Segély, gyerek, közmunka

Gyerekeskedjünk
Népszabadság, Révész Sándor, 2008. június 16.

Értő fülek
Népszabadság, Tamás Gáspár Miklós, Június 11.

Gyurcsány: helytelen a közmunka ellenében adott segély
Népszabadság Online, 2008. június 11.

Hajrá, Monok!
Népszabadság, Csányi Vilmos, 2008. május 10.

Érdekes divat terjeng mostanában polgármesterek között: úgy döntöttek, tudatosan törvényt sértenek, igazságérzetük jegyében. Nem adják ki a rájuk bízott segélyt, csak ha a gyerek jár iskolába, a szülők pedig közmunkát végeznek. Noha tudjuk már, hogy politikusok különösen durva, társadalomromboló törvényszegéseiért nem jár büntetés, engem az egész sztoriban azért mégiscsak ez az arcátlan, jogtipró magatartás háborít fel a legjobban. Függetlenül Csányi Vilmos mondanivalójától, azt gondolom, a jogállam alapjaival csak minimális mértékben is tisztában levő értelmiségi egyszerűen nem mondhatja: “Hajrá Monok!”. Mélységes meggyőződésem ugyanis, hogy polgármester polgármesterként nem sérthet törvényt. Minden körülmények között a jogállam az első. Ha ugyanis valaki azt akarja, hogy aztán az ő rendeleteit is betű szerint betartsák, az egyszerűen nem cselekedhet másképpen.

Ha valaki polgári elégedetlenkedni akar, akkor a helyes megoldás: lemondunk, megtesszük, amit akartunk, majd tettünk következményeit késlekedés és jogi huzavona nélkül vállaljuk a büntetést. Nem pedig sunyi módon bízunk az igazságszolgáltatás lassúságában, a közigazgatási hivatalok töketlenkedésében, és nemes egyszerűséggel ellopjuk az állam által ránk bízott pénz egy részét. Ha, teszem azt, a Magyar Posta vagy egyenesen a postás dönt úgy, hogy nem fizet azoknak, akik nem járatják iskolába a gyereküket, és/vagy nem dolgoznak, akkor érdekes módon mindenki látná, hogy ez bűncselekmény. Ha a polgármester él vissza durván és aljas módon a rá bízott felelősséggel, fejet hajtanak bölcsessége előtt.

Persze kár lenne a polgármesterre kenni mindent, hiszen alapvetően a közvélemény is suttyó. Van itt mindenféle suttyóság: rasszista suttyóság, miszerint a cigányok fényesen megélnek abból, hogy csinálják a gyerekeket; dolgozni nem hajlandóak, csak tartják a markukat a segélyért. (Nem tudom, hányan vannak, akik észreveszik, hogy ebben az az implicit állítás is benne van, hogy a cigányok valójában ősközösségi szubkultúrában fetrengő félállatok, akiknek a segély nyújtotta életszínvonal is “fényesnek” számít.) Van elvakult, pitiáner, vadkapitalista suttyóság, miszerint akinek derogál, hogy éhbérért (=segélyért) kell közmunkáznia, az menjen el dolgozni rendesen. Miközben Magyarországon munkanélküliség van, nyilván és különösen a szóban forgó, alacsonyan iskolázott, falvakban lakó, minimális mobilitási lehetőségekkel (és nem hajlandósággal) rendelkező lakosság körében. És persze van a szokásos, natúr surmóság, miszerint ha nekem rossz, másnak legyen remélhetőleg még rosszabb. Ha én dolgozom, akkor dolgozzon más is, vagy dögöljön éhen.

Na, ez az, ami nem megy. Vagy legalábbis nem kellene, hogy menjen. Ennek ellenére persze Monok polgármesterének aligha kell rettegnie a várható jogi következményektől a tudatos törvénysértésért. Mi több, hacsak egy nem még nála is rasszistább és primitívebb őstulok indul ellene, az újraválasztása is aligha kétséges, most már.

Ennyit a morális-szellemi közegről.

A közmunka amúgy persze nem lenne rossz dolog. Ha az ember körbenéz az országban, nyilván nem mondja azt, hogy tök jó lenne, ha többen dolgoznának. Pláne, ha közmunkán nem csak az utcaseprést értjük. Ugyanakkor a fentebb megfogalmazottak mindent idéző- és zárójelbe tesznek.

Gondoljunk csak bele! Ki az, aki komolyan jó ötletnek tartja, hogy az a polgármester, aki most önkényesen visszatart olyan pénzeket, amelyeket mérlegelés nélkül továbbítania kellene, jó és megbízható képviselője lesz az államnak, mint munkáltató? A “segély=közmunka” modell még durvábban kiszolgáltatná neki azokat, akiket most olyan mélységesen megvet, hogy még durva és szándékolt törvénysértésre is hajlandó ellenükben. Rasszista, szociálisan érzéketlen suttyókra nem bízzuk a szegényeket, nálam ez első számú vastörvény.

Kettő. Ha valaki dolgozik, akkor pontosan ugyanolyan feltételek mellett kell dolgoztatni, fillérre pontosan ugyanannyiért, mint azt, aki nem azért dolgozik ott, ahol, mert máshol nem kapott munkát. És tényleg rohadtul meggondolnám, kinek adom azokat a munkáltatói jogokat. Lehetőleg olyasvalakinek, akiről még álmomban sem feltételezzük, hogy ezzel visszaél. (“Oké Lacikám, akkor ez az állomásfestés megvolt, akkor már csak az én budimat kell kilapátolnod/az én kertemet kell felásnod/az én házamat kell lealapoznod “szívességből”, és akkor már írom is az igazolást, hogy megvolt a közmunkád.”) A segélyek egy része pedig független a közmunkától: a gyermekvédelmi támogatás pl. minden gyerek után egyformán jár, és a gyerekek száma semmiképpen sem növelheti a közmunkával töltött időt.

