A Puszták népe — mai aktualitásokkal

Illyés Gulya: Puszták népe
Magyar Elektronikus könyvtár; eredeti megjelenés: 1936

Már régebben is halottam, hogy a Puszták Népe egészen jó forrásmunka, ha a szegénység mibenlétével szeretnénk tisztában lenni. Bár 1936-ban jelent meg, sok vonatkozásában mind a mai napig aktuális. Az eltelt hetven év persze tökéletesen felszámolta a cselédvilágot, amelyben Illyés nevelkedett; nyomorban és kilátástalanságban élők azonban továbbra is vannak. Ha valóban megérteni szeretnénk a helyzetüket, ha nem szeretnénk leragadni az olyan frázisoknál, hogy aki segélyt akar, dolgozzon, akkor mindenképpen érdemes alaposan elolvasni ezt a szépirodalmi elemekkel vegyített szociográfiát. Én most szántam rá magam. Eddig tartott, amíg elmúltak az általános iskolai Irodalmi szöveggyűjteményem utóhatásai.

Mindez persze már csak azért is érdemes, mert a társadalmi elveszettségnek ez a meg nem értése manapság aggasztóan gyakran párosul mindenféle kényelmes, alapvetően rasszista alapokon nyugvó, végtelenül primitív világképekkel. Ha elolvassuk a Puszták népét, rá kell jönnünk, hogy mindaz, amit a cigányság esetében oly sokan oly szívesen kennek rá “genetikai” alapokra, alapvetően az abszolú nyomorra és kilátástalanságra vezethető vissza. A Puszták népének szereplői kivétel nélkül “magyarok”, még a kortárs újnáci értelmezések szerint is. Mégis ugyanúgy viselkednek, ahogy ma a cigányságot látják sokan; a problémáik is kíslrtetiesen hasonóak. Lopnak, erkölcseik messze eltérnek a “civilizált” társadalmi rétegektől, gondolkodás nélkül késelnek, verekszenek. Nem utolsósorban, még ha adódik is lehetőség a felkapaszkodásra, a továbblépésre, akkor is csak az emberfeletti tartással és lelkierővel rendelkezők azok, akik nem kallódnak el, akik képesek kilépni az abszolút nyomor torz normarendszeréből. Még ezek között is elenyésző számban vannak azok, akik ezek után képesek visszatérni gyökereikhez, és legalább erejükhöz mérten segíteni azt a társadalmi csoportot, amelyet rajtuk kívül más megérteni is képtelen.

Illyés remekül látta azt is, amit a mai romapolitikaért felelős értelmiségieknek, politikusoknak is látniuk kellene: az abszolút nyomorból, hathatós állami beavatkozás nélkül paradox módon kizárólag csak lefelé vezet az út. Nyilván az életüket valós alternatívák élők lesznek azok, akik nem lesznek képesek alkalmazkodni a társadalmi változásokhoz; akikre sokáig egyféle életformát kényszerítenek rá, attól aligha várhatjuk el, hogy rugalmasan idomuljon a változásokhoz. A gépesítés, a korszerűbb mezőgazdasági termelés több hasznot és nagyobb hatékonyságot jelentett a társadalom egészének; ugyanakkor egyre nagyobb nyomort és egyre szűkülő társadalmi teret jelentett a kézi mezőgazdasági munkából élő, kizsákmányolt cselédeknek. És egyre nagyobb kilátástalanságot a fiatal generációknak is, hiszen tanulni, az oktatásból profitálni már akkor is csak az tudott, ahhoz megvolt ehhez a megfelelő szülői háttér és nem utolsósorban megvoltak a tárgyi feltételek.

Hosszasan lehetne elemezgetni persze a cigányság és a cselédek közötti különbségeket is, de mindenekelőtt azonban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy valódi megoldásokat nem csak az eredetileg szolgáltatásokból (pl vályogvetés, teknővájás, kereskedelem) élő cigányság számára nem sikerült találni, de a mezőgazdaságból élők számára sem. Nem csak Magyarországon: lényegében egész Európában sem. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ez utóbbi esetben hajlandóak voltunk/vagyunk ebbe több pénzt ölve inkább fenntartani a gazdasági termelési formákat; de ha hirtelen az első számú szempont a hatékonyság és a versenyképesség lenne, tömegek mennének tönkre egyetlen másodperc alatt. Hogy mennyire fogalmuk sincs a magyar gazdák egy tetemes részének a modern mező- és piacgazdaságnak az alapjairól sem, arról egyszer már írtam a kukoricabalhé kapcsán. Számomra komoly kérdés, hány dolgos magyar gazda lett volna képes megőrizni az életszínvonalát és a segélyektől való függetlenségét, ha itt semmilyen állami/EU-s szubvenció nincsen.

