Révész Sándor az elnökválasztás utózöngéjeként egy igen érdekes problémát vet fel. Joga van-e előírni egy frakciónak, hogy hogyan szavazzon egy képviselő, illetve joga van-e azt ellenőrizni. Révész szerint a válasz kategorikus igen és nem. A kép lehet, hogy még ennél is árnyaltabb.
A mai magyar politikai élet egyik sajátossága, hogy párton kívüliként hihetetlenül nehéz bekerülni a Parlamentbe. Még az egyéni indulók zöméről is elmondható, hogy párttámogatás nélkül nem lehetnének képviselők. A magyar választási rendszer tehát alapvetően életszerűtlen, hiszen ennek a megkülönböztetésnek semmiféle alapja nincs.
Természetesen attól, hogy valakit egy párt juttatott be a Parlamentbe, annak még nem kellene azt jelentenie, hogy onnantól kezdve az illető párt pillanatnyi érdekeit kellene kiszolgálnia. De – morális szempontból – azt sem jelenti, hogy megteheti, hogy kinevezése napjától kizárólag saját lelkiismeretét követi. A jelenlegi rendszer ugyanis nagyon erősen a pártokat favorizálja, ergo a képviselői legitimációt adó választók a pártra szavaztak – másképpen fogalmazva egy bizonyos értékrendszer képviseletére kívántak felhatalmazást adni. Mégsem teljesen indokolatlan tehát az az elvárás, hogy a képviselők alkalmazkodjanak az őket delegáló párt – mondjuk legalább a szélesebb – döntéshozó szerveinek döntéseihez.
Természetesen magas szintű politikai kultúra esetén ebből nem lehet probléma. A képviselők ugyanis tisztában lennének morális kötelmeikkel, s csak és kizárólag olyan esetben fordulnának mégis szembe – nyíltan – a frakciódöntéssel, ha száz százalékosan meg vannak győződve annak károsságáról. És döntésükért vállalnák a következményeket.
Jelen esetben azonban azt kell mondanunk, hogy a köztársaságielnök-választás körüli cirkusz még messze a kisebbik rossz volt. A három SZDSZ-es dezertőr közül csak ketten tették előzetesen világossá, kire szavaznának, ők viszont felmentést kértek a frakciódöntés alól – miután ezt nem kapták meg, úgy cselekedtek, mintha megkapták volna. Az államfőválasztás folyamatában azonban leginkább hallgattak. Nem nyilatkozták rendszeresen, hogy az SZDSZ-nek le kellene tennie a garast Szili mellett, és most sem léptek ki a frakcióból. Lapítanak, s remélik, hogy a következmények nem lesznek túl súlyosak.
Mécs Imre nem kért felmentést, nyíltan fellépett a döntés ellen, a következményvállalási hajlandósága azonban ugyanakkora, mint frakciótársaié. Ráadásul ő csak azt nyilatkozta: mindenképpen szavaz, és ha nem lesz más alkalmas jelölt, Szilire fog szavazni. A jelenlegi feszült és izgalmas helyzetben ennél karakánabb kiállást is várhattunk volna tőle a szavazást megelőző hetekben.
A jobboldalról átszavazókról még ennyit se lehet elmondani.