Bár Áder János nem is olyan rég még mint a hathetes kampányt jelölte meg az európai normaként, és a magyarországi kívánatos viselkedésként, azt gondolom, így magunk között nyugodtan tekinthetjük Orbán Viktor tusnádfürdői beszédjét kampánynak. Legalábbis ha egy pártelnök a másik párt tevékenységét az országnak való “nekirontásnak” minősíti, és közvetlen párhuzamot von az ötvenes években született Hiller István és Kun Béla valamint Rákosi Mátyás közé, akkor ott óhatatlanul is felmerül a kampány gyanúja. Bár valószínűleg igazságtalanok vagyunk Áder Jánossal, hiszen ő alighanem arra gondolt, hogy az MSZP-nek kellene hat hétig kampányolnia; ha belegondolunk, az bőven elég is az orszgárombolásból. A Fidesz most “nemzeti konzultációt” folytat, ami azért alapvetően más mégiscsak. Autót is lehet vele nyerni.

Orbán mindenesetre szemlátomást megint a csúcsra járatott választásra játszik, magas választási résztvétellel, ahol a kormányból kiábrándult szavazók majd jól elküldik azt a búsba, és szép kényelmes, ha nem kétharmados többséget adnak majd az országnak. Ahol vélhetően nem kell túl sokat bíbelődni a koalíciós partnerrel se, merthogy nem lesz ilyen.

Ami nem egy teljesen irreális játék Orbán részéről, de kockázatnak is nagyon nagy. Ennyi idő alatt simán fel lehet még állni egy választási kampányig, ráadásul minél többet, minél intenzívebben és minél ellenszenvesebben szerepel, annál jobban eszébe jut a megcélzott, bizonytalan rétegnek, hogy négy éve miért is nem szavazott rá. Márpedig nem biztos, hogy mindenki az intoleráns, multikulturalizmus-ellenes, anakronisztikus jobboldalt választja majd; és a megújulás lehetőségének Orbán szemlátomást végképp nemet mondott.