És persze a nulladik számú feltétel, hogy a társadalom vesz egy nagy levegőt, és elismeri a közmunkásokat. A közmunkás nem az, akit simán meg lehet alázni, le lehet köpdösni (mondjuk mert cigány), mert másnap is ott lesz, mert másnap is ott kell lennie; ráadásul, mivel aluliskolázatlan, fogalma sincs, mik a jogi lehetőségei. Kötelező közmunka akkor lehetséges, ha a hatóságok tűzzel-vassal védik a közmunkások emberi méltóságát. És akkor, ha a közmunka keretében végzett tevékenységeket emberileg is elismerjük, mint tiszteletre méltó, valamennyiünk javát szolgáló munkát, és nem pedig egyfajta stigmává tesszük.

Persze, ha mindez teljesülne, én akkor is berzenkednék attól, hogy a segély legyen a közmunkáért járó bér. Nekem sokkal jobban tetszett pl. az Lendvai Ildikótól (a Budapest Majálison) hallott javaslat, hogy a segély feltétele havi tíz óra munka igazolása. Ezzel ösztönöznénk némi feketemunka legalább részbeni kifehéredését (mert sokan, akik segélyt kapnak, dolgoznak, pl. idénymunkában, csak tök feketén), ráadásul a segélyre szorulók kiszolgáltatottságát is csökkentenénk ezzel. A közmunka csak egy kötelezően biztosítandó lehetőség lenne, amivel mindenki élhet (a példánál maradva: havi tíz óra keretéig), akinek nincs munkája. És, az önkormányzat természetesen ugyanúgy fizetést ad, mint a szomszéd vállalkozó, aki a hagymapucolásért fizet.

Így és most abban a helyzetben vagyok, hogy talán tíz éve először azt kell mondanom: TGM-nek alapvetően igaza van.

31 Responses to Segély, gyerek, közmunka

  1. korrektor szerint:

    Először is: aluliskolázatlan?
    Másodszor, ez mind szép és igaz; egyetlen mai magyar politikusra sem bíznék egy leégett gyufaszálat sem, nemhogy olyan döntést, mint a rászorulók segélyének kiutalásása vagy ki nem utalása, de előbb-utóbb fel kell tennünk a kérdést: akkor ki is seperje az utcákat? Ki tisztítsa a csatornákat? Egyáltalán, ki végezze az “aljamunkát”?
    Egyik lehetőség az, hogy vezérigazgatói fizetést adunk ezekért, a másik az, hogy valahogy visszatereljük a munka világába azokat, akik ma munkanélküliek, ám se képzettségük, se intelligenciájuk, se hajlandóságuk, munkamoráljuk nem üti meg az egy mai gyárban a betanítottmunkástól is elvárt szintet.
    Az első lépés szerintem az, hogy a gyerekek ügyét külön kezeljük és erőforrást nem kímélve, hétről hétre, ha kell napról napra ellenőrizzük a gyermekek jólétét, mert az megengedhetetlen, hogy még az iskolakötelezettség tiszteletben tartását sem lehet elvárni a segélyen élőktől sok esetben.
    Másodszor, helyi szinten kell betámadni az uzsorások és a feketén dolgoztatók rendszerét (sok sikert, a sok helyen pont a polgármester felügyeli őket társadalmi munkában), hogy világosan látsszon, ki a valódi rászoruló. És ekkor majd lehet lejjebb vinni a segélyek szintjét, és azt mondani, hogy ennyi jut, ha több kell, akkor dolgozz.
    Nem tartom vissza a levegőt.

  2. stark szerint:

    Ejh, most éppenséggel a bevándorlókkal kapcsolatos fejtegetésedre akartam reagálni, de nem, ezen a bejegyzésen megakadt a tekintetem.

    Na, szóval kezdem.

    Először is azzal kezdem, hogy amikor rákattintottam a blogod linkjére, biztos voltam benne, hogy erről lesz szó valamilyen bejegyzésben, és biztos voltam benne, hogy ez lesz a véleményed.

    Gyomorsavtúltengésem lesz öreg koromra attól, hogyha valaki azt a helyzetet megpiszkálja, amibe a mai roma társadalom többsége bele van kényszerítve, akkor az rögtön rasszista.

    Ugyanis ma az állam a legfőbb szekérhajtója annak, hogy a munkanélküli romák úgy élnek, ahogy. Kiutalnak annyi segélyt, ami sok az éhenhaláshoz, de kevés a megélhetéshez, ezért rendes munkát vállalniuk ne legyen érdemes, de fekete- és idénymunkát már igen. A társadalomban meg megragad az a kép, hogy a romák nem dolgoznak, vagy csak nagyon ritkán, viszont kapják a segélyt. Így születik meg az a réteg, aki heti negyven órában havi 60-70 ezret keres, és látja, hogy egy munkanélküli roma se kap sokkal kevesebbet azért, hogy nem csinál semmit. És emiatt ez a réteg pipa.

    És ez persze feltétlenül rasszizmus, mi más is lenne:D. A valóságban – ahogy lenni szokott – nem ilyen egyszerű az ügy. Itt a rasszizmuson túl szó van még egy alapvető érdekellentétről: az ‘adófizető’ versus ‘befizetett adón élő’ ellentétje. Persze a legkönnyebb – megint – a teljes társadalmat csípőből lerasszistázni.

