Egy nagyon sötét lovag

Komolyan kíváncsi lennék, hányan vették a fáradságot, hogy újranézzék Tim Burton 1989-es Batmanét. Csak mert a kritikusok többsége egyetérteni látszik abban, hogy Tim Burton filmje egy másodlagos kis lazaság, bezzeg Christopher Nolan odatette a tutit, Heath Ledger pedig leiskolázta Jack Nicolsont.

A kíváncsiságom nyilván abból fakad, hogy én valahol elég nagyot csalódtam a Sötét Lovagban; más szempontból viszont messze felülmúlta minden várakozásomat. A trailerek alapján egy másodpercre megkoreografált, pörgős, az első részhez hasonlóan elegáns darabra számítottam. Ehhez képest egy mérhetetlenül sötét, happy end mentes akciódrámáról beszélünk, amelynek tempója fényévekre van a pörgőstől. Inkább közétempósnak mondanám, ahol az ütemet a Joker által megtestesített, lassan, de megállíthatatlanul előregördülő Végzet adja.

Újranéztem az “eredetit” is. Nos, Tim Burton filmje nem kevésbé remekmű, mint a Joker-sztori új feldolgozása. Hatásában sokkal inkább idézi a klasszikus képregények hangulatát; sötét, de azért nem véresen komoly, groteszk, de nem undort keltő. Jack Nicholson pedig egy zseni: a arcának vigyorgó maszkja alatt egy ezerarcú szörnyeteg, egy komplex és az őt a film nagyobbik felére definiáló tragédia következtében némileg hasadt személyiség lapul. Amelyben egyszerre ismerhető fel a nagystílű bűnöző, a piti kis utcai rablógyilkos, a machiavelliánus cselszövő, a pszichopata utcai harcos és a gonosz tudós archetípusa. Heath Ledger ehhez képest egy szimpla pszichopata. Annak persze nagyon meggyőző: nyugodtan mondhatjuk, első osztályú színészként végzi feladatát. De a feladatán kívül nem végez el semmit. Gonoszsága végletesen egydimenziós.

A különbség nem abban van tehát, hogy Tim Burton rosszabb rendező lenne, mint Christopher Nolan. A világunk lett ennyivel sötétebb. 9/11 óta a nyugati civilizációnak is leesett, hogy van olyan, hogy hagyományos értelemmel felfohatatlan gonoszság. Hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyek ellen a hagyományos bűnüldözés nem ér semmit. Ha van egy repülőgépünk, tele civilekkel, amelyik a World Trade Center felé tart, akkor már nincs jó megoldásunk, de időnk sem arra, hogy reagáljunk. Amerikának ez a sokkja mélyen és félreismerhetetlenül ott van a filmben; finom, de azért közvetlen utalások vannak magára 9/11-re is.

A szuperhős-sztorik megkerülhetetlen dilemmája, hogy a hős — a törvény betűje szerint — maga is bűnöző. Elvitatja az erőszak monopóliumát a hatóságoktól, és maga intézkedik, rendszerint azért, mert a hatóságok, ilyen vagy olyan okoknál fogva, de tehetetlenek. Tim Burtonnél a megoldás még egyszerű volt. Joker vagyis Jack Napier egy hatalmas erőforrásokkal és messze átlag feletti intelligenciával rendelkező crime lord. Jól képzett, kompetens embereket mozgató főgengszter, akit, bár eltorzít a gonoszság, mégis nagyon is kézzel fogható célokkal rendelkezik. Hatalmat és bosszút akar. Mem éri be azzal, hogy megkerüli a hatóságokat — végleg le akar velük számolni velük, bosszúból azért, ami vele történt. A képregények világában, Gotham City disztópiájában, ahol a bűnnek nincsenek technikai korlátai, ez egyáltalán nem egy irreális terv. Joker motivációi pedig a mi világunkban is kézzel foghatóak és érvényesek. Így aztán a végére minden a helyére kerül: Batman voltaképpen nem más, mint a rendőrség magánpénzből finanszírozott különleges ügynöke. Kilétét nem fedi fel, de a film végére formálisan is alárendeli magát a hatóságoknak; mi több, ezek a hatóságok a rendrakásban is komoly szerepet játszanak. Joker célzott likvidálása után jöhetnek a rendőrök és az ügyészek, minden visszatérhet a rendes kerékvágásra. A Nicolson-Jokerhez elég lett volna egy különlegesen jó rendőr és egy sokkal jobban finanszírozott rendőrség. Noha gonosz volt, mégsem volt más, mint egy bűnöző, aki a hagyományos bűnüldözési eszközökkel kezelhető. Meg kell találni, ártalmatlanítani kell és annyi.

Heath Ledger Jokerére mindebből egy szó sem igaz. A semmiből jön és a semmibe megy. Gonosz a gonoszságért, hatalmának semmiféle racionális magyarázata nincs. Nem világos, hogyan képes valaki egy maroknyi szökevénnyel az őrültekházából felforgatni egy egész várost, Jim Gordonostul, Harvey Dentestől, kommandósostul, honnan van ekkora hatalma mások pszichéje felett. Figurája alig értelmezhető másképpen, mint allegorikusan: Joker a testet öltött Gonosz. Elpusztíthatatlan és kijátszhatatlan — az ellene folyó hatósági hadműveletek nem egyszerűen céltalanok: értelmetlenek. Mivel nincs múltja, abból motivációk sem eredhetnek, így aztán célja sincs — mármint az esztelen pusztításon, a Jó elleni fekete kereszteshadjáraton kívül.

Ez a Joker nem bűnöző: terrorista. Az igazságszolgáltatás, a maga fékeivel és biztosítékaival egyszerűen nem működik ellene. Mivel gyorsan és pusztító hatékonysággal korrodálja az egész rendszert, mire egy akármilyen parancs, terv, utasítás átfut a rendszeren, addigra az vagy hