UPDATE: Mérő László válaszolt. Az e-mailben tett válaszait beszúrom az eredeti bejegyzésbe, kékkel, ahogy ő is tette. A bejegyzés alján az én viszontválaszom olvasható. A bejegyzés később is frissülhet.
További frissítések:
Kedves László!
Örülök a válaszodnak, nem utolsósorban azért, mert így olyan érveket is elővehetek, amelyeket eddig nem nagyon. Biztosan sokan vannak, akik szerint nem lenne szabad tegezzelek; én bízom benne, hogy leveled feljogosít erre.
Persze, hogy tegeződünk, a neten ez természetes, és szerintem így is van rendjén 🙂
A színészes példádat tökéletesnek tartom: tökéletesnek abban az értelemben, hogy ma a színházak állami támogatása pontosan annyira átgondolt, igazságos és transzparens, mint a felsőoktatásé. Amennyiben az általad vázolt helyzet szerinted áldásos és jó, úgy rögtön egyértelmű számomra, miért nem vagyunk egy platformon. Az analógia lényegi kérdésekben mégsem teljes — erre még visszatérek.
Persze hogy nem teljes. De a lényeg ugyanaz, csak a színházak jobban érzik a bőrükön: nyomtató lónak ne kösd be a száját.
A felsőoktatásban sokan szeretnek egyfajta kettős játékot játszani: amikor az állami szerepvállalás a tét, akkor elengedhetetlennek tartják, hogy az egyetemek állami fenntartásban maradjanak. Amikor a saját fizetésükről van szó, hirtelen közelebb érzik magukhoz a piacgazdaságot.
NEM tartozom ezek közé, ezen ne velem vitatkozz. Sőt, ebben kollégáim között törpe kisebbségben vagyok ugyanúgy, mint azzal, hogy Bologna-fan vagyok (azt egy cikkben régebben már kifejtettem, miért, és talán hamarosan egyszer még újra ki fogom, mindenesetre jórészt más miatt, mint a Magyar Bálint.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a legelejétől, az első nyilvánosságra került változattól fogva figyelemmel kísérhettem a Magyar Bálint fémjelezte felsőoktatási reform ezernyi stációját. Nem egyszer vetődött fel, hogy milyen jó lenne, ha az egyetemek (non-profit) gazdasági társaságokká alakulhatnának át. Irónia és rosszindulat nélkül mondom: nem emlékszem, hogy akkoriban érdemesnek tartottad volna lándzsát törni ezen elképzelés mellett. Holott kemény, gunyoros, intellektualitástól fröcsögő álláspontra akkor nagyon is szükség lett volna, hiszen majd’ az egész felsőoktatás (élén az ELTE-vel) ördögtől valónak tartotta ezt az elképzelést.
Imádom ezt: miért nem arról írsz, amiről én szeretnék, csak te jobban tudnál… Utoljára Örkény Antaltól kaptam ezt meg (nála egy mondatában szerepelt ez a két dolog, többek között: írjak arról, hogy a felsőoktatás alulfinanszírozott, …, pazarlóan működik, stb – na szóval én ezt a kettőt mindenképp különvenném pl., egy mondatban semmi értelmük). Azelőtt meg Tomcattől: „Nem emlékszem, hogy egyetlen szót is szóltál volna a délvidéki magyarverések, az olaszliszkai lincselés, Ságvári Endre táblájának felavatása, a Szabadság téri ruszki emlékműnél tartott történelemhamisító megemlékezések, a kettős állampolgárság ellen folyó kampány, nemzeti újságírók ellehetetlenítése vagy az október 23-i rendőrterror ellen.” (forrás: http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=16648) Ne sértődj meg a párhuzamon, hanem figyeld meg milyen hasonló mondataitok szerkezete és mondanivalója, ha más-más elvek mellett is – és gondolj a stílus és az ember baconi összefüggésére!
Hát, én sokmindenről nem írok, amivel amúgy egyetértek, sokminden ok miatt, például mert ugyan egyetértek, de van számomra fontosabb ügy. A többit írja meg az, akinek az épp a soron következő megírnivaló-prioritása. Meg, visszatérve a te javasolt témádra: azért sem írok erről, mert elvileg ugyan egyetértek ebben veled/veletek, de abban meg nem, hogy én gyakorlatilag megvalósíthatatlannak tartom. Például éppen a kollégáim ellenállása miatt, amikkel vitatkozni ugyan talán tudnék, de őket is megértem, és nem gondolom, hogy változtatni tudok rajta. Minek írjak Utópiáról, egy szerintem is szép, de elérhetetlen helyzetről?
Meg is bukott. Pedig megvalósulása esetén lényegesen rugalmasabban alakulhatnának az egyetemi fizetések: az oktatók bére tetszés szerint alakítható lenne. Az egyetem annyit fizetne egy oktatónak, amennyit az jónak lát, és nyilván annyit látna jónak, amennyit a piac megfizet. Nem is igazán kellene ezzel foglalkoznunk, hiszen nem az állam dolga lenne, hogy mire költi az egyetem a pénzét. Az állam kifizetné a maga részét a képzésből — szolgáltatást vásárolna az államilag finanszírozott hallgatóknak — az egyetem nyújtana érte egy rögzített tartalmú képzést és slussz-passz. Ha ebbe a csomagba Mérő László már nem fér bele, akkor Mérő Lászlóért külön pénzt szedne az egyetem, és így lenne jól.
Ezen nem vitatkozunk, csak a megvalósíthatóságán. De arról sincs kedvem érvelni, megtették mások, például azzal, hogy elszabotálták.
Jelenleg azonban nem ez a helyzet. Az egyetemek talpon maradásáért végső soron az állam felel. Noha az elmúlt ciklusok oktatási miniszterei, Pálinkás Józseftől Magyar Bálinton át Hiller Istvánig folyamatosan törekedtek arra, hogy felelősséget is próbáljanak az egyetemi autonómia mellé rendelni, az egyetemek mindmáig többé-kevésbé sikeresen szabotálták na ugye 🙂 ezt az törekvést. Jelenleg az egyetemek — és ez az ELTE-re fokozottan igaz — nagyon kényelmes zsarolópozícióban vannak, hiszen keménykedjen akárhogy a minisztérium, olyan nincs, hogy egy egyetem bedől költségvetésileg. Valahogy mindig kitrükköződik a költségvetési egyensúly, még ha néha véráldozatot is kell hozni érte: a strukturális átalakítás azonban mindig elmarad. Hiller István rendelete is egy ilyen átalakítási kísérlet; ennek ellenében már neked is érdemes volt megszólalnod.
Igen, de erre később reagálok, most már előreolvastam a leveledben, nem úgy, mint az előbb 🙂
És a mutyi, mint olyan, itt jön a képbe. Ha hihetünk a Maga itt a tánctanár?-nak, nagyon is tisztában vagy a piac alapvető természetével. Egy piaci szereplő, ha szolgáltatást akar vásárolni, vállalkozóktól vagy más vállalatoktól, árajánlatokat kér be, és a legkedvezőbb ár/érték arányú szolgáltatást választja. Nem hallottam még olyat, hogy valaki felvett volna egy programozót fix munkabérre, aztán bizonyos — ugyancsak programozási — feladatokra külön vállalkozási szerződést kötött volna a saját alkalmazottjával, ahelyett, hogy egyszerűen kifizette volna a túlmunkáért járó bért. Hasonlóképpen: ha te az ELTE-n különórát tartasz, a tiszta verseny elve mindenhol sérül, ahol sérülhet.
Először is: nemcsak az ELTE-n nem tarthatok különórát, hanem más egyetemen sem. Tehát a verseny sérült. A további érveket ehhez ld. a következő beleírásban, ahol a nürnbergi és a kolozsvári egyetemről írok.
Másodszor: A túlmunkáért járó bér alkukérdés. Igenis láttam olyat (saját cégemben is), hogy túlmunkáért külön megalkuszunk a bér mértékében, egyáltalán nem automatikus, hogy a fizetést arányítjuk a túlmunkához. Ha ez kötelező, az megint csak nem piac.
Nekem — azt hiszem, itt a legcélszerűbb leszögeznem — semmi bajom a bétézéssel. Azt gondolom, ha már egyszer úgy döntöttetek (az egyetem demokratikus közösségének tagjaként neked is jut valamelyes felelősség a status quo-ért), hogy az ELTE állami egyetem maradjon, akkor nyilván állami fizetést fizetést fogtok kapni. Amíg a hallgatók nem hajlandók szerepet vállalni saját képzésük finanszírozásában, addig a felsőoktatásra jutó források sem fognak számottevően bővülni, így a fizetések sem fognak nőni. (Részemről rendben.) Ha valakinek nem elég az állami fizetés, vállaljon pluszmunkát vagy vállalkozzon, ez engem tulajdonképpen nem érdekel. A színész, ha elmegy máshová haknizni, hát menjen. Legyen ez a színház dolga. Mind az egyetemi tanárnál, mind a színésznél igaznak gondolom azt, hogy nem elsősorban a munkaidő kitöltése, hanem bizonyos kapacitások (nívós szakemberek és művészek) létrehozása a cél; a “szabadidő” puszta létével tehát nincs bajom.
Te azonban nem (csak) máshol, hanem — cikkedből kikövetkeztethetően — az ELTE-n (is) “haknizol”. Részt veszel a tanterv alakításában, jelen vagy a vonatkozó döntések meghozatalánál: saját magad alakítod saját vállalkozásod feltételeit. Az egyszerűség kedvéért kicsit túlozva, sarkítva, leegyszerűsítve, de te írod a tankönyvet, amiből te hagyod ki azt, amit aztán te akarsz majd vállalkozásban megtanítani a mégis érdeklődőknek. Ezt viszont már etikátlannak tartom.
Miből gondolod, hogy ezt teszem??? Először is: a fő bajom, hogy a nürnbergi vagy a kolozsvári egyetem megveheti piaci áron az általam kitalált kurzust, de egy másik magyar egyetem nem. Aztán: vállalkozásban azt tanítom, amit kérnek, arra dolgozom ki az anyagot. A saját egyetemnek is, más egyetemnek is és egy multinak is. És akkor dolgozom ki, ha megéri nekem. Nem úgy működik ez, legalábbis a jól fizetett piaci előadásoknál, kurzusoknál, hogy megkeresnek, hogy „mondd már el nekünk, amit az egyetemen elhallgatsz”, hanem úgy, hogy megkeresnek, hogy „erről és erről szeretnénk hallani tőled. Azért tőled, mert eddigi munkáid alapján az érdekel, hogy TE mit mondasz erről.” Szóval, fordított a mechanizmus, mint ahogy te képzeled a néhai irodád falai közül: amit ilyenkor kitalálok, az szívárog át az egyetemi óráimba is, nem fordítva.
Versenyezned sem kell. A neked fizetett óradíjat — állításoddal ellentétben — nem a piac alakítja, hanem az egyetemi döntéshozatal. (És én, az átlagolvasóval ellentétben, körülbelül látom, mennyire vitatható és ellenőrizhető érdemben az egyetem döntéshozatali struktúrájában egy óradíj.) Nincsenek alternatív ajánlatok, nincsenek versenytársak: no persze nehezen is lehetnének. Te az ELTE-n “otthon” vagy; szobád és melléked van, nem kell odautaznod, hogy órát tarts, hiszen más órákat is ott tartasz, de ha nem órát tartasz, azt csinálsz ott, amit csak akarsz. Így viszont az ár sem kontrollált.
Az egyetemi döntéshozatal ezt az én megkérdezésem nélkül alakítja, és az X, amit a blogodban máshol írsz, azután vagy megfelel nekem, vagy sem. Esetleg nem felel ugyan meg, de az egyetem iránti hűségből mégis rábólintok (általában ez volt a helyzet az utóbbi évtizedben). Mármost ha ez Hiller rendelete révén valójában X helyett X/3, akkor már túl drága a hűség. Erről szól a cikkem. Csak csipkelődésként: amúgy, továbbra is úgy gondolod, hogy egy nem létező rendeletről beszélek?
Amúgy: nézd meg, mennyit használom a 6 négyzetméteres szobámat, mennyit xeroxozok, stb. (ez a blogod egy másik részére utal, nem erre a leveledre). A múlt félévben pl. 100 vizsgazéhát xeroxoztettam az egyetemen és 300-at saját pénzből, mert nem érte meg ezért bemennem az egyetemre. Drágább volt az időm, a magán xerox-pénzt inkább elszámoltam magamnak egy másik munkám pluszköltségeként. Hát ennyit az egyetemi infrastruktúra mikropiaci értékéről számomra. A többi vádaskodásodra a blogon inkább nem is reagálok, nézz utána.
Ilyen körülmények között én nem tudok piacról beszélni. Hiszen még ha lenne is verseny, ilyen igazságtalan feltételek mellett KO-val ütnél ki mindenkit. Persze, ha ez komoly verseny lenne, már lépne is az ELTE tyúkszemére a versenyhivatal. Csak hát ez nem verseny és nem piac; egy állami egyetem bevételeinek elosztogatása bizonyos kedvezményezett keveseknek. A kedvezményezettek köre pedig még belül sem nyílt versenyben dől el: valakik, valahol eldöntik, ki és mennyit kap — és kész.
Az eszedbe sem jut, hogy a munkavégzőknek is lehet ehhez valami szava? Például annyi, hogy elvállalják-e vagy sem a felkínált összegért?
(Csak zárójelesen egy másik etikai nézőpontról. Jelenleg azért mégiscsak az a helyzet — erre te is utaltál –, hogy nem csak Mérő László növeli az ELTE értékét, hanem az ELTE is növeli Mérő Lászlóét. Mérő László az előbbiért pénzt kér, de visszautasítja, hogy az utóbbiért cserébe munkabérért végezzen pluszmunkát. Nekem ez sem ízléses.)
Hát ez a lényeg. Én szó nélkül belemennék, hogy az általam hozott projektekből az ELTE ab start vegyen le X%-ot a brandhasználat címén. Mondjuk 25-öt, 30-at, ez oké. Az nem oké, hogy teljes egészében magához vonja a pénz kezelését, és utána megmondja, hogy „te pedig ennyit kapsz”, és punktum. Sok nagy projekttől esett el az ELTE azért, mert ilyen feltételek mellett inkább hagytam elúszni a felkínált projektet. Ehhez túl sokáig vezettem céget, úgy nem csinálom, hogy én vagypok a felelős, de minden szir-szarért koncsorognom kell egy hivatali nagyúrnak. Tehát: elvileg igazad van, de ezt a brandhasználat díjában kell egyetlenegy szám formájában kialkudni, és nem minden egyes munka-nanoszekundumban elszámolni. (remélem, a szó ismerős a blogodból, erre is visszatérek majd).
Egyensúlyról beszélsz, ami felborulhat, egyensúlyról, amihez nem szabad hozzányúlni. Ha neked ez a sötét, zavaros, átláthatatlan hatalmi viszonyokon nyugvó osztogatósdi az egyensúly, hát nekem a felborulás ellen sincs kifogásom. Mi több: kifejezetten szívesen látnám, mit szól az ELTE ahhoz, ha te a Cicafül Bt-ben csinálod azt, amit a munkaköri leírásod alapján az ELTE-n is csinálhatnál.
Mi köze az ELTE-nek ahhoz, hogy mit csinálok a Cicafül Bt-ben? Nem konkurense közvetlenül, és legalább annyi know-how-t hozok onnan az ELTE-re, mint viszek oda innen, és a munkaköri leírásomban nemcsak az van benne, hogy MIT csináljak, hanem az is, hogy MENNYIT. Az ELTE-n van néhány százszor annyi olyan elvégzendő munka, nyilván nem mindet én csinálom.
Érdekelne, egy ilyen helyzetben nem érezné-e az ELTE múlhatatlanul fontosnak, hogy elkezdje végre kontrollálni az egyetemi oktatók munkáját. Nem bánnám, ha kiderülne, a díszletek mögött pontosan mennyire színvonalas a valóságban a magyar felsőoktatás. Hányan valódi oktatók, és hányan státuszuk védelmében könnyű szerződésekre vadászó vállalkozók. Végre megtudhatnánk, mekkora kapacitásokra van szükség ténylegesen, és hogy ehhez mennyi pénz kellene. Megmondom neked. Évi 27 milliárd forintból (amennyi az ELTE éves költségvetése hozzávetőlegesen), ha megkapom hozzá a brandet és az épületeket, simán tudnék egy olyan egyetemet csinálni, ami jól működne. Vállalkozóként.
Amúgy még valami, amit az ország már rég kitalált, de nem vettétek észre. Nemcsak az az elv van, hogy „egyenlő munkáért egyenlő bért”, hanem az is, hogy „egyenlő bérért egyenlő munkát”. Biztos vagy benne, hogy ha ilyen alapon számoltat el az ELTE, akkor negatívban jövök ki? Volt már ilyesmire példa az életemben kábé 30 éve, és nagyon jól jöttem ki belőle, mert mindig adtam arra, hogy a részemről „egyenlő bérért kicsit több munkát adok, de nem nagyságrendekkel többet”.
Számomra, aki (természetesen nem vezetőként, csak munkatársként) nyolc-kilenc évet áldozott az életéből arra, hogy az ELTE egy színvonalasabban működő intézmény legyen, ez egy örömteli és érdekes folyamat lenne. Ezen időszak tanulságaival a háta mögött állítom: számomra a jelen status quo-nak nincs olyan eleme, amiért képes lennék egyetlen könnycseppet is hullatni.
Vedd már észre: nem a jelenlegi status quo-t védem, csak a buta belenyúlásaitok ellen tiltakozom, és nem azért, mert a zsebemet féltem (a Hiller cikkben azt is kifejtettem, miért nem féltem a zsebemet, akkor sem, ha javaslatodra fegyelmivel kirúg az ELTE, bár meglepne, ha ezt így ítélné meg egy bíróság is – ámbár cikkemnek ezt a részét úgy tűnik, Örkény Antal és te is nagyvonalúan negligáltátok, és két másik szóból ellenkező következtetést vontatok le). Hanem azért, mert tudom, hogy a pokolba vezető út mivel van kikövezve. Próbálok rávilágítani arra, mi mindenről nincs fingotok sem, ami mozgatja a felsőoktatást, és amitől úgy ahogy, de azért mégis csak működik. Igenis, valamiféle egyensúly csak kialakult, bár nem mindig van kedvünk, időnk úgy kifejteni, mint én most tettem. Nem állítom, hogy tökéletes, jártam pár helyen, ahol jobb egyensúly alakult ki (és ott mindig sokkal kevesebb munkáért sokkal több pénzt kaptam, mellesleg), de az, hogy hogyan tudunk átkerülni egy olyan másik egyensúlyba, már egy másik vita témája. Amit én állítok: Úgy biztosan nem, hogy a jelenlegi egyensúly egy-egy részét buta elvi alapokon felrúgjátok.
És ha netán szerintem nem attól működne jobban, mint szerinted/szerintetek, akkor ne azt kérd számon rajtam, hogy miért nem arról írok, amitől szerintetek jobban működne, szerintem meg nem.
És még egy záró megjegyzés: a blogodban egészen más hangot ütöttél meg, mint a leveledben. Mi ez a kétarcúság? Mindenesetre az ottani brutálisan buta és demagóg érvek némelyikére a fentiekben érintőlegesen reflektáltam, de a többségére nem gondolom, hogy érdemes szót vesztegetni. Csak egy zárókérdés példaképp: mitől is ér rá ennyire Mérő László?