    “Ennyit a morális-szellemi közegről.”
    Hát, ennyit, valóban. Azért mégis, mi a véleményed arról a moráli-szellemi közegről, amelyben azok élnek, akik felhívták Monok polgármesterét, és azzal fenyegették, hogy agyonverik és/vagy agyonlövik?

    A másik pont meg az, hogy rögtön jön a feltételezés, hogy a monoki önkormányzat – élen a polgármesterrel – meg jól ellopja a pénzt, és könyörtelenül kihasználja az ingyen munkaerőt. Valóban, nem alaptalan feltételezés.

    Viszont, ha te már alapból rasszimust és lopást feltételezel egy fehér tisztviselőtől, akkor ugyan mégis mi jogon kritizálod azokat, akik csípőből azt mondják a cigányokra vagy esetleg a bevándorlókra, hogy bűnözők, akik nem dolgoznak?

    Elvégre te is, és az ilyen véleményt pártolók is, egy előítéletből dolgoztok, csak másik irányból. A poén az, hogy mindkét előítéletnek megvan a maga valós táptalaja, elvégre szinte biztos, hogy minden önkormányzat könyvelésében találnák fura kis gixereket, ugyanakkor ha megnézzük a börtönben ülők etnikai hátterét, akkor is le tudnánk vonni a magunk ronda kis konklúzióját.

    Egy szó mint száz; ha valaki meg próbál piszkálni egy áldatlan társadalmi helyzetet, biztos, hogy okos dolog – attól függetlenül, hogy mik az illető indítékai – alapból a rasszizmussal dobálózni?

  3. BoNa szerint:

    Stark,

    És akkor most az a megoldás, hogy bizonyos helyeken alanyi jogon jár a segély, máshol meg a polgármester teljesen szubjektív módon megállapít egy kötelező óraszámot?
    Már elnézést, de szerintem kissé kínos a párhuzam a kései feudális Magyar Királysággal, ahol (a röghözkötöttség eltörlése után) a jobbágynak különbőző birtokokon különbőző mértékben kellett a terményből leadnia, mert a földirtokos úgy látta jónak.

    És mondjuk a szabolcsi kisfaluban, ahol háromszáz emberől kettőnek van munkája? Persze kétszákilencvennyolc ember naponta háromszor is felposzívózhatja a falut a környékbeli szántókat is ideértve, de aztán a csillogó-villogó faluban is éhezni kezdenek, ha az idénymunkából nem tudnak plusz pénzt keresni.

    És persze örvendetes lenne a feketemunkát kifehéríteni, csakhogy ez a folyamat évekbe telik, addig meg van egymillió emberünk akiknek a levegőből kellene megélnie.

    Egyébként az egyik feltétellel – a kötelező iskolába járatással – történetesen egyetértek, mert ez ezzel hosszútávon, és viszonylag fájdalommentesen kezelhető a probléma.

  4. algi szerint:

    Jaj, megint kezdődik a “ha te lerasszistázhatsz, akkor én cigányozhatok”?

  5. Trychydts szerint:

    Lehet szívózni, de Magyarországon jelenleg vannak bizonyos jogszabályok, amelynek betartása mindenkire nézve kötelező.

    Ha egy polgármester nem utalja át a segélyt, és nem is utalja azt vissza az államkincstárnak, mondjuk “törvénysértő módon megtagadom a segély átutalását” közleménnyel, akkor lop.

    Ha hatalmával visszaélve alternatív szociális rendszert kezd kifejleszteni, csak azért, mert nem tetszik neki a már eleve meglevő, akkor az jogtiprás.

    Ha a jogtiprás mögött rasszista indíték is van, akkor a polgármester rasszista.

    Kár ezt ragozni.

    És ha valaki szerint én tökéletesnek tartom a jelenlegi szegénypolitikát, az kérem, mutasson rá, hol és mikor állítottam ezt.

  6. Szindbad szerint:

    Nemhiszem, hogy rasszizmus lenne mogotte. Inkabb eredendo konzervativ ertekrend “ervenyesites”.

  7. stark szerint:

    BoNa

    “És akkor most az a megoldás, hogy bizonyos helyeken alanyi jogon jár a segély, máshol meg a polgármester teljesen szubjektív módon megállapít egy kötelező óraszámot?
    Már elnézést, de szerintem kissé kínos a párhuzam a kései feudális Magyar Királysággal, ahol (a röghözkötöttség eltörlése után) a jobbágynak különbőző birtokokon különbőző mértékben kellett a terményből leadnia, mert a földirtokos úgy látta jónak.”

    Az érvelés jogos, de valahol csak el kell kezdeni. Ha soha, sehol nem történik ilyen lépés, akkor mégis mikor és várjuk változást?

    “És mondjuk a szabolcsi kisfaluban, ahol háromszáz emberől kettőnek van munkája? Persze kétszákilencvennyolc ember naponta háromszor is felposzívózhatja a falut a környékbeli szántókat is ideértve, de aztán a csillogó-villogó faluban is éhezni kezdenek, ha az idénymunkából nem tudnak plusz pénzt keresni.”

    Ejh, hát igen, egy ilyen faluban ez bizony hamvába holt ötlet. Viszont már alapban az is nevetséges, hogy egy ilyen faluban (300 fő) van kis lokális önkormányzat, ahelyett, hogy az ilyen kis települések regionális önkormányzatokba tömörülnének. Regionális szinten már azért kicsit könnyebb lenne megtalálni azt a fránya közmunkát nemde? Persze ez egy újabb, rokon porbléma.

