A magyar demokrácia második legmegdöbbentőbb eseménye

Gyurcsány Ferenc nem hívta meg a Magyar Nemzetet egy háttérbeszélgetésre; szintén a Magyar Nemzet közlése alapján a miniszterek informális utasítást kaptak, hogy bojkottálják a lapot. Hollós János, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének elnöke szerint “amenynyiben valósak a kiszivárgott hírek, akkor a magyar demokrácia történetének legmegdöbbentőbb eseményével állunk szemben”.

Kezdjük talán ott, hogy a kormány Magyar Nemzettel szembeni magatartása semmiképpen sem nevezhető helyeselhetőnek – elegánsnak különösen nem. Függetlenül attól, hogy pontosan lehet tudni, hogy a Magyar Nemzet tendenciózusan fog tájékoztatni; a sajtószabadság lényegi részéhez tartozik, hogy véleményének ki-ki tetszése szerint adhat helyt. A kormányzatnak pedig az a feladata, hogy tájékoztassa a sajtót, nem pedig hogy saját értékrendje alapján szelektáljon.

Kérdés lehet persze, hogy ez a tájékoztatás mire is terjed ki. Egy laikus talán nem feltétlenül tudja, de egy sajtótájékoztatóra bejutni egyáltalán nem nehéz: egy telefon, és onnantól kezdve az ember rajta van egy gigantikus listán, amit gyakorlatilag soha nem szűrnek. Onnantól kezdve olyan kérdéseket tesz fel egy miniszternek, amilyet csak akar.

Jelen sorok írójának történetesen volt már szerencséje ahhoz, hogy a Magyar Nemzet oktatási tudósítójával üljön végig sajtótájékoztatókat; a feltett, gusztustalanul provokatív és a témához egyáltalán nem tartozó kérdések (illetve az előző kormányzat idején a gátlástalan alákérdezés) nem a miniszternek, hanem a többi újságírónak lehettek inkább frusztrálóak. Magánemberként tehát akár meg is érthetjük a miniszterelnököt, ha nem szeretne olyan embereket meghívni egy sajtótájékoztatóra, akiknek az egyetlen célja, hogy őt provokálják. Végső soron ugyanis nem azért hívja meg a sajtó képviselőit a munkaidejében, hogy őt hergelhessék, hanem hogy kötetlen formában adhasson tájékoztatást.

És ami a legfurcsább: a Fidesz-kormány nem is titkoltan diszkriminált akkor ellenzékinek minősített lapokat. Nem emlékszünk, hogy Hollós János akkor mennyire tartotta megdöbbentőnek ezt a gyakorlatot. Pedig rendszeresen készített “interjúkat” a miniszterelnökkel; éppenséggel rákérdezhetett volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.