Üdv,
Mérő László
Kétarcúságról kár beszélni, hiszen a levelemet is, és az eredeti bejegyzést is a blogomon publikáltam. Mondjuk inkább arról volt szó, hogy mélységesen felháborít az álláspont, amit képviselsz. Sokszor éreztem úgy, amíg az ELTE-n dolgoztam, hogy pont ezen hozzáállás miatt nem jutunk egyről a kettőre (persze csak olyankor, amikor már éppen sikerült kicseleznünk az ultrakonzervatív szabotőrtábort. Köszi, hogy nem velük mosol össze 🙂) A felháborodásomat pontosan tükrözi a stílusom. Oké, de az egy teljesen más hangot indukál. Azt gondolom, az érvek színvonalában nem maradtam alul az alapcikkhez képest. Viszont, ha te veszed a fáradságot, hogy válaszolsz, akkor félre tudom tenni a felháborodásomat addig, amíg érvelek. Ezzel nincs bajom, csak értelmesebbnek látom, ha a inkább a leveled hangvételénél maradunk, mint a blogodénál.
Azt gondolom, hogy a közvélemény majd eldönti, kinek van igaza, és kinek nem; helyes-e egy közalkalmazottnak a közpénzen létrehozott munkáját másutt is árulgatnia. Helyes-e, hogy a tantárgyat, amit fizetett professzorként hozott létre (és amelynek létrehozásában adott esetben más, ELTE-s oktatók is részt vettek), eladja máshol is.
Na, itt a vitánk lényege. Én azt állítom, hogy ez legalább annyira a másik irányú is. Ugyanis így nemcsak az egyetem belterjes levében forr ki a tanagyag, hanem a piaci igényekből. És ez az ELTE oktatásának sem árt. Szóval, különböztessük meg, amikor egy egyetemi oktató más egyetemen tartja meg uazt a tárgyat, illetve amikor egy „ipari” megbízást csinál meg, mondjuk egy multinak. Általában aki ilyent tehet, akit ilyenre kérnek, az jobbára ebből él, nekem pl. a tavalyi összbevételemnek több mint 50%-át jelentették az ilyenek, beleértve az ELTE-s fizetésemet és házon belüli valamint összes más egyetemi mellékmunkáimat is.
Az „eladja máshol is” általában inkább szívesség a részemről, mint megélhetés. Ugyanakkor valamiért szükségük van a többi egyetemeknek is az általam kidolgozott műsorokra? Miért kérik annyira, és lehetőségeikhez képest igyekeznek megfizetni? Vajon miért kell ez nekik, miért nem oldják meg belső emberrel, aki odajön mondjuk az ELTE-re és meghallgat ott, neadjisten?
Amúgy ebben az utóbbi kérdésben inkább veled értek egyet. Amiben viszont nem: képzeld el a következőt. Én kitalálok egy komplett képzést, mert a piaci megrendeléseimből levettem, hogy igény lenne rá. Nos, a mostani feltételekkel inkább lenyelem a nyelvem, minthogy bevigyem az ELTE-re. Nem arról van szó, hogy eladom másutt, hanem hogy nem fog megvalósulni, és az ELTE elesik egy komolyí piaci bevételtől, mert nem hajlandó piaci alapon tárgyalni velem, a Hiller miatt ha akarna sem tudna. Pedig kedvenc ELTE-m megkapná tőlem a piacinál jóval kedvezőbb feltételek mellett is, hűségből is, meg mert valamennyi igazság az ő (te) érveidben is van, de megalázó feltételek mellett azért ne már.
Miközben más egyetemeken komoly faktor a foglalkoztatásában, hogy ő főállásban az ELTE-n dolgozik. Kétségtelen tény, hogy sajnos a szellemi tulajdon védelme gyakorlatilag sehol sem áll az ELTE-n, így nincs semmiféle elszámolás arról, ki mennyi know-howt hoz és visz. Aki visz, az persze mindig úgy érzi, hogy ő inkább hoz, mint visz; aki meg fizet, az úgy érzi, hogy a másik inkább visz, mint hoz.
Ezt kellene egyszer becsületesen kialkudni. És éppen ez a bajom a Hiller-rendelettel, hogy ezt eleve lehetetlenné teszi. Veled meg az (is), hogy még azt is kételted, hogy egyáltalán létezik ilyen rendelet.
Nem, természetesen nem vagyok benne biztos, hogy rosszabbul jönnél ki, ha beváltanád az ígéreted, és elkezdenél Cicafül Bétézni, az egyetem megy úgy érezné, hogy a saját konkurensét talán mégsem akarja főállásban foglalkoztatni, bevonni a stratégiai döntéseibe, hallgatókat biztosítani a számára, satöbbi és inkább elbocsátana.
1. Gondolod, hogy nem venne át azonnal egy konkurens egyetem, a jelenleg kialakult feltételekkel?
2. Az ELTE sztatégiai döntéseinek csak kétkezi végrehajtója vagyok, mezei professzorként. Eszetekben sem volt bevonni ilyesmibe, és ahogy ismerem az ottani színvonalat, annyira ezt nem is bánom.
3. Fő érvem ld. a köv válaszomban, azt abban a kontextusban tudom jobban kifejten
Ugyanakkor azt gondolom, hamarosan kiderül, hogyan jársz jól. Hiller Istvánra sok mindent rosszat rá lehet fogni, de azt, hogy valaha is meghajolt volna bármilyen észérv előtt, nem nagyon. A rendeletét tehát nem fogja visszavonni. Sajnos meg kell mondjam: komoly elégtételt fogok érezni, ha a végén a Cicafül Bt. mégsem alakul majd meg és te mégis maradsz egyetemi tanár.
Attól tartok, valamit alapvetően félreértesz, piacismeret-hiányból fakadóan. A Cicafül Bt nem én vagyok, nem is én alakítom meg, azt olyanok alakítják, akik felismerték a Hiller-rendelet által létrehozott piaci lehetőséget. Ök engem ugyanúgy csak kétkezi munkásként alkalmaznak, mint az egyetem, csak sokkal jobb (piaci) feltételeket kínálnak. És (bár ezt nehéz külön kititrálni), nem főleg azért, mert az ELTE tanára vagyok, hanem a megjelent könyveim, publikációim miatt. Például azért, mert a mi vitánkban velem értenek egyet, és úgy vélik, ezt az álláspontot jól tudják a piacon is eladni, ha én képviselem. Téged azért nem hívnak, mert a te álláspontodról nem így gondolják. Amúgy abban mélyen egyetértünk, hogy vitánk a közönségnek szól. És ilyen téttel.
És természetesen szégyelleni fogom magam, ha mindez fordítva történik meg.
Na ez meglepne. Könnyen menne, hogy találj rá okot, hogy magadban megvess ez esetben 😛
Fogadni mégis az elsőre fogadnék. Túl sokan, túl sokszor mondták már a felsőoktatásban: ez így lehetetlen, kész, vége, ennyi, innentől összeomlik a rendszer. Aztán így-vagy úgy, de még mindig áll. Sok tekintetben egy lehelletnyivel stabilabban, mint a mindenáron megóvni kívánt időszakban.