    “És persze örvendetes lenne a feketemunkát kifehéríteni, csakhogy ez a folyamat évekbe telik, addig meg van egymillió emberünk akiknek a levegőből kellene megélnie.”

    Na ja, igazából erről van szó: ha valamit meg akarunk változtatni, az bezony fájdalmas lesz. És lesznek, akiknek nem lesz jó.

    “Jaj, megint kezdődik a “ha te lerasszistázhatsz, akkor én cigányozhatok”?”

    Kedves algi! Ha te ezt így látod, akkor esetedben meg egy jól feljett paranoia kezdett kialakulni. Szó sem volt senkinek sem a lecigányozásáról – másolj ki egy sort, amiben én erre kísérletet teszek. Nem állt szándékomban T.-t vagy akárkit lecigányozni, (miért tenném?) és ha jól vettem észre, (még) le se lettem rasszistázva. (na majd!)

    A következőt írtam:
    “Viszont, ha te már alapból rasszimust és lopást feltételezel egy fehér tisztviselőtől, akkor ugyan mégis mi jogon kritizálod azokat, akik csípőből azt mondják a cigányokra vagy esetleg a bevándorlókra, hogy bűnözők, akik nem dolgoznak?”

    Itt nem arról van szó, amire te gondolsz. Itt arról van szó, hogy bizony a liberális gondolkodók, és a szélsőjobbosok szinte ugyanazzal a sémával dolgoznak.
    VAGYIS
    Kialakítanak egy ellenségképet:
    szélsőjobb: zsidó, cigány, homokos, ballib (az sem hátrány, ha mindegyik egyszerre)
    liberális: rasszista, homofób, hímsoviniszta, szélsőjobbos. (itt sem hátrány, ha valaki mindegyik egyszerre)

    Szóval, adott ez a két ellenségkép. Amikor ellenkező véleménybe ütköznek, vagy olyan döntésbe, ami nekik nem tetszik (mint esetünkben a monoki polgármester döntése) akkor csípőből beazonosítják a vélemény kimondóját, vagy a döntés meghozóját az ellenségképükkel. Vagyis az átlag szélsőjobbos azonnal lezsidóz egy politikust, aki neki nem tetszik, T., meg a hasonszőrű illetők meg minden döntésnél és véleménynél, ami a romákkal kapcsolatos, és nem haromonizál az övékével, akkor azonnal rasszizmust kiáltanak. Ugyanez a helyzet a melegek kérdésére, és még sok más kényes pontra. Nem tudom, ez nálad hogy van.

    “Lehet szívózni, de Magyarországon jelenleg vannak bizonyos jogszabályok, amelynek betartása mindenkire nézve kötelező.”
    “Ha hatalmával visszaélve alternatív szociális rendszert kezd kifejleszteni, csak azért, mert nem tetszik neki a már eleve meglevő, akkor az jogtiprás.”
    Tisztelt T.! (A nevedet nem írom ki, a “Trici”-t meg csakazértsem használom, pedig olyan aranyos becenév)
    Úgy látom a skatulyák gyártása mesterfokon megy. Amit írtál, az szép és jó, és igaz. Viszont tudod minden alapvető változás ott kezdődik, hogy van valami renitens, aki törvényt szeg. Aztán néhány megfonolják (vagy nem), hogy ez nem is olyan nagy hülyeség, és a dolog elterjed. (vagy kiderül, hogy mégis, és akkor talán nem terjed el)

    Igazat adok neked a jogszabályok sérthetetlenségének a terén, viszont azt cáfolom, hogy aki jogszabályt sért, arra alapból követ kell vetni, mert nem biztos, hogy a végén nem neki lesz igaza. Nem véletlenül változnak a jogszabályok, mivel ki szokott derülni, hogy nem minden úgy jó, ahogy vagy. Főleg Magyarországon, ahol gyüjteményt lehet csinálni az elavult jogszabályokból.

    “Ha egy polgármester nem utalja át a segélyt, és nem is utalja azt vissza az államkincstárnak, mondjuk “törvénysértő módon megtagadom a segély átutalását” közleménnyel, akkor lop.”
    Valóban, valószínű, hogy lop. Viszont, ha a falu főterét újítják fel az így félrerakott pénzből, az is lopás? Lopásnak számít akkor is, ha az önkormányzat egyszerűen másra fordítja a, gondolom, amúgy is szűk pénzkeretét? Persze, nyilván valószínűbb, hogy az a pénz egyszercsak eltűnik, de azért nem éppolyan előítélet ezt feltételezni, mint amikor egy romáról feltételezi falaki, hogy lop? Vagy csak romáról gonoszság feltételezni a lopást, másról már nem? (érzem, érzem, valaki be fogja dobni megint a rasszizmus-kártyát)

    “Ha a jogtiprás mögött rasszista indíték is van, akkor a polgármester rasszista.”
    Igen, HA!!!
    Ismétlem: HA!!!
    Viszont ha jól látom, te a bejegyzésben semmiféle HA megjegyzést nem használtál a polgármester rasszizmusával kapcsolatban, egyszerűen tényként elkönyvelted. Előítélet? Az!