Illyés könyve a gépek elleni aratólázadások felidézésével arra is emlékeztet bennünket: időzített bombán ülünk. Az előző rendszer — iszonyú áron — adott nekünk némi haladékot, de probléma most, még ha más társadalmi rétegekben is, újra kiélesedett. Választhatunk: vagy engedünk a rasszista, intoleráns surmóságnak, és várjuk, hogy a helyzet robbanásig feszüljön, vagy érdemileg elkezdünk lépni valamit. Egyelőre nem látom, hogy valódi, érdemi, koncepciózus döntések születnének.

4 Responses to A Puszták népe — mai aktualitásokkal

  1. Szindbad szerint:

    Elemezgetni lehetne persze sokaig, es megtobb ideig lehetne irni arrol, hogy milyen mely, es komoly problema is ez, csakhogy ez egy igen passziv megkozelitese a helyzetnek.

    Tulajdonkeppen az egesz irasod arrol szol, hogy mennyire csak passziv megkozelitese van, es hogy mennyire nem merunk semmi aktiv megoldast javasolni (arra hivtakozva, hogy ez egy komplex problema). Kar.

  2. bl szerint:

    Utoljára (kb nyolc éve) még elsőéves közgázos koromban akadtam össze Baranyi Károllyal (egy jobboldali, de magát inkább az elkötelezett keresztény-alternatív gondolkodók közé soroló kutatóval), aki akkoriban asszem a PPKE BTK Filozófiai intézetében (és még sokmásutt) tevékenykedett. Tőle hallottam először (és utoljára) egy olyan konkrét és átfogó,részben állami beavatkozást is érintő, programjavaslatot, amely – bár elsősorban egy demográfiai modell – mérlegelhető alternatívát próbált nyújtani a cigányság helyzetének felemelésében is. Tézisének lényege az anyagi javak generációk közti “áramlási irányának” szabályozása. Röviden: A szülők belefeccőnek x összeget abba, hogy gyermekeiket felneveljék, kitaníttassák. A javaslat értelmében a (kereső és adózóvá lett)gyerekek SZJAjuk egy része – állami szabályozással – a szülők jövedelmét (vagy nyugdíját) gyarapítaná. Ezáltal a szülő motiválttá válik, hogy gyermekét taníttassa, sőt segítse abban, hogy a későbbiekben ne a fekete gazdaság keretein belül használja ki kapacitásait. (bővebben: http://www.baranyi.hu/demom.pdf) Akkori felkészültségem mellett nem tűnt “nettó baromságnak” ez a javaslat, utána pedig már nem ástam bele magam jobban, hogy megértsem, mennyire reális ennek a megvalósítása, ill., hogy pl. a cigányság helyzetének kérdésében, valóban pozitív irányban mozdítaná-e el a dolgokat. Ha valakinek van ideje ránézni a belinkelt összefoglalóra, érdekelne a véleménye. De ami sokkal jobban érdekel -mivel az utóbbi években kevés időm volt a témával foglalkozni (még a Puszták népe is ott vár rám a polcon) -, hogy tudtok-e más, olyan hosszútávú, javaslatokról, amelyek reális alapokon mérlegelhetőek ebben a kérdésben (szem előtt tartva a probléma minden irányú komplexitását). A téma aktualitását magam is fontosnak érzem. Üdv!

  3. algi szerint:

    Ferge Zsuzsa (és stábja) nem készített tervet a mélyszegénység felszámolására?

  4. Szindbad szerint:

    Kicsit konkretabb leszek, olvassatok konstruktiv szemuvegen at.

    Azt gondolom, hogy a liberalizmus egyfajta idealizmust jelent. Meghozza a “talaljuk meg a legoptimalisabb megoldast” kivitelezhetetlen es emberidegen maximalizmusat jelenti.

    Azert nem mukodik, mert feltetelezi, hogy a szereplok mindegyike kooperativ strategiat kovet. Nagyon gyorsan, es nagyon latvanyosan mond csodot ez a megkozelites, ha van legalabb egy (jatekelmeleti ertelemben vett) versengo strategiat koveto szereplo. Rogton megjelennek a jatekelmeleti (feloldhatatlan) dilemmak, es ezzel nem tud mit kezdeni a liberalizmus.

    Ez az alapproblemam vele. Masik, kicsit gyakorlatiasabb problemam a metodikajat erinti: A liberalizmus probalja a felmerulo problemakat azok legmelyebb, legatfogobb modjan megfogni, megerteni, es ugy adni megoldast, hogy a leheto legtobb aspektusat figyelembe vegye. Bar optimalisnak tunik, van par kellemetlen mellekhatasa: A legtobb problema bonyolultta valik, a bonyolultsag miatt a szempontokat nehez sulyozni, az egesz problema megoldasi folyamat lassu, torekeny. Lobbi erdekeket nagyon konnyu ervenyesiteni. Egy ilyen metodika idealis felteteleket igenyel -> idealizmus.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.