Trychydts
Ebben egyetértünk. Csak abban nem, hogy miért. Szerintem épp amiatt működik valamennyire mégis az egyetem, mert sokan gondolják és csinálják úgy, mint én: Bőven megadjuk a császárnak, ami a császáré, és csak olyankor morgunk hangosan (mint én a Hillernek írt levéllel), amikor a császár (vagy épp egyetemi vazallusai) végképp hülye balfaszként kezel minket. Röviden: azért, mert nem mondjuk ki, miért vagyunk mégis ez ELTE-n, attól még tudjuk.
Néha kétségtelenül úgy érzem, hogy balfaszként tanítok balfaszjelölteket balfaszságra egy balfaszképzőn, de azért tudjuk, hogy ez nem egészen így van, és te is tudod, hogy ezért jutsz ilyen nehezen zöld ágra velem a vitában, ami persze nem a mi vitánk – csak tudnám, ki is igazából a közönségünk… Az egyik részét ismerem, belőlük élek, de ki vajon a másik (kormányzati) oldalról? És ez sajnos úgy tűnik, egyelőre kormányzat színétől független kérdés 🙁.
Még egyszer köszi, hogy nem mosol össze (csak néha akaratlanul, de szándékosan tényleg nem) az „ultrakonzervatív szabotőrökkel”. Velem (és a hozzám hasonszőrűekkel, mert azért vagyunk néhányan, akik így gondoljuk, és mégis valamelyik magyar egyetemen vagyunk, kitudjamért) meg lehet egyezni, van elég tapasztalatunk ehhez az üzleti világból. De nem erőpozícióból, mert akkor hirtelen megkülönböztethetetlenné válunk az „ultrakon…”-októl, és akkor hirtelen igazad lesz, hogy néhol, akaratlanul is burkoltan összemosol velük.
Üdv,
Mérő László
1. Annyit kuncogtál már azon, hogy nem hittem neked a rendelet kapcsán, hogy most már elmondom: ilyen rendelet, amilyet te mondasz, nincs is. (Ahogy végre kibökted, egyszer, de utána is következetesen a rendelet szót használtad) minisztérium utasítás van, a 6/2007-es rendelet az a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok állami támogatásáról szól. Tehát te — tudósként — slamposan, ellenőrizhetetlenül hivatkoztál, én vettem a fáradságot, hogy végignézzem az összes vonatkozó rendeletet; ehhez képest te kuncogsz. Ezt talán ne.
Oké, jogos. Nem vagyok valami nagy spíler a hivatali nyelvben (ezzel nem téged hivatalnokozlak le, hanem azt jelzem, hogy megértem, ha az én pongyolaságom miatt neked nehezebb lett a dolgot, és bocs ezért). Nemek ugyanis tökmindegy, egy utasítás vagy egy rendelet az, ami miatt holnap ugyanazért harmadannyit vinnék haza, mint tegnap. Szóval oké, ezentúl utasításnak nevezem, és ha néha félrebeszélek, nyugodtan csapj a számra.
Amúgy talán az is kiderült mostanra, hogy nem az bánt, hogy kevesebbet viszek haza, hanem az, hogy ezentúl nem csinálok egy csomó olyan dolgot, amit amúgy fontosnak tartok, és a kollégáim is ugyanígy. Tehát például hogy olyan órákat, amiket eddig docensek, profok tartottak (és valóban ilyen szintű tapasztalatra van szükség az óra színvonalas megtartásához), jövőre már a doktoranduszok sem vállalnak, és nemcsak nálunk, egyre több konkréát sztorit tudok más egyetemekről is.
2. Nem tudom, kinek képzelsz pontosan: ELTE-s közalkalmazottnak, kormányzati tisztségviselőnek vagy kinek, aki folyton bekerül az általad csak többes szám második személyben emlegetett, felsőoktatásról érdemi gőzzel nem rendelkező, tutyimutyi, akarnok valakik közé. Egyik sem voltam sosem.
Fogalmam sincs róla, ki vagy, én csak a nézeteiddel vitázom, és azokkal sem általában, hanem csak ebben a konkrét kérdésben. Lehet, hogy millió más dologban vidáman egyetértenénk, az is lehet, hogy van, amin még ennél is durvábban összecsattannánk, de most épp ezen.
Amúgy érdekel, ki vagy, már csak a vitánkban meglévő aszimmetria feloldása miatt is. Te nagyjából tudod, ki vagyok, ha akarod, egy pillanat alatt akár arcot is kapcsolsz hozzá, én nem, és ez egy picit zavar, de mivel egy konkrét kérdésen csattantunk össze, olyan nagyon azért nem.
Nos és akkor most érdemileg.
Én még mindig ott tartok: mitől ér rá ennyire Mérő László? Figyi: már csak ezzel a vitával is bizonyítjuk, hogy amit nagyon akar az ember, arra talál időt… Elvileg ugye egyetemi tanár. Az egyetemi tanárra (de az összes egyetemi oktatóra) én eddig azért néztem fel, mert oktatott. Nem azért, mert kétkezi munkásként, az oktatás kétkezi munka, ne misztifikáljuk. pluszpénzért csinált valamit az ELTE-nek, és nem is azért, mert ipari megrendeléseket szerzett, amelyek extra jövedelmet jelentettek az egyetemnek. Azért, mert azt a feladatot, amiről az államilag finanszírozott képzés jelent, professzionálisan látták el. Nem is tartom nagyon perspektivikusnak, ha egyetemi tanárok azzal töltik az idejüket, hogy az egyetemi hátteret, brandet, pozíciót és kapcsolatrendszert kihasználva bizniszelnek, amiből jön pénz az ELTE-nek is.
Nem erről van szó. Az ipari megrendelések szerzésében annyi komparatív előnyöm van, hogy engem keresnek meg, és nem az egyetemet. Nekem nem kell ezeknek utána járnom, az egyetemnek kellene. Bár lenne az egyetemen olyan partnerem, mint amilyen az üzleti életben volt, akinek a komparatív előnye az üzletelésben van, és akinek a dolog üzleti részét nyugodtan átadhatom, mert – és ebben igazad van -, abban komparatív hátrányom van.
Elsősorban azért, mert azt gondolom, hogy ezzel az egyetemi tanári munkájának színvonala romlik.
Attól, hogy valaki megkeres, hogy szerinte én meg tudnám oldani a problémáját, vagy tudnék témavezetni valakit, aki az én segítségemmel megoldja?
(Azt gondolom, Hiller István rendelete mögött is ez áll — én legalábbis érzem a párhuzamot azzal a rendelkezéssel, amely előírta, hogy egyetemi tanárt csak egy intézmény számolhat el főállásúként, és csak egy intézmény számolhat el félállásúként az akkreditáció során.)