    “És ha valaki szerint én tökéletesnek tartom a jelenlegi szegénypolitikát, az kérem, mutasson rá, hol és mikor állítottam ezt.”
    Nem, én nem állítottam, hogy te ezt igazságosnak találod, viszont éppen ezen próbál valaki változtatni, és te csípőből a jól bevált “rasszista”/”lop” jelszavakkal letámadtad a kezdeményezést, anélkül, hogy mélyebben belementél volna a témába (ugyan szóba került ez a havi 10 óra, amely egyszerűen nevetséges, van aki egy nap ennél többet dolgozik, és nem keres annyival többet a segélynél, hogy ez megérje neki).

    Másrészről, nem úgy néz ki, hogy lenne jobb ötleted, viszont alapból elveted, anélkül, hogy jobban megrágnád.

    “Kár ezt ragozni.”

    Aha, mindig ez jön, ha valaki kicsit más nézőpontból kezdi el vesézni, amit írsz. Ez a fene nagy tolerancia is csak addig működik, amíg másoknak is ugyanaz a véleménye, mint neked, igaz?:)

    A végén nehogy kiderüljön, hogy a világ nem is olyan egyszerű…

  8. Trychydts szerint:

    Remélem, amikor majd a te tulajdonodról vagy a számodra elkülönített állami forrásokról gondolják azt, hogy nem igazságosan jutott hozzád, elkobozzák és felújítják belőle a falu főterét vagy kórházat építenek belőle, akkor is éljenezni fogsz. Persze tudom, hogy azon állami források, amelyekhez te jutsz hozzá, azok neked megkérdőjelezhetetlenül járnak, mintegy az igazságos társadalom alapkövei, csak úgy felvetettem.

    A törvények lényege, hogy kifejezik a társadalmi közmegegyezést. Ha szerinted a rablás vezet az igazságosabb szegénypolitikához, akkor fogalmad sincs a demokrácia alapelveiről sem. A pöcs monoki polgármester szerinted nyugodtan válhat teljhatalmú diktárorrá, aki majd a törvénysértésével kikényszeríti a törvények megváltoztatását, mert ez neki így tetszik. Elképzelésének demokratikus legitimitása mindeközben zéró. A törvények nem úgy lesznek jobbak, hogy egy terrorista a hatalmával élve elkezd kiskirályt játszani és addig tiporja lábbal a törvényt, amíg az meg nem változik. Épp ellenkezőleg: a törvény akkor is kötelező mindenkire nézve, ha egyesek a törvényt hülyeségnek tartják.

    Ha akkora támogatottsága van a polgármester elképzeléseinek, rántson tető alá egy népszavazást. Például. Szervezzen tüntetéseket. Választassa meg magát miniszterelnöknek. De ne játsszon terroristát, aki túszul ejti a szegényeket, pontosabban ellopja azt a pénzt, amivel nulla joga van gazdálkodni. Ez ugyanis nem az önkormányzat szűkös pénzkerete: az állam azért és csak azért adja oda, hogy kiutalja azoknak, akiknek a hatályos törvények értelmében jár a segély. Az önkormányzat ezzel ugyanúgy nem gazdálkodhat, mint ahogy egy rektor nem gazdálkodhat a hallgatói normával (vagy pl. a szociális támogatással). Hiába ő kezeli: nem az övé.

    Az intolerancia amúgy, azt gondolom, ebben a vitában nem rám jellemző. Hiszen amíg én azt mondom, hogy bármi előtt hajlandó vagyok fejet hajtani, amiből törvény lesz, te azt mondod: nem számít a törvény, amiben te meg a monoki polgármester egyetértetek, az legyen úgy és kész. Majd ellopjátok a szegények vagyonát, és ha a Magyar Köztársaság Kormánya segélyt akar utalni a monoki szegényeknek, akkor majd megegyezik a polgármesterrel.

    Ezzel a diktátortempóval tényleg nem akarok vitatkozni.

  9. Trychydts szerint:

    A szóban forgó rendeletek a kisebbségi ombudsman szerint törvénysértőek, diszrkiminatívak, és alkotmányellenesek, továbbra is hozzájárulnak a mélyszegénységhez, ráadásul ugye a segéllyel még adó- és járulékbefizetés sincs.

    A Magyar Köztársasági Szociális és Munkaügyi Minisztere kéri az illetékes közigazgatási hivatalokat, folytassák le a szükséges eljárásokat minél gyorsabban. Ő sem tud ugyanis azonosulni a törvénysértéssel, mi több, azt is vallja: az elvégzett munkáért munkabér jár.

    Nahát.

    Írja a Népszabadság.

  10. BoNa szerint:

    Stark,

    Én: “És persze örvendetes lenne a feketemunkát kifehéríteni, csakhogy ez a folyamat évekbe telik, addig meg van egymillió emberünk akiknek a levegőből kellene megélnie.”

    Te: i”Na ja, igazából erről van szó: ha valamit meg akarunk változtatni, az bezony fájdalmas lesz. És lesznek, akiknek nem lesz jó.”

    Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem lenne ilyen kibaszottul álságos annak az eldöntése, hogy kinek fog “fájni”.
    Példánkban ugyanis a feketemunkából hasznot húzó munkáltató valahogy a háttérben maradt. És nem is csak a példánkban, hanem a valóságban is. Pedig feltehetően a munkáltató is a polgármester úr falujában/városkájában bújik meg, így elméletben – ha már semmi nem tartotta vissza a Lord Major-t a tövénytelen szigortól – nyugodtan elkezdhetné vegzálni a munkáltatót is, mondjuk az állami támogatás (szintén törvénytelen) visszatartásával. Már persze ha nem ebédelnek együtt kéthetente, kedélyesen.

