Helyzetjelentés a sárfürdőből

Kedves hangvételű publicisztikájában Dévényi István némi áttétellel ledisznózza a Demszkyre szavazó budapestieket – áttételek nélkül mindössze semmivel sem hízelgőbb, talán csak némileg nehezebben dekódolható ogre marad. Eszerint szeretünk a sárban hemperegni és nem élünk emberhez méltó életet. Kösz.

Demszky persze egy igen vaskos szálka a jobboldal szemében. Budapest igencsak kemény falat, ha éppen nem egy megkerülhetetlen tényező a választások szempontjából: a büdös, pesti prolik egyszer már nagyon befűtötttek a Fidesznek, akik most aztán gondolkodhatnak azon, hogy tényleg Alcsútdoboznak kellett volna prioritást élveznie a fővároshoz képest. Vagy hogy tényleg megérte-e ennyire megsértődni azon, hogy Orbán Viktort és az általa vezetett pártot az istennek se fogadja el a fővárosiak többsége, hanem mindig ugyanazt a főogrét választják maguknak.

Természetesen a szóban forgó főogre ezúttal mintha egy kissé elvesztette volna politikai éleslátását; az elmúlt négy hónapban legalábbis annyi politikai és kommunikációs hibát követett el, amennyi tíz kisebb arcú politikus megbuktatására elegendő lett volna. Szögezzük le gyorsan: nincs azzal semmi baj, ha valaki az Adrián vesz nyaralót, de aztán ne sokkolódjon attól, ha kénytelen azt tapasztalni: politikai ellenfelei kizárólag a Csillaghegyi strandot tudják neki nyaralási helyszínként elfogadni. Csak egy kicsit gáz, ha valaki hivatali sofőrrel kell megy nyaralni – gigantikus félrelépés azonban, ha ez a smucig alak történetesen a folyamatos támadások kereszttüzében álló főpolgármester.

Meglehet, a magyar jog ellentmondásos az európai parlamenti képviselőség szempontjából – Demszkynek pont ezért nem lett volna szabad belemennie. Ráadásul nem is tüntette fel őt túlságosan jó színben: ez a fajta álláshalmozás a közvélemény szemében bizony harácsolásnak tűnik, és egy politikusnak ezt is figyelembe kellene vennie. A közigazgatási hivatal vezetője körüli hercehurca pedig egyenesen undorító – Demszky lemondása pedig már késői ahhoz, hogy hiteles lehessen.

Könnyen lehet, hogy Budapest főogréjának napja leáldozóban van; ha már nem rég késő, akkor talán itt lenne az ideje cselekedni. Mert a végén még kiderülhet: egyáltalán nem axióma, hogy Budapest főpolgármestere Demszky Gábor főogre legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.