Miért nem használok Creative Commons licenszeket?

Amikor először hallottam a Creative Commons licencekről (mellesleg akkor, amikor azt fontolgattam, hogy ott hagyjam-e a Flickr-t az Indafotó kedvéért), elsőre állati dögös ötletnek tűnt a dolog. Aztán rájöttem, hogy lehet, hogy van, akinek ez jó, de én részint az értelmét nem látom, másrészt szöges ellentétben van mindazzal, amit én gondolok a saját szerzői jogaimról.

Kezdjük talán a kereskedelmi felhasználással. Egy blogger ismerősöm ezt úgy fogalmazta meg, hogy “Eddig is úgy voltam vele, hogy ha valaki valami érdekeset talál itt, használja, csak a forrást tüntesse fel és ne gazdagodjon meg belőle – mostantól ezt bárki megteheti hivatalosan is.” Hogy őszinte legyek, nekem ez a nem-meggazdagodás mindig egy sötét terület volt. Személy szerint én tisztában vagyok vele, hogy amit a blogomon publikálok, azon én soha nem fogok meggazdagodni. Ezer oka van, hogy miért nem, de például azért sem, mert nincs érdemi látogatottságom. Az I hate it here üzemeltetésekor sikerült belepillantanom a látogatottság-növelés egyik módjába (csatlakozz egy közösséghez, és nyújts ott olyasmit, amit más nem) — köszi szépen, a jelenlegi elfoglaltságaim és életvitelem mellett ehhez se kedvem, se energiám. Más ezzel nyilván máshogy van. Vannak, akik képesek abból pénzt csinálni, amiből én nem is akarok. Ha mondjuk elkérik egyik vagy másik fotómat, és használják az oldalukon, ahol Google hirdetések vannak, az az én értelmezésem szerint kereskedelmi alkalmazás. A rám eső rész a látogatottság-növelésből viszont nyilván erősen konvergál a nullához. Véleményem szerint azonban abszolút nem mindegy — viszont definiálhatatlan –, hogy az Index vagy mondjuk Peti veszi át egy fotómat. Peti vigye, az Index meg ne vigye, ne rajtam akarjon spórolni, ne a bloggerekből akarjon megélni.

A másik a feldolgozás kérdése. Ez talán még kevesebb magyarázatot igényel: egyszerűen nem mindegy nekem, hogy ki és milyen módon dolgozza fel a munkáimat. Van, amihez hozzájárulok, van, amihez nem. Alapesetben megtiszteltetésnek érzem, ha valaki azzal akar legózni, amit én csináltam.  Ha valaki egy fasiszta fanzinnak készít fotómontázst, akkor hadd ne licenszeljem már ezt nekik. De ez utóbbi esetben a munkám csorbítatlan egészként, nevem és a hivatkozási hely feltüntetésével sem felhasználható.

Van a dolognak egy praktikus oldala is: az interneten gyakorlatilag automatikusan lop mindenki, licensztől függetlenül. Ha valami tetszik, akkor azt elviszik, felhasználják, mindenféle aggályoskodás nélkül. (Féreértések elkerülése végett: én ezt nem csinálom.) Azt gondolom, normál esetben ezen kár idegeskedni. Profi kereskedelmi felhasználók egy ideig girnyóznak, ha az ember esetleg reklamálni merészel, aztán inkább lopnak valaki mástól, akivel nincs az a sok macera. Magán-felhasználók felhasználók esetében az emberi inkább csak elnézően mosolyog egy sort. Zavar engem, hogy Soraja felrakta a Nuclear terroros fotóimat az LD50-es profiljába, egy kukk említés nélkül a nevemre? Nem zavar. Mi több: még belegondolni is fárasztó, hogy most ezért kezdjek levelezésbe.

A legcélszerűbb tehát azt gondolom, a jó öreg “minden jog fenntartva”. Ha valaki fel akarja használni, amit csináltam, és van benne egy csöppnyi emberi kultúra, az úgyis megkeres ezzel, én meg jó eséllyel úgyis odaadom. Végül is nyilván sejthető, hogy szeretném tudni melyik alkotásom hol és miért népszerű. Ha valaki lopni akar, az lopni is fog. Viszont ha mégsem tetszik, ami a munkámmal történik, akkor legalább van mire hivatkoznom, ha asztalt akarok döngetni.

13 Responses to Miért nem használok Creative Commons licenszeket?

  1. Peti szerint:

    Én is így jártam el, amíg nem akadt egy olyan anyag a honlapomra, amivel kapcsolatban a “minden jog fenntartva” nem felelt meg. Konkrétan egy főiskolai jegyzetet tettem közzé, aminek eleve csak a társszerzője voltam, és a terjesztési jogokat is átruháztam a kiadó ELTE Bárczira. Ők a jegyzet netes publikálását azzal a kéréssel engedélyezték, hogy ebből további anyagi hasznom már ne származzon, és másnak se.