    Mondd csak, Pesta bátyám, hogy is van az, hogy a te két főt foglakoztató Lufi-Pufi Bt.-d, egy nyár alatt (idénymunka, ugye) előállított 15000 konzervet? – A példa egyébként valós, Szentesi Paprikaüzem néven fut.

    Volna tehát arra is lehetőség, hogy Pesta bátyám szopja be a f***t.
    A különbség összesen annyi, hogy az előbbi rétegek a az egzisztenciájukat veszítik el, Pesta bátyámnak meg két évvel későőb lesz mercije.

    És itt megint előtűnik, hogy mennyire veszélyesen szubjektív a helyzet. Mert mi a biztosíték arra, hogy a polgármester akkor is ilyen túlzó szigorúan fog eljárni, ha történestsen a haverja akarja lenyúlni a közösséget?

  11. algi szerint:

    Erre gondoltam:

    “Viszont, ha te már alapból rasszimust és lopást feltételezel egy fehér tisztviselőtől, akkor ugyan mégis mi jogon kritizálod azokat, akik csípőből azt mondják a cigányokra vagy esetleg a bevándorlókra, hogy bűnözők, akik nem dolgoznak?”

    Azt nem értem, mit csináljanak azok a szegények, akiktől egyik napról a másikra megvonják a segélyt? Pereljenek? 0 pénzzel egy polgármestert? Nem is védekezhetnek, és elveszik a maradék pénzüket? Miféle ember az, aki ezt támogatja? Nem elég, hogy az adópolitikával is a vállalkozókat támogatják, segélyt is csak az kapjon, aki versenyképes? Az egész eszement.

  12. dread szerint:

    “Azt nem értem, mit csináljanak azok a szegények, akiktől egyik napról a másikra megvonják a segélyt?”

    He? Senkitől se vonták meg a segélyt. Feltételhez kötötték, havi 10 nap munkához.

  13. att szerint:

    Valóban szörnyű… megkövetelik hogy havi 150-160 ezer forintért, amit mellesleg azért kapsz, hogy a családodnak élhető körülményeket teremts esetleg küldd el az 5 gyereked iskolába (ami mellesleg egyébként is KÖTELEZŐ lenne, tehát a te szavaiddal: “nettó törvénysértés” nem megtenni), hogy mire felnő legyen belőle valaki.

    Vagy esetleg, ha már úgysem csinálsz épp semmit, 30 napból 5 napon tisztítsd már ki kicsit az árkot az utak mentén…szörnyű… micsoda elvárások.

    Máshol meg ugye megkövetelte volna a polgármester, hogy egy, azaz 1 darab vacak pottyantós wc-t legyenek már hajlandóak kiásni egyesek 2008-ban, és ne a szobába végezzék a dolgukat.

    Mi a fenét csináljon egy polgármester, ha meg van kötve a keze és azt látja, hogy egyesek kidolgozzák a belüket is 60-70 ezer forintért, mások meg ülnek otthon és ennek többszörösét viszik haza, és eszük ágában sincs dolgozni. Közben a “mélyszegénység” miatt épített önkormányzati lakásból eltűnnek az ajtók, ablakok és 2 év alatt egy romhalmazzá válnak.

    Hihetetlen… micsoda világ… nácik, fasizmus, kirekesztés, ordas eszmék…

    Észre kellene venni, hogy ezek a polgármesterek nem azért teszik amit tesznek mert akkora rasszisták, kirekesztők, rosszindulatúak, hanem mert hiába verik az ajtót évek óta a politikusoknál, nem történik semmi, és már NINCS MÁS LEHETŐSÉGÜK, hogy valahogy megállítsák ezt a folyamatot.

  14. algi szerint:

    dread:

    Ja, az egész más. Ezentúl csak piros cipőben szállhatsz BKV-ra, lol.

    att:

    Szegény polgármesterek, akik bele vannak kényszerítve a szerepükbe (véletlenül sem önként és dalolva indultak a választáson, és persze minderről tájékoztatták a választópolgáraikat is a kampányban – vagy akkor talán ezek a lusta munkakerülők nem szavaztak volna rájuk?), nyilván muszáj épp abba a rétegbe belerúgni, amelyik nem tud védekezni.

    Halihó, emberek! Nem a mélyszegényeken kell leverni a gazdasági hiányt! Épp fordítva.

  15. Trychydts szerint:

    Senki nem beszél arról, hogy a gyerekek iskolába járatása helyes-e, elvárható-e, ösztönzendő-e. Arról beszélünk, demokráciában elfogadható eszköz-e a törvénysértés a világmegváltáshoz. Szerintem nem. Szerinted igen, de a megjegyzésedből az is kiderül: a demokratikus jogállam alapelveinek alapelveivel sem vagy tisztában.

    A polgármester hatalma ugyanonnan ered, ahonnan a “politikusoké”. A választópolgárok választják őket. A politikusok akarata tehát a választópolgárok akarata. Mindezt aláhúzza, hogy bármelyik választópolgár kezdeményezhet népszavazást is; ha melléáll 299.999 másik választópolgár, akkor minderről kötelező ügydöntő népszavazást tartani. Népi kezdeményezéshez elég, ha csak 49.999 másik választópolgár áll mellé, abban az esetben a kérdést a Parlament köteles napirendre venni. Látható tehát, hogy nem arról van szó, hogy van egy ránk erőltetett politikai elit, amelyik hozza a rossz törvényeket, a polgármesternek pedig egyszerűen nincs más eszköz a kezében, mint a törvénysértés, ha javítani akar a dolgokon. Hiszen:

    a, maga is elindulhat képviselőnek;
    b, kezdeményezhet ügydöntő népszavazást,
    c, kezdeményezhet népi kezdeményezést,
    d, fordulhat az Alkotmánybírósághoz,
    e, szervezhet tüntetéseket, petíciókat, bérelhet hirtetési felületet a médiában, rendezhet rendezvényt, amik generálják a médianyilvánosságot,
    f, stb., stb., stb.

