Első blikkre simán gondolhatnánk, hogy minden országnak a magánügye, hogy milyen bevándorlási politikát folytat; különösen akkor, ha – például mint most Dániában – ezzel választást lehet nyerni. Ugyanakkor talán célszerű lenne a diskurzusba etikai szempontokat is bevonni; nem lenne szabad szem elől téveszteni, hogy a Harmadik Világ nyomorúságáért Európa kollektíven felelős.

Dániának, amely ebben a formájában nyilván nem sok szerepet vállalhatok a gyarmatosítás tevőleges részében, sem lenne szabad figyelmen kívül hagynia, hogy az az Európa, amelyben ő olyan remekül érzi magát, és amelynek segítsége nélkül alighanem sehol sem lehetne, gazdasági vezető helyét annak köszönheti, hogy annak idején lelkiismeret-furdalás nélkül zsigerelte ki azokat a népeket, amelyek most nem tudnak mit kezdeni azokkal a félcivilizált állapotokkal és szétdúlt demográfiai viszonyokkal, amelyek most pokollá teszik az egykori gyarmaton élők mindennapjait. Nehéz azonosulni azzal az elgondolással, hogy Dánia az ENSZ ajánlását élvezők közül is csak azokat hajlandó befogadni, akik nemzetgazdaságilag legalább nullszaldósnak minősülnek.

Természetesen ez nem csak morális kérdés; a Harmadik Világ jelen állapotában egy olyan dinamit, aminek már a kanócát is meggyújtották, csak senki sem tudja, mikor ég le. Ezek a végsőkig kiéheztetett tömegek remek melegágyai annak a terrorizmusnak, amely, ha eljön az ideje, Dániát is eléri majd; és akkor nincs az a grandiózus dán operetthadsereg, amely útját állhatná a pusztításnak.

Talán célszerű lenne a dolgot peren kívül rendezni.