    Viszont a CC-licensz alkalmazásával lehetségessé vált, hogy az ELTE-nek írt jegyzetből a Műegyetem hallgatói is tanulhassanak, ha mondjuk letöltik azt, én pedig itt is, ott is szakemberként lépjek fel és tartsak előadást.

    A feldolgozást viszont azért tettem lehetővé, mert ténylegesen előfordulhat, hogy abból a jegyzetből valaki pl. idézni kíván, és ezt tehesse meg anélkül, hogy erre külön engedélyt kér tőlem. Egy fogyatékosügyi főiskolai jegyzetet pedig – a sokfelé hasznosítható fotókkal ellentétben – nehezen lehetne rosszra használni.

    Mindez persze leginkább vihar a biliben meg fontoskodás, a meggazdagodás emlegetése miatt pedig most közröhej tárgyának érzem magam 😉

  2. […] mi is nem szimpatikus nekem ebben az egészben. Henteslátogatás közben aztán rájöttem, meg is írtam. Minden jog […]

  3. algi szerint:

    Szerintem speciális esetekben jól jöhet.

  4. slink szerint:

    A CC nagyon klassz eszköz a szabad kultúra jogi biztosítására. Furcsamód működne a például világ, ha a származékos művek szerzőit a művek eredeti szerzői cenzúrázhatnák az említett módon, mintha egy író afelett rendelkezhetne, hogy a könyvét csak ki fordíthatja át másik nyelvre. Az egész világ abból táplálkozik, hogy az ősei javait újra és újra feldolgozza az adott kor szelleme szerint. Ehhez a CC jogi védelem az alkotó és az alkotást felhasználó felé.

  5. Trychydts szerint:

    Lehet, hogy furcsamód működik a világ, de a feltételes mód egyátalán nem indokolt: fordítani valóban csak a szerző engedélyével lehet, a művet átdolgozni — egy bizonyos szintig — ugyancsak. Harry Potter klónokat pl. nem lehet gyártani, világszerte bukták el a pereket azok, akik ezzel próbálkoztak. A CC ehhez képest engedményt jelent. Lehet, hogy valakinek ez bejön, nekem nem jön be, az általam említett okok miatt.

    A CC-nek első közelítésben számomra akkor van létjogosultsága, ha ezért a szerző eleve kap valamit. Az Indafotónál pl. ingyenesen használhatok egy szolgáltatást, cserébe a művemet — valamilyen formában — elérhetővé kell tennem a közösség számára.

    Peti példáját azért érzem egy kicsit félreértésen alapulónak, hiszen ha felteszek valamit, akkor az nyilván szabadon le is tölthető, ehhez nem kell CC-licensz. Az idézés szintén szabad. A mű átdolgozása révén másik, hasonló, non-profit kiadványt is lehet csinálni a jelenlegi licensz szerint; nem tudom viszont, hogy ezt akarta-e. Hiszen ha valaki ír egy jobb könyvet, ami viszont tartalmazza a Peti által összegyűjtött tudás mondjuk 70%-át, akkor ez teljesen jogszerű magatartás lenne. Persze Peti nevét és a forrást így is fel kell tüntetni, de megérzésem szerint így éppenhogy kevésbé tűnne fel szakértőnek, mint most.

  6. algi szerint:

    Csak azért ciki, ha egy fotódat felhasználja egy fasiszta portál, mert a jelenlegi törvények arra nevelik az embert, hogy ez csak a te külön engedélyeddel lehetséges. Azonban a tiszta művészet természetéből fakadóan reagál más műalkotásokra is, csak ezt nagyban korlátozzák a szerzői jogi törvények. (Pl. nem használhatom fel egy film karaktereit a saját filmemhez.) Ha szélesebb körben elfogadott lenne, hogy a művek építenek egymásra, akkor nem lenne senkinek ciki, ha “ellopják” az ő művét. Nem mondom, hogy a CC az megoldás, de legalább törekvés egy olyan közösség létrehozására, amin belül így működik a dolog. Első lépésnek nem rossz.

  7. slink szerint:

    Szerintem az alkotásban az alkotó szempontjából a folyamat az értékes és érdekes, a született termék csak ezt a folyamatot teszi a köz számára értékelhető, élvezhetővé. Azzal, hogy a te művedre replikálnak (legyen ez akár „lopás” mint a reprodukció egy fajtája) az alkotó felé elismerés; hány alkotó akkor lett (vagy lett még inkább) elismert, amikor műveit elkezdték másolni. A végterméket még ha el is orozzák tőled, a folyamat birtokában csak te vagy, amivel újabb és újabb terméket tudsz előállítani. Sokszor gondolok arra a világra, ahol nem kell gondolkodnom, hogy azzal, hogy ha bajuszt festek Mona Lisára, vajon kinek a szerzői jogait sértem meg.

