Erdélyi virtus

Úgy tűnik, Böjte Csaba a közhagulatot lovagolta meg demonstratív lépésével. A határon túli magyarok reakciója a népszavazás eredményére kifejezetten ráerősít a “nem” mellett elhangzott érvek egy bizonyos típusára.

Ez az érvelés úgy hangzott: kifejezett veszélyes lenne, ha a határon túli magyarok potenciális szavazójoghoz jutnának, hiszen számukra a magyarság kérdése egészen máshogyan fogalmazódik meg, mint az itt élők szerint. Az országon kívül rekedtek kulturális hagyományaik révén egy sor kérdésben képtelenek értékpluralitásban gondolkodni; vakon szavaznának az általuk “nemzetinek” tartott oldalra, miközben döntéseik következményeit képtelenek lennének felvállalni.

A gondolatban rejlő igazságot remekül modellezi az erdélyi, vajdasági magyar szervezetek reakciója a népszavazás eredményére. A demokrácia alapja, hogy nincs olyan kérdés, amire csak egyféleképpen lehetne válaszolni. Nincs olyan felsőbb értékrend, amely a nemzet egészére kötelező lenne; a népakaraton átlépni nem lehet. Ha valakinek fontos a magyarsághoz való tartozása, akkor azt gondolnánk, a nemzet iránti tisztelet kötelez bennünket arra, hogy a magyar nép döntéseit tiszteletben tartsuk.

Természetesen a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Magukat a nemzet többségének képviselőiként beállító, felelőtlen politikusok elhitették a határon túli magyarokkal – visszaélve azok érzelmi kiszolgáltatottságával – hogy ez egy olyan sorskérdés, amire igazi magyar nem szavazhat nemmel. Aztán kiderült, hogy még saját szavazóikat sem tudják a kérdés mögé felsorakoztatni, hiába szólította fel az embereket a közös megmozdulásra. Innen nézve viszont kifejezetten érthető a határon túliak felháborodása.

Sajnos az is előre sejthető, hogy ezek az elkeseredett vagdalkozások milyen érzéseket fognak kiváltani az itthoniak többségéből. Mert, sajnos, nem csak erdélyi nyakasság létezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.