    Azt állítani tehát, hogy a polgármestereknek “nincs más lehetőségük”, durva, félelmetes mértékű tájékozatlanságon alapuló tévedés.

    A demokrácia lényege, hogy a hatalmat fékek és egyensúlyok rendszere veszi körbe. Mindenki csak azt teheti meg, amire felhatalmazása van, és minden döntés mögött, közvetve vagy közvetlenül, de konszenzus kell, hogy álljon. A többség ugyan nem nyomhat el egyetlen kisebbséget sem, de egyetlen kisebbség sem zsarnokoskodhat a többség felett. A jogrend ezeket a viszonyokat szabályozza.

    Ha egy monoki polgármester felülbírálhatja a Magyar Köztársaság Országgyűlésének, illetve a Magyar Köztársaság Kormányának vonatkozó döntéseit, onnantól kezdve nincs olyan, hogy demokrácia. Onnantól kezdve bárki, bármikor törvényt sérthet, ha döntéséhez megfelelően populáris indoklást tud rendelni. Mindenki, akire közpénzek vannak bízva, tetszése szerint átcímkézheti azokat, ha az elosztás demokratikusan meghatározott módját nem érzi megfelelőnek. Onnantól kezdve feltehető a kérdés: minek igazságszolgáltatás? Hiszen innentől kezdve elég csak azt mondanom: hiába verem az ajtót évek óta a politikusoknál, nincs rá mód, hogy a bűnözők elég szigorú büntetéseket kaphatnak. Inkább lincseljünk.

    A polgármester (illetve a kooperáló képviselő-testület) viselkedése azért “nettó” törvénysértés, mert tudatosan sért törvényt egy olyan pozícióban, ahol feladata részben a jogszabályok betartása, részben további jogszabályok megalkotása lenne. Gesztusa azt jelenti: köpök a jogszabályokra; ugyanakkor településen belül a sebességhatár 40km/h és azon a helyen tilos építkezni. Mindez fogalmilag abszurd. Mármint ha demokráciában gondolkodunk. Ha diktatúrában, akkor persze természetes, hogy a diktátort nem kötik a szabályok, míg az alárendelteket igen.

    A gyerekét iskolába nem járató szülő viselkedése “csak” törvénysértő. Ugyanakkor a polgármester terrorja nélkül is alkalmazhatóak rá a törvények: a gyerek iskolába nem járatása a polgármester önbírásokodó gesztusa nélkül is szankcionálható. Legalább ennyire fontos, hogy sokan alighanem a törvénysértés tényével sincsenek tisztában — szemben a polgármesterrel. Tettük kezelhető a jogrend keretein belül.

    A polgármester gesztusa azt feltételezi: a jogrend tehetetlen lesz, vagy mire képes lesz cselekedni, akkorra már késő lesz. Az érintettek vagy behódolnak a polgármesternek, vagy éhen döglenek, vagy eltakarodhatnak máshová: a falunak, és a polgármesternek végül is mindegy. Nincs az a nemes szándék, ami ezt a mentalitást legitimálná: persze szerintem a szándék messze nem nemes.

    A tartalmi érvekkel ezért nem vagyok hajlandó vitatkozni.

    Persze nem is akarok: én is fontosnak tartom, hogy a gyerekek járjanak iskolába, és hogy dolgozhassanak minél többen (munkabérért, persze). Mindennél fontosabbnak tartom azonban, hogy antidemokratikus zsebdiktátorok ne érezhessék magukat otthon Magyarországon.

  16. drc szerint:

    két megjegyzésem volna:

    1.
    a polgármester általában véve nem mondható, hogy értelmiségi volna. a legtöbb (vidéki) pm-nek jó, ha érettségije van; ezektől a rettentően aluliskolázott (igen, ezt írtam) emberektől várja a jelenlegi Ötv., és a társadalom, hogy jogi, morális és gazdasági szempontból helytálló döntéseket hozzanak többek közt a helyi egészségügyi ellátás és a helyi közoktatás tekintetében is, ahol — akárhogy nézzük is — diplomásoknak parancsolnak. (igen, parancsolnak — meggyőződésem ugyanis, hogy Magyarországon a nagyobb városokon kívül nagyjából 3200 zsebdiktatúra működik…)

    no persze beszélhetnénk itt a jegyző, mint a törvényesség őrének szerepéről. de iure valóban úgy áll a helyzet, hogy a képviselőtestület ülésén (már ha van ilyen, és nem a polgármester bábja ez is) elhagzó rendeletek jogszerűségét ellenőrizze, de valójában ez nem igazi revíziós jogkör, csupán szignalizációt jelent. ha ehhez még azt is hozzá vesszük, hogy a jegyző munkáltatója jog szerint a képviselőtestület (a munkáltatói jogokat pedig a polgármester szokta gyakorolni), akkor teljesen világos, hogy miért lehetséges egy-egy ilyen helyi önkényuralmi rendszerben a jogszabályok teljes negligációja vagy lábbal tiprása…

    2.
    addig nem lesz a közmunkának becsülete országunkban, amíg a bagatell büntetőügyek (azaz a szabálysértési ügyek) egyik szokott szankciója a közmunka. még akkor sem, ha törvény írja elő, hogy végzettségnek megfelelő módon kell a bíróságnak kiszabnia ezt (fogász főorvos pl. nem fog menni árkot kotorni).
    amennyiben a közmunka elnevezésén változtatnak, máris megtették az első lépést a fogalom általad leírt és tőlem alapjaiban véve helyesnek ítélt tartalma felé.