Ne keverjük: azzal a rendeletével (itt a te szavad, biztosan igazad van benne 🙂 ) teljes mértékben egyetértek, és amikor hozta, akkor utána nem vele, hanem a kollégáimmal vitatkoztam arról, hogy szerintem ez jogos.Én amúgy ezt sohase csináltam: ha más egyetemeken tanítottam, az mindig alkalmi megbízás volt, és sohasem ingáztam, hanem mondjuk 3 egymásutáni nap alatt megtartottam 24 órát (akár péntek-szo-vas is), és mindig csak oda mentem és megyek, ahol hajlandóak ennek megfelelően átszervezni az oktatást.
Lehet persze, hogy a te morális tartásod és munkavégzésed nagyobb, mint amit én el tudok képzelni, de azt gondolom, hogy ha valaki sok pénzt hoz az egyetemre, és abból sokat (piaci mértékűt) szakít magának, akkor kevesebb energiája lesz arra az oktatási-iskolaépítési-mentorálási munkára, ami egy vezető egyetemi oktatónak feladata lenne. Azt sem tudom elképzelni, hogy ha reguláris munkája és a pénzes extramelói interferálnak egyáltalán, akkor nem következetesen az utóbbit választja.
Ne térjünk át arra, amiről direkt nem írok, mert magátől értetődő: hogy a tanárok nincsenek megfizetve, és ezért fontos nekik a különmeló. Ezért ebben van igazságod, de Hiller pl. amikor ezt a jövedelmet harmadára csökkentette, nem változtatott az Örkény szerint hatalmas egyetemi fizetésemen. Szóval maradjunk a realitás talaján.
Mint ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy abban motivált, hogy a közevtlenül nem lekötött idejét mondjuk TDK-s hallgatók képzésére fordítsa, ne valamiféle dögös ipari megrendelés felhajtására, előkészítésére, kidolgozására. (Ráadásul, ha a Cicafül Bt-nek dolgoznál, legalább elvben előfordulhatna, hogy rákérdezzen valaki: mondd csak, László, nem akarsz egy kicsit több időt tölteni az egyetemen, ha már főállásban foglalkoztatunk?
Kérdezzen csak. Mihelyt talál helyettem jobbat, olyat, aki az ő feltételeivel is vállalja és még a színvonalat is hozza. De akkor már ne is kérdezzen mert minek, úgyis lecserél a jobbra.
Ha szabadon hozhatnád a projektjeidet, a saját magad által kidolgozott képzéseidet az ELTE-re, egyszerűen csak odaszólnál: “nyomtató lónak ne kösd be a száját”, és szépen mindenki csöndben maradna.)
Pontosan ez történik. Csak a „win-win” eset, ami az üzleti életben még Magyarországon is az alap (minden helyi ócskaság ellenére állítom, hogy azért mégiscsak az), itt fel sem merül, mert nem értitek a fogalmat 🙁
Az a kivételes eset van, amikor egyet értek Hiller Istvánnal. Tartok, tőle, hogy az utasításból is az következik, amit én is gondolok: nyeld le a nyelved, és ne vidd be a projektjeidet az egyetemre, ha egyetemi tanár akarsz lenni. Éppen itt lenne az ideje, hogy az egyetemi oktatók ne az anyagi felemelkedésük lehetőségeit kutassák a nagy nehezen megszerzett státuszukban, hanem egy adott intézményben, a munkaköri leírásuknak megfelelő tevékenységüket végezzék a lehető legmagasabb színvonalon.
Ezen vitázunk épp: szerintem meg abszolúte nem így működik a dolog. De ezt már kifejtettem, mennyire nem és miért.
Ha nem akarsz egyetemi tanár lenni, akkor persze lehetsz oktatásszervező — bár továbbra is azt gondolom, amit már ezerszer leírtam, hogy a jelenlegi feudális felsőoktatási viszonyok mellett kívülről te az égvilágon semmilyen projektet nem viszel be az ELTE-re. Ha te nem egyetemi tanárként, a helyi nexusaidat megmozgatva, a helyi státuszodra hivatkozva akarsz egy oktatási projektet bevinni az ELTE-re, akkor soha nem ugrasz át a Büroktratikus Nagy Falon.
Nem értem. Akkor min is vitatkozunk? Érveiddel épp a „bürokratikus nagy falat” véded, a Hiller meg utasításaival és rendeleteivel. Bocs, ezért azonosítalak néha vele, lehet, hogy személyesen nem jogosan, de a vitánk szempontjából igen. Érved kábé olyan, mint aki azért szidott le nemrégiben egy cikkemhez fűzött hozzászólásában, mert nemcsak a matekról írkálok, amikor pedig az a tanult szakmám…
Persze eddig te erre mindig valami olyasmit válaszoltál, és az eredeti cikked is erről szól, hogy viszi a halál a projektjeit az ELTE-re, majd a Cicafül Bt. Csak hát alighanem te is tudod, amit én is: egy program elé elég odaírni, hogy ELTE, és akkor reklámra nincs is szükség.
Hú, ez a legnagyobb tévedés. Egy hallgatóm mesélte, hogy amikor a HÖK felvetette, hogy kellene az eltének némi PR-munkát is végeznie, ex-dékán úr ezt válaszolta: „A rolls roycenak nem kell reklám”. A hallgató hallgatott nálam némi gazdaságpszichológiát, és elképedt, hogy ilyen válasz létezhet. Nem fejtem ki most, mi vele a baj, de nagy. És ezzel az érveddel is. Szóval: nemhogy nem tudom, hogy „egy program elé elég odaírni, hogy ELTE, és akkor reklámra nincs is szükség”, hanem pont az ellentétét gondolom. Abban egyetértünk, hogy jobban eladható így, ezért írtam korábban, hogy alkudjuk ki a brand értékét, de attól tartok, hogy ha a te licited „végtelen”, akkor nincs mit kialkudni. A Coca-cola, a Microsoft, a Rolls Royce brandnek van (véges, kialkudható) értéke, de az ELTÉé végtelen? Hát így nehéz lesz egyről kettőre jutni L
Aki az ELTE-n akar tanulni, az azt tanulja, amit az ELTE kínál neki — ennek a rétegnek, ha cigánykerekeket hány, akkor sem lesz elegendő a Cicafül Bt.
Tudod te, hányan kérdezik tőlem 18 évesek, h inkább ELTE vagy inkább BME (vagy más)? Komolyan gondolod, hogy az ELTE ekkora brand? Én is tudom, hogy komoly, nagy brand, írtam is Hillernek, hogy Rómát sem egy nap alatt rombolták le, de azért nem végtelen nagy, Róma sem volt az, pedig az még az ELTE-nél is nagyobb brand volt.
Ettől persze a Cicafül Bt. még tündökölhet a vállalati/egyéb felnőttképzési oktatási projektekben; csak hát az egy másik pálya, másik játék.
Szerintem nem másik, a játék része, nem is pici része.
