Némileg rendhagyó módon ezúttal a polgári körök szívcsakrájába engedünk bepillantást. Jelen sorok írója ugyanis még eme nemes mozgalom hajnalán jelezte háromtagú polgári körének megalakulását, és azóta csak úgy dől a vegytiszta polgári öntudat a szerző postaládájába.

Az alább közölt nyílt levél a legújabb, 123. számmal érkezett; remekül jellemzi, mi az a mentalitás, ami ezzel a habfehér kezdeményezéssel együtt jár.

Az ügy maga, ami a levélben előkerül, nyilvánvalóan messzemenőleg pitiáner – a hírlevelek átböngészése után bizton állíthatjuk, hogy egyetlen egyszer sem szerepelt bennük hasonló tartalmú nyílt levél a TESCO vagy az Ikea szintén postládát eltömő akciói ellen. Pedig az aztán zaklatás a javából; Magyaroszágon azonban ez a fajta zaklatás teljesen törvényes, és direkt marekting néven ismeretes.

Na de mindegy. Szegény hősünk véletlenül felkerült a Szabad Nép Népszabadság listájára, és nem került le onnét. Egyszerű bénázásról van szó, tényleg nem ez a lényeg. A lényeg a háttérben felrejlő, tízezrek életét megnyomorító kommunista összeesküvés, annak nyers kifejezése, hogy a Szabad Nép Népszabadság mint fórum teljességgel illegitim, hacsak profitját/reklámköltségvetését nem fordítja azonnal hatállyal az egyházi iskolák, netán – kicsit továbbgondolva a továbbgondolandót – mondjuk a Magyar Nemzet vagy a Heti Válasz támogatására.

(Zárójelben jegyeznénk csak meg, hogy talán a történelemkönyvbe sem ártott volna belelapozni, egy önérzetes magyar polgár ugyanis egyszerűen nem keverheti össze Mária Teréziát, Magyarország uralkodóját egy sehonnai, békazabáló Mária Antoinette-tel. Viszont a kezdeményezés, miszerint a mostani kormányt, de Gyurcsány Ferencet tuti guillotine alá kéne terelni, felettébb figyelemreméltó.)

A színen átsuhan a Népszabadág közelmúltbeli gigászi bakija, a Teller-levél is; ami hiba volt ugyan, de elismert és megbánt hiba. A Magyar Nemzet még egyetlen egyszer sem kért önként bocsánatot semmitől; helyreigazításai azonban mindenféle szerkesztés nélkül alkalmasak voltak az Élet és Irodalomban publicisztikaként való megjelentetésére. (Ilyesmire ösztönözni a magyar bíróságot nem semmi teljesítmény.) Dobai Miklós bizonyára úgy gondolkodik erről: ahol fát vágnak, hullik a forgács, jobb a komcsikról leírni mindent, ami eszünkbe jut, a bíróság majd elvégzi a lektorálást.

Mindenesetre nyílt levelet egy zárt körű hírlevélben leközölni újító jellegű, ugyanakkor bátor, harcos tett, kifejezetten alkalmas arra, hogy írója büszkén, egyenes háttal vállalhassa azt fel a legközelebbi Orbán Viktor vezette demonstráción.

NYÍLT LEVÉL A NÉPSZABADSÁG (SZABAD NÉP) SZERKESZTŐSÉGE RÉSZÉRE

Hölgyeim és Uraim!

Július közepén feladó nélküli (!) levelet hozott a posta, melyben egy Hírlevél lapult. A Hírlevél szerint én, mint a Kossuth Kiadó törzsvásárlója elnyertem a Népszabadság (Szabad Nép) egy havi ingyenes előfizetését 2005. év augusztus hónapjára.

Már itt meg kell állni, mert Önök, ahogy legszebb hazugságukkal, az elhíresült Teller-levéllel, most is hazudtak. Nem csak most, de évekre visszamenően nem voltam törzsvásárlója a Kossuth Kiadónak, vagy ha vettem is az adott kiadó által kiadott könyvekből, akkor azt név nélkül tettem, azaz nem tudom, milyen adatbázis felhasználásával jutottak adataimhoz, de ez Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosra tartozik.

Nem titkolhatom el, hogy a Hírlevélben szerepelt egy telefonszám, melyen az ingyenes Népszabadság (Szabad Nép) számot le lehet mondani. Azonnal, nem késlekedve hívtam a megadott számot, melyen jeleztem, hogy nem is vagyok törzsvásárlója a Kossuth Kiadó termékeinek, és “becsületes magyar család” lévén nem tartunk igényt a lap ingyenes példányára, sőt tiltakozunk ellene. A vonal túloldaláról egy női hang tudomásul vette bejelentésemet.

Ennek ellenére 2005. augusztus 1-jével levélszekrényemben megjelentek a Népszabadság (Szabad Nép) példányai, melyek elveimnek megfelel?en olvasatlanul a helyükre, azaz a kukába (gyengébbek kedvéért: a szemétbe) kerültek. Újabb telefonok következtek, hogy a lapot lemondjam.

Ennek eredményeképpen, úgy augusztus 8-10-e táján, mondhatni telefonjaim hatására, egy reggel vaskos csomagot találtam levélszekrényemben, mely a Népszabadság (Szabad Nép) összegyűjtött példányait tartalmazta: 2005. augusztus 1-jétől az adott napig.

Kérdem én: mi ez, ha nem zaklatás, amelynek gondolom nem csak én, hanem honfitársaim ezrei, tízezrei lettek kitéve egy, “kerül, amibe kerül, pénzünk úgyis van bőven” elvre épülő választási előkampány keretein belül.

Az, hogy Önöknek sok pénzük van, az az Önök szerencséjének, meg a félresikerült rendszerváltozásnak köszönhető, de ezt a pénzt lehetne tisztességes célra is fordítani. Például támogatni egyházi iskolákat (bűnbánatként az egykori Pócspeti-perben, Gr?sz-perben, Mindszenty-perben, és sok egyéb egyházellenes perben vállalt szerepükért), támogatni a határon túli magyarokat, kicsit feledtetve velük az önök szellemiségéhez igen közel álló mostani kormány 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban követett minősíthetetlen álláspontját, vagy csak egyszer?en az itthoni szegények megsegítésére ajánlani kisebb-nagyobb összeget, hiszen azt nyilván önök is tudják, hogy a kormányzati körökből elhangzó “lendületben az ország”, meg “nagy a jólét” kijelentések legfeljebb a később kivégzett Mária Antoinette-nek a Nagy Francia Forradalom előestéjén elhangzott mondataira rímelnek, amikor is a kés?bb guillotine alá került királynő arra a hírre, hogy “nincs a népnek kenyere”, nemes egyszerűséggel azt válaszolta: “Akkor egyen kalácsot!”. A következményeket ismerjük!

De félretéve a történelmi példákat, a leghatározottabb módon tiltakozom az ellen, hogy címemre bármikor, bármilyen Önökhöz és eszmekörükhöz tartozó kiadványt küldjenek.

Budapest, 2005. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján

Dobai Miklós