Publicisztikából elégtelen

Giró-Szász András a Heti Válaszbéli SZDSZ-gyalázó rovatában egy kicsit megint elgaloppírozta magát. Pedig kicsit már uncsi négy éve azt hallgatni, hogy az SZDSZ-nek csak azért kell olyan nagyon az oktatási tárca, mert így lehet az ország katasztrofális demográfiai viszonyainak fenntartása mellett sok kis SZDSZ-est csinálni.

Jelen sorok írója számára a magyar pedagógustársadalom vonítása a reformoktól inkább csak pozitív megerősítést jelent: nem a gyerkekeknek lenne szükségük egy jó kis vaskos buktatásra, hanem a pedagógustársadalom elég széles, kontraszelektált rétegének. Amelyik nem viseltetik több részvéttel a gyerek iránt, mint egy különösen morcos kovács egy darab megmunkálatlan vasdarab irányában, és amelyik azért nem laboráns mondjuk egy gyógyszergyárban, mert anno csak tanárszakra vették fel.

Sokszor olvassák Magyar Bálint fejére a sietős reformosdit, de hát akár a Heti Választ, akár a Magyar Nemzetet olvassuk, sose kapunk mást, mint hogy most már végre megfelelő reformokkal kellene az oktatásügyet kezelni. Ami lényegében nem jelent mást, mint a szavazati joggal rendelkező pedagógusok igényeinek elvtelen kiszolgálását – a gyerekeket meg egyrészt jó lesz elvtelen tekintélytiszteletre és minél vaskosabb szűklátókörűségre nevelni, másrészt szavazati joggal úgysem bírnak, politikai síkon tehát érdekeik lényegében nincsenek.

Nb. lehet, hogy Mádl Ferenc pusztán jogtechnikai észrevételekkel sikeresen rántotta ki a szőnyeget a felsőoktatási reform alól, hiszen most már csak az Alkotmánybíróságon múlik, mikor születhet meg a végleges szövegű változat. Így a nemkülönben kontraszelektált felsőoktatás, amely éveken át szlalomozott a megújulási kihívások között, most ismét kaphat egy kis laufot, amit a jó öreg, feudális dagonyában való fetrengéssel tölthet.

Giró-Szász kolléga úr mellesleg érveket elfelejtett mellékelni a cikkéhez; jelen sorok írója számára azért elgondolkodtató, hogy az Orbán Viktor által ajánlott lapokban még mindig az SZDSZ a tényleges főellenség. Tudhatnak valamit a fiúk.

2 Responses to Publicisztikából elégtelen

  1. Anonymous szerint:

    Valahogy érveket ebben a hörgésben sem találtam.

  2. urbangeri szerint:

    Az máris egy érv volt számomra, hogy be lett linkelve ez az önmagáért beszélő cikk. Érvelés nélkül sorakoznak a bejáratott szitokszavak, de gondolkodó emberként én nem értem őket. Mint azt sem, hogy miért Magyar és nem pedig a jobboldal felelős a botrányért, aki értelemszegény követőivel azt is elhitette, hogy a szent harcban már pár százezer diák megszopatása sem tétel.
    Nem tudom, pontosan mi folyik az oktatásban, de Mádl Frotyi pusztán jogtechnikai becsúszása teljesen hihetőnek tűnik, és kezd az az érzésem kialakulni, hogy Magyar inkább jól csinálja. (Nyilván hibázik is, de az eredő mégis pozitív.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.