Én persze örülnék, ha az ELTE (illetve a legtöbb magyar egyetem) nem egy csodásan faragott elefántcsonttoronynak képzelné magát, amely igyekszik minél magasabbra nyúlni, nehogy felérjen oda az ipari megrendelések csípős bűze. Azt gondolom, igenis az lenne a nyerő, ha az egyetemek szerveznének ilyen képzéseket. Ugyanakkor, ha ezt az egyetemi tanárok csinálnák, egyetemi tanári feladataik rovására, én akkor ugyanígy rosszul érezném magam.
Szóval: én nem gondolom, hogy „a lelkem a vállalatot illeti meg” (ld. bob dylan). Te meg így gondolod. Attól tartok, EZ a vitánk lényege, és a „sixteen tons” („tizenhat tonnát raksz, és mennyi a bér”) neked nem számít, nekem meg igen, mert én rakom. Jónéhány kollégámmal, de direkt egyes szám első személyben írtam (a Hiller-levelet is, ezeket a vitamondatokat is, meg általában amit csak lehet), mert szakszervezetis sem vagyok.
Üdv,
Mérő László
Nem is a kétszínezés zavar annyira, mint hogy folyton javítgatnom kell a szöveget. Nem mondom, hogy nyomj már rá egy spellcheckert, Isten őrizz, majd én kijavítom az elgépeléseidet, gondolom, a Népszabi is ezt tette; de ha az ELTE-s, ELTE-t, ELTE-nek, ELTE-vel szavakat helyesen írnád le, az azt gondolom, sokat segítene. Köszi. A publikus válaszom:
Sok asszimetriába belemegyek ebben a vitában, de hogy még be is mutatkozzam, az már egy kicsit túlmutat azon, amire hajlandó vagyok. Úgy értem, manapság, ha valakit érdekel valaki, csak veszi a fáradságot, hogy beírja a Google-be, hogy “Trychydts” vagy “Balás Márk”; nem olyan nagy ügy. Én sem kértelek fel, hogy légyszi, mutatkozz be; mondjuk nekem persze muszáj volt utánad néznem, mert az érkezésed előtt még le kellett küzdenem pár Urban Legendet, miszerint te nem is dolgozol főállásban az ELTE-n, nem is vagy rászorulva a fizetésedre, mert gigászi pénzekért szoftvert fejlesztesz. Persze ezt nem szemrehányásképpen mondom, nehogy már te tehess arról, ha valakik azt gondolják, hogy ha elolvasták a publicisztikáidat, akkor már mindent tudnak; csak úgy megemlítem.
Az egyik asszimetria például, hogy még én mindig teljes gondolatokat írok, neked elég csak kekeckedned. Ezzel nem lenne semmi gond, ha mindig ugyanazt mondanád. Csak az a baj, hogy mindig mást mondasz. Mindig azt, amivel az érveimet le lehet humorizálni az asztalról. Ezért ezt a választ arra szánom, hogy sorra vegyem, miben illene tisztáznod végre az álláspontodat.
Tulajdonképpen mire is vágyik Mérő László? Mi az, amit kifogásol? Vegyük sorra, mit állítottál eddig.
1. Válallkozói fizetésre vágyik diákok idegen nyelvű oktatásáért. Nem értem, miért lenne ez etikus. Gondolom, azért vagy oktató, hogy oktass. Azt gondolom, a jogszabályok nem véletlenül szabályozzák a maximálisan előírható munkaidő mennyiségét; az oktatásnál, azt gondolom, még minőségvédelmi szempontok is szerepet játszanak. Azt sem értem, hol károsodhat itt az egyetem. Ha te vagy a csiszolt gyémánt, akire idehemzsegnek a külföldi diákok, akkor majd ezt csinálod te, az előadásodat meg átveszi valaki más. De nehogy már az egyetem törvénysértése mellett törj lándzsát azáltal, hogy burkolt munkavégzést végzel, színlelt vállalkozói szerződés keretében!
2. Kétkezi munkásként, érdemi beleszólási lehetőség nélkül leoktatja, amire az egyetem vezetése utasítja. L. első pont.
Az első két ponttal kapcsolatban, ha valahogy mégis jogszerű, ha vállalkozói tevékenység keretében végzed, számomra felmerül, hogy miért nem versenyeztet az egyetem? Te és csak te vagy képes a te óráidat leadni? Nem lehet, hogy külsős óraadó is megcsinálhatná ugyanezt? Versenyeztetés mégsincs. Pedig ugye, ha vállalkozás, akkor piac, és ha piac, akkor verseny. (Ha már érted versenyezhet az egyetem és a többi, oktatási cég, mert ugye a cikked eredeti felvetése az volt, hogy az egyetem így “versenyhátrányba” kerül.)
3. Munkaidejének egy részét azzal tölti, hogy új képzéseket hoz be az egyetemre, új képzéseket “talál ki” — a te megfogalmazásod –, amelyek létjogosultságát az ipari megrendelésekből szűri le. Ez nyilván nem kompatibilis a 2. állítással. Ha te elejétől a végégig megvalósítasz egy projektet, akkor neked ott vaskos beleszólásod van az összes döntésbe, a tematikától kezdve az alkalmas oktatók kiválasztásán át a te szerepvállalásod mértékéig. Itt tehát nem lehetsz csak “kétkezi munkás”, ha ezt a feladatot tehát te végezheted, még durvábban torzulnak a dolgok.
4. És akkor arról még egy szót sem beszéltünk, hogy valahányszor az ELTE akkreditáltatja magát és a kapacitásait, mindig bekerül egy sor, ami valahogy így szól “Mérő László — főállású egyetemi tanár”. Holott persze nem főállású, hanem mellékállású, és nem egyetemi tanár, hanem egyetemi tanár/óraadó/oktatásszervező. Tehát az egyetemnek ténylegesen nincsenek meg azok a kapacitásai, amiket ígér! Más egyetemi tanárokkal (engem sok ilyen tanított, ők — a te megfogalmazásod szerint — valószínűleg balfaszoktatók a balfaszképzőben) ellentétben ugyanis azt gondolod, neked nem kell a munkaidődet az egyetemre fordítanod. Amit nagyon akar az egyetem, azt te kétkezi munkásként lenyomod, de hogy elvégezd azt az önálló, magas kvalitású értelmiségi feladatot, amiről az egyetemi tanárság szól, arról szó se lehet. Nyomtató lónak ne fogd be a száját, egyetemi tanári fizetésből nem lehet megélni. Csak tudnám, hogy akkor miért vagy egyetemi tanár.
