Tag Archives: szdsz

Politikusok nélkül

Idő van Élet és Irodalom, Kovács Zoltán, 2008. szeptember 12. Rád gondolunk, amikor az orgona virágzik (A szakértői kormányról és az előre hozott választásról) Magyar Narancs, Unger Anna, 2008. szeptember 11. Tulajdonképpen a szakértői kormány ötletéről akartam írni Kovács Zoltán cikke kapcsán, de aztán eszembe jutott, hogy erről már írtam, ráadásul éppen Kovács Zoltán cikkei […]

Fodor Gábor meztelen!

Az egészben természetesen az a legszánalmasabb, hogy amíg a Fidesz követelőzése, hisztériája és IQ-mentessége mögött nagyon is komoly és kézzel fogható erő van, addig az SZDSZ mögött nincs semmi. Se erejük, se víziójuk, se koherens, értelmes javaslataik, se programjuk, se pártegységük nincs, ráadásul a közvélemény-kutatások szerint még választóik sincsenek (így aztán zsarolópotenciáljuk sincs, hiszen egy esetleges előre hozott választásokkal minden jel szerint ők buknák a legnagyobbat). A pártelnök egy gyalázatos csalássorozat lelepleződése révén kerülhetett hatalomba, elődje az istennek se áll fel a frakcióvezetői posztból. Ez a párt akarja, hogy elhiggyük: mostantól ők fújják a passzátszelet?

Fodor tárgyalt a semmiről

Ha én Gyurcsány Ferenc lennék, lehet, hogy elgondolkodnék azon: megzsarolom Fodort egy előre hozott választással. Figyelj ide Gabikám, sok már a jóból, úgy jössz-mész itt, mint aki maga szarta a Parlament kulcsait. Most itt van ez a kis támogatási szerződés, vagy aláírod és ratifikálja az SZDSZ kongresszus egy héten belül, vagy telefonálok a Sólyom Lacinak, azt megmutathatod, mire mentek a két százalékotokkal. Én ellógatom a lábam ellenézki politikusként négy évig, a Viktor végre kitombolja magát egy időre, te meg max a tévéből nézheted, ahogy hülyeségekkel interpelláljuk, és időnként kiírunk egy-egy dögös népszavazást a móka kedvéért. Biztosíthatlak, hogy hiányoznál, de jelenleg látni sem bírom az XXXXXXL-esre duzzadt, önelégült pofádat. No, van tinta a töltőtolladban?

Szavazzon-e liberális az SZDSZ-re?

Az utóbbi hetekben többször nekemszegezték a kérdést (direkten vagy indirekten) ezen a fórumon: tulajdonképpen mit is értek liberális kormányzáson, amit számon kérek az SZDSZ-en. A részletes fejtegetés előtt szeretném hangsúlyozni: az SZDSZ-t jelen állapotában nem tartom liberálisnak. Egy közepesen töttyedt, némileg szavatosságát vesztett, klasszikus értelemben vett jobboldali pártnak tartom (és ezzel kvázi egyedüliek Magyarországon.)

Konstruktív tesztkör

Gyurcsány kedden elmegy az SZDSZ-frakcióba. Megpróbálja meggyzőni a Szabad Demokratákat arról, hogy a kormány-átalakítás egy működőképes modellről szól. Túlzottan sok keresztkérdésre nem érdemes felkészülnie: a minszterelnöknek azt kell bizonyítania, hogy van elképzelése arról, hogy mit akar. Nehéz elképzelni, hogy ez nem sikerül majd.

A Kuncze-szindróma

Valahol mélységesen jellemző az SZDSZ-re az az aláírásgyűjtés, amit Kuncze Gábor visszatérése ügyében rendeztek; egy kóros tünetegyüttes legjellemzőbb tünete. Az ötlet puszta felvetődése is erősíti a gyanút: ez a párt tényleg képtelen átlépni önmagán. A “megújulást” soha nem tudja semmi más jelenteni, mint valamelyik régi tag előtérbe kerülése.

Együttműködjenek-e kivel is?

Kóka: Gyurcsány tehetséges, de árt az országnak Hirado.hu, 2008. április 3. Tudják, merik, teszik? Heti Válasz, 2008. április 3. Ez az a pont, amikor biztosan kijelenthetjük: az SZDSZ nem ússza meg, hogy az elnökválasztási cécó át ne kússzon a koalícióró jövőjéről folytatott vitára. Fodor Gábor a mai Heti Válaszban megjelent interjújában meglehetősen egyértelművé teszi: ő […]

Niemandok nyeregben

Kuncze megfenyegette a szocialistákat Index, 2008. április 2. Medgyessy szerint nem nyer a koalíció 2010-ben Index, 2008. április 2. Volt annak valami ellenállhatatlan bája, amikor az Index Torgyán Józsefet és Thürmer Gyulát kérdezte meg arról, mit kéne csinálnia az identitásválságba jutott SZDSZ-nek. Remekül, kellemes (ön)iróiniával szemléltette a magyar média és politika közös nyomorát. Olyanok vagyunk, […]

A kormányválság opciói

Harminc napja van a kormánypártoknak, hogy összehozzanak egy “új” megállapodást a koalícióról. Már ha van bennük erre késztetés. Ha nincs, akkor lehet, hogy az első újraválasztás után az MSZP-SZDSZ szövetség az 1989 utáni Magyar Köztársaság történetének első előrehozott választását is produkálja majd. Vagy megismerkedünk a kisebbségi kormányzás intézményével.