Ki a profi?

Érdekes lehetett az MSZP kongresszusa; a jelek szerint a párt ezúttal valóban mindent megtett az őszinte hangú párbeszéd érdekében – sajnálatos, hogy az elmúlt hónapokban erre egyáltalán nem volt lehetőségük. Gyurcsány Ferenc és Hiller István beszéde az MSZP honlapján is megtalálható.

Hogy kettejük közül melyik a nagyobb formátumú politikus, az immáron nem lehet kétséges – mint ahogy az se nagyon, hogy Hiller Istvánnak, akinek intellektuális képességeit amúgy már bizonyította egyszer-kétszer, elég alaposan beletört a bicskája a pártelnöki pozícióba. Bár azt ígéri, beszédében nem fog a szabad demokratákról beszélni, a témáról és állítólagos felelősségük felemlegetésétől, burkolt, eleddig csak a jobboldalon hallott hangvételű szidalmazásától nem tud eltekinteni.

Persze az is igaz, hogy Hiller Istvánnak sokkal több veszítenivalója van, mint Gyurcsány Ferencnek – hiszen az többé-kevésbé nyílt titok volt mindenki számára, hogy a népszavazás után a miniszterelnök egyszerűen nem támogathatja teljes szívvel Szili Katalin megválasztását. Ezt beszédében most nyíltan ki is mondta, a bukásért a felelősséget egyértelműen a pártra hárította, sőt, azt is egyértelművé tette: a bukás előre látható volt, ha lehetett volna, ő szólt is volna. Egy ilyen jóslat azonan árulásnak minősült volna – különösen akkor, ha beválik.

Hiller István ezzel szemben meg volt győződve arról, hogy a szabad demokraták majd csak engednek a többségnek. Hogy képesek lesznek feladni jó előre deklarált elveiket, miközben a szabad demokratáknak már kizárólag csak olyan szavazóik lehetnek, akik az elveik miatt szavaznak rájuk. Hogy az önálló, a koalíciós partner bevonása nélkül lezajló jelölési folyamat nem arrogancia és a másik nyílt arcul csapása. Pontosan ez az, ami miatt kijelenthetjük: Hiller Istvánnak egyszerűen nem megy a nyílt politkai adok kapok. A sokkal finomabb, szofisztikáltabb egyeztetési folyamatokat igénylő kormányzati munka még ment.

Ha az MSZP veszít 2006-ban, lesz egy bukott elnök, és a bukás számos tényét előre látó, azt a párt – és a pártelnök – rövidlátása miatt megakadályozni nem tudó miniszterelnök. Ha az utóbbinak lesznek pártelnöki ambíciói, Hiller István örökre elfelejtheti a sajátjait.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.