5. Mindeközben úgy csinálsz, mintha neked mindegy lenne, hogy ELTE vagy Cicafül Bt, de persze valamiért mégis ragaszkodnál az ELTE-hez. Kedves László, egyes karok még mindig azokat a reklámkiadványokat használják, amiket én készítettem, néha a kollégámmal és a te tanítványoddal közösen vagy legalábbis vele egyetértésben. Tudom, hogy az ELTE-nek ki versenytárs és ki nem. A BME igen; de te ott ugyancsak nem lehetsz se kétkezi munkás, se oktatásszervező mérnök. A Cicafül Bt. nem. A Coca Colának persze kell reklám, de csak a Pepsi Cola miatt; a MérőKóla miatt aligha indítana új kampányt. Szóval nem látom, hogy miért ne tekinthetnénk az ELTE brandjének értékét ebben a vonatkozásban végtelennek. Neked a projektjeiddel zéró vagy zéró közeli esélyeid lennének akkor, ha az ELTE neve, infrastruktúrája, kapcsolati hálója és hallgatói piaca nélkül próbálnád őket bevezetni. Ezt te is elismered; ahogy fogalmaztál, ezek így nem fognak megvalósulni. Hol itt akkor az egyetemek versenyhátránya? Nem versenyezhetnek egy olyan piacon, ahol a fenntartójuk kifejezetten nem akarja, hogy versenyezzenek?
Trychydts
Az utolsó előtti szó jogán… az utolsó természetesen a tied.
Most nem kétszínezek, hanem egy összefüggő konklúziót írok a részemről. Így nem minden érvedre fogok válaszolni, de most már nem is kell. Te sem tetted, sőt. Erős csábítás volt, hogy összeszedjem, milyen általam alapvetően fontos érveimet negligáltad teljes mértékben, de nem fontos.
Először is: amikor azt írod, “Mérő László (…) Válallkozói fizetésre vágyik diákok idegen nyelvű oktatásáért”, tudod te, miről beszélsz? Megmondom: arról, hogy az eddigi bruttó 8000 forintos óradíjból eddig evásan (azaz: teljesen törvényesen) 6000 forintot vitt minden kollégám haza (sarzsitól függetlenül), ezentúl Hiller utasítása nyomán 2700-at visz haza. Ha ezt úgy értelmezed, hogy vállalkozói fizetésre vágyom, hát nincs mit vitatkoznunk, mert fogalmad sincs arról, milyen egy vállalkozói fizetés. Vagy ismét (vitánkban nem először) csak egy demagóg csúsztatásba futottam bele?
Másodszor is: A többi négy pontodra most inkább nem reagálok, hasonlókat mondhatnék. Csak egy apróságra. Ezt írod: “Tudom, hogy az ELTE-nek ki versenytárs és ki nem. A BME igen; de te ott ugyancsak nem lehetsz se kétkezi munkás, se oktatásszervező mérnök.” Az első mondatban csak szimplán nem értünk egyet, szerintem fogalmad sincs, ki mindenki vetélytársa az ELTE-nek, nemhogy a Szegedi, a Debreceni, a Pécsi Egyetem az, nagyon is, de még sok no-name főiskola is, ha nem is ennyire élesen. Az idézet második fele viszont olyan szándékosan elferdített tárgyi valótlanság, amely miatt akár be is perelhetnélek. Nyugi, nem foglak, nem stílusom, de most kibújik belőlem a tanár, és elmondom, hogy itt mi a helyzet, profitálj te is valamit a vitából – aztán majd én is elmondom, én mit profitáltam belőle. Szóval, azért nem vagy perelhető (pontosabban perelhető persze bárki bármiért, de nem eséllyel), mert becsmérelsz, mert lógós, önző, mohó alaknak tartasz. Ez szíved joga. De ez az idézet (és néhány más kitételed is a vitánkban, de most maradjunk ennél az egynél) valótlan tényállítás tendenciózus beállításban. Könnyen meggyőződhetsz róla, hogy maga a tény mennyire nem igaz – a BME-s óradíjamat mondjuk az MBA képzésen pedig inkább nem is említem meg, mert esetleg elszáll tőle az agyad. Igaz, abban az az óránként sokezer forintos bónusz is benne van, ami csakis a hallgatói értékelésektől függ…
Én elsősorban azt profitáltam ebből a vitából, hogy ezentúl egyáltalán nem zavar, ha te-fajta világmegváltók, akik annyi mindent “hate here”, besorolnak az általad “ultrakonzervatív szabotőr”-nek nevezett professzor kollégáim közé. Vitánk eredményeként sokkal jobban megértem őket, főleg, ha emellett kiváló tanáremberek, akiknek az óráit a diákok szeretik és értékelik. Most megéreztem, miért nem lehet veletek szót érteni, amíg hatalmi helyzetben vagytok – marad hát a passzív rezisztencia. Aztán amikor már nem vagytok abban, nektek meg marad a gyűlölködés, az ájhétithír. Köszi, hogy vitába elegyedtél velem, és ehhez a megvilágosodáshoz eljuttattál.
Üdv,
Mérő László
Hát, ha tényleg ez az utolsó szó, akkor rövidre fogom. Sajnálom, hogy kb. nyolcszori ismételgetés ellenére sikerült sem eljuttatnom a tudatodig, hogy soha nem voltam hatalmi helyzetben, ambícióm sincs arra, hogy valaha is ilyenbe kerüljek a felsőoktatásban. Már több, mint egy éve nem is ott dolgozom. Éppen ezért a “gyűlölködésemnek” sem az a forrása, hogy ki- vagy bekerültem volna ebből. Mondjuk ezt persze tudhatnád, ha legalább egyszer vetted volna a fáradságot, hogy rám keress mondjuk a Google-ön.
Szívesen elmondom én is, hogy mit profitáltam mindebből. Azt gondolom, pár dolog feketén-fehéren kiderült, amire esélyem se lett volna, ha te, ki tudja, milyen megfontolásból, nem arra pazaroltad volna mérhetetlen mennyiségű időnket, hogy egy mára kvázi nulla látogatottságú oldalon kekeckedj velem arról, hogy miért háborít fel engem az ország legolvasottabb napilapjában kifejtett véleményed. Kiderült, hogy szemben azzal, amit mások gondolnak rólad, nem vagy milliomos szoftverfejlesztő, aki szórakozásból oktat. Eddig azt gondoltam, hogy Mérő László egy szellemileg igényes, alapos, és bizonyos nagyvonalúsággal is rendelkező értelmiségi. Ehhez képest slamposan, odakent mondatokkal próbáltál meg eldózerolni valakit, egy tyúkól jelentőségű hobbiból fenntartott webhelyen, röpke 55 ezer karakteren keresztül. Egyszerűen nem tudtad lenyelni, hogy a Népszabadságos cikked hatására valaki, akinek a tényleges ráhatása az életedre hajszálpontosan nulla, nem úgy reagált, ahogy azt te elvártad, hanem eldurrant az agya. És ezért valahol sajnállak.