  8. slink szerint:

    Végül még egy érdekesség: a görög „lázadók” követelései közül: »A copyleft alkalmazása minden intellektuális/információs anyagra« (Forrás: http://www.indy.media.hu/node/10867)

  9. Trychydts szerint:

    Ha van valami, amit viccesnek tartok a szerzői jogok körül, az az, hogy hány ember nem érti. Hogy hányan nem tudják elfogadni, hogy a szellemi tulajdon is tulajdon, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy én mit akarok kezdeni és mit nem a saját alkotásaimmal — ugyanúgy, ahogy az előszobámban sem üldögélhet senki akaratom ellenére, akkor is, ha nem zavar.

    A CC nem világforradalom, nem a művészet természetes működésének leképezése — egy speciális jogi konstrukció, egy szabályozási kísérlet arra, hogy valahogy áthidalja azt a szakadékot, ami az Internet, mint információáramlást lehetővé tevő közeg, és a copyright mögötti eredeti társadalmi szándék mögött áll. Az Internet előtt az volt képes érdemi hatással többszörözni/átdolgozni egy munkát, aki tudta, mihez van joga és mihez nincs, vagy kalózkiadó volt, akit lehetett szankcionálni. Ha a nagymamám megtanul internetezni, esélytelen, hogy a fejébe verjük, hogy engedély nélkül nem kopizhat ki a blogjába egy neten talált fotót. Ezért segíthet, ha vannak megfelelően licenszelt munkák, amikhez logó is tartozik — így van rá esély, hogy előbb-utóbb hozzászokjunk, csak azt használhatjuk fel, ami mellett CC logó van. Így azoknak a jogai is jobban védettek lesznek, akik csak a C logót teszik ki. Mindenki jól jár — aki védeni akarja a műveit, ahhoz egy kicsit felnő a társadalmi kultúra, aki meg megosztani akarja, az elől nem szívják el (akaratlanul) a levegőt a jogvédett munkáikat csak korlátozott licensszel nyilvánosságra hozók.

    Sajnos sokan vannak, akik úgy, ahogy van, utálnak mindenféle korlátozást, csinálni akarják, amit akarnak, és be akarják beszélni a világnak meg maguknak, hogy azzal, hogy semmibe veszik máshogy jogait, még a jogsértetteknek is jobb lesz, de ha nem, csak egy természetellenes állapot megszüntetéséhez járulnak hozzá.

    A cikkem persze nem erről szólt, hanem arról, hogy akármilyen jó is a CC kezdeményezés, szerintem mindenkinek érdemes megfontolnia, gondolkodás nélkül kirakja-e vagy sem.

  10. Komaváry szerint:

    Leírod, hogy miért állnak “szöges ellentétben” a szerzői jogokról alkotott elképzeléseid a CC-vel.

    Ezek után egy az egyben körülírod a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 -t.

    Peti: idézni még mindig szabadon lehet, licensztől függetlenül, akár karikáscés anyagból is.

  11. Peti szerint:

    OK, nem innen közelítettem meg a kérdést, de éppen hogy a megosztás volt a célom: eddig még csak előnyét élveztem annak, ha megosztottam a tudásomat másokkal. Mert lopni még sosem loptak tőlem, viszont annál többek előtt lett ismert a nevem. (A Wikinómia című könyvben jól körüljárják ezt a jelenséget.)

  12. Trychydts szerint:

    Komaváry: el sem tudom képzelni, hogyan lehetett úgy értelmezni az írásomat, ahogy értetted. Szerintem tök egyértelmű, hogy nálam alapesetben egy kritérium van: a Nevezd meg! Ha szólsz vagy ha nem zavar. Adott esetekben viszont a művem nem-kereskedelmi alkalmazásokra történő, változtatás nélküli, nevem feltüntetése melletti felhasználását sem akarom elfogadni.
    Egyszerűbben fogalmazva: valamennyi felhasználást egyedileg szeretnék eldönteni. Minden jog fenntartva; aztán lehet, hogy ingyen és első szóra lemondok róla. Általában igen. Pénzt még nem ajánlottak érte és van, akinek pénzért sem adnám.

  13. Trychydts szerint:

    Peti: ahogy az első bekezdésben is írtam, lehet, hogy van, akinek ez jó. Ha szól valamiről az írásom, az az, hogy nem jó mindig és mindenkinek, még a non-profit szektorból sem. Amúgy azt, ha lopnak tőled, csak viszonylag kis hatékonysággal veszed észre. Hiszen ha nem tüntetik fel a nevedet, viszonylag kis eséllyel veszed észre, hogy mondjuk egy fotód ott van valahol az engedélyed nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.