  17. stark szerint:

    Na, a helyzet az, hogy cseszettül másnapos vagyok, de majd írok valamit.

    Így most csak annyit, hogy BoNa szerintem Lord Mayort akart írni, mivel a major őrmestert jelent (Bocsánat, bocsánat, tudom, hogy nem ez a lényeg, de angol szakos vagyok, ezt meg kellett jegyeznem, lelki kényszer, sorry…)

  18. att szerint:

    Teljesen egyetértek abban, hogy amit a polgármesterek csinálnak, az nem törvényes, és ez nem jó dolog, demokráciában nem megengedhető. Valószínűleg rövid idő alatt elhasal a határozatuk, ez tiszta sor.

    De azt látni kell, hogy ez egy elkeseredett lépés, aminek célja nem a “mélyszegények” kisemmizése, hanem a társadalom egy rétegének direkt a szociális segélyre berendezkedett életvitelének “megreformálása”.

    Én készséggel elhiszem, hogy amit a monoki példát követő polgármesterek tesznek, az szerinted nem jó. De legalább megpróbálnak valamit, mert a sok-sok egyetemmel rendelkező képviselőink által hozott “munkahelyteremtő”, “foglalkoztatást elősegítő” törvények és programok eddig sehova se vezettek, és a helyzet egyre elkeserítőbb. Nem normális dolog, hogy egy egész generáció úgy nő fel, hogy otthon azt látja, nem kell dolgozni, mégis jön a pénz, csak elég gyerek kell hozzá és azt kell mondani hogy “há’ mer’ nincs munka”.

  19. korrektor szerint:

    Ha korrigálnék, semmi esetre nem keverném össze az őrnagyot az őrmesterrel!

  20. stark szerint:

    Mint mondtam, másnapos voltam piszkosul.:)

    Valóban, örnagyot kellett volna írnom őrmester helyett. Cink.

    Tanúság; ne próbáljunk okoskodni, miközben le akar szakadni a koponyánk a fejfájástól, és két deci víztől is hányingerünk van…

  21. BoNa szerint:

    Urak (Stark, Korrektor),

    Ugyan, miattam ne marják egymást 🙂
    Azért egy nagyon könnyű irodalmi feladványt rakjunk be ide, hogy ha hülye is vagyok, legalább legyen ki közösséget vállal velem 🙂

    Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
    London utcáin ez?
    Felköttetem a lord-majort,
    Ha bosszant bármi nesz!

  22. korrektor szerint:

    Well, Arany János nem arról volt híres, hogy nagyon jól tudott angolul, másrészt a kor szokásainak megfelelően magyarosította a helyesírást a WB-ben. Ettől még a polgármester az mayor.

  23. BoNa szerint:

    Oké, utánanéztem, vitát lezárandó:

    A “Lord Major” archaikus forma, ma már nem használják.
    (forrás: http://www.visionofbritain.org.uk)
    Arany János becsületét megvédtem, én meg egy lúúúúzer vagyok. 🙂
    Továbbléphetünk.

  24. korrektor szerint:

    Na, ezt meg én nem tudtam 🙂

  25. Trychydts szerint:

    Egy elég klassz cikk ebben a témában drc-től.

    A monoki polgármester, ha a rendeletet vissza nem is vonta, de jelentősen enyhített az álláspontján. Ye.

  26. drc szerint:

    köszönöm a linket. 😉

  27. -Houruck- szerint:

    Trychydts:
    Miből feltételezed, hogy az ötlet rasszista? Szerinted csak cigányok kapnak segélyt? Ez sztereotípia! Fujj, te csúnya rasszista!

    Különben is, aluliskolázatlan?

  28. Trychydts szerint:

    A monoki polgármester ügydöntő népszavazást kezdeményez.

    http://index.hu/politika/belfold/monok3963/

    Látom, kisfiam, a verés nem használ. Jöjjenek hát a szép szavak!

  29. drc szerint:

    -Hourick-

    szerintem:

    ha egy vidéki nagyváros képviselőtestülete határoz hasonlóan alkotmányellenes rendelet meghozataláról, akkor ott általában csak balfaszságot vagy a törvény nemtudását feltételeznénk. ha egy olyan kisközség önkormányzatának képviselői szavazzák meg ugyanezt a rendeletet, ahol a munkanélküli segélyt igénylők túlnyomó többsége cigány, akkor úgy hiszem, hogy jogosan kerül elő a rasszista indíték felvetése.

  30. -Houruck- szerint:

    drc:

    A “vidéki nagyváros” kifejezés bosszant. Egy nagyvárosnak van vidéke (vonzáskörzete), a “vidéki nagyváros” ellentmondásos. Nem vagyok nyelvtan náci, de eszméletlen miket össze tudtok hordani itt. Az érvelésed sem teljesen logikus. Ha feltételhez kötnék a szemüveg viselését, az sem kizárólag az értelmiséget sújtaná (hülye példa, de tökéletesen megegyezik a tiéddel).

  31. algi szerint:

    Ez a kezdeményezés azért vicces. Úgy értem, el akarja érni, hogy törvényileg is engedélyezzék, amit amúgy is csinál? Ez most már teljes fogalomzavar számomra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.