Orbán Viktor betévedt a Kossuth térre, és mivel kísértetiesen ismerősnek tűnt az a böhöm nagy épület a tér Duna felőli oldalán, odament, hogy közelebbről megnézze. Miután az ott levő katonák egy szó nélkül beengedték (talán ismerik?) bóklászni kezdett a díszes folyosókon. Egy óriási teremben egy pókhálóval borított széket talált, amin az ő neve állt – akkor kezdett neki derengeni, hogy igen, túl azon, hogy ő egy pártokon felülemelkedett nemzetvezető, mellékesen parlamenti képviselő is. Ha már ott volt, maradt.

Gyurcsány Ferenc kihasználta a négyévente egyszer kínálkozó lehetőséget, és politikai beszédjébe – amely azért ha máshol nem, hát az Országházban helyénvalónak nevezhető – a miniszterelnököt is beleszőtte. Sem a frakció, sem Orbán Viktor nem kívántak reagálni az elhangzottakra – mármint a Parlamentben, ehelyett tartottak egy sikkes kis sajtótájékoztatót, ahol Pokorni Zoltán megszokott, bús baritonján borongott egy sort az eseten.

Tekintettel arra, hogy a dolog nem kapott elegendő médiavisszhangot – valószínűleg nem sok beszámítható ember várta, hogy a miniszterelnök ülésnyitó beszédjét lemondásra használja majd fel, vagy mondjuk arra, hogy időpontot kérjen elődjétől egy kis konzultációra, a Fidesz úgy döntött, ott áll bosszút, ahol éppen tud.

A legközelebbi alkalom, amikor kétharmados szavazásra van szükség a Parlamentben, történetesen egy piti házszabálymódosítás, de hát mindenki úgy duzzog, ahogy tud. Így talán csak leesik az ország népének, mekkora kárt okozott Gyurcsány kirohanásával – lám, most már a tévéközvetítések is szabályozatlanok lesznek ebben az országban. Mindaddig, amíg meg nem állapodnak a hozzászólások időtartamáról. Tehát mondjuk addig, amíg a Parlament ülését nem csak a kormány, hanem az ellenzék vezetője is megnyithatná.

Természetesen ez a rendelkezés úgyis csak a Fidesz legközelebbi hatalomra kerüléséig élne – azt ugyanis már tudjuk, hogy ők mennyi felszólalási lehetőséget szeretnek biztosítani saját ellenzéküknek.

Háromhetente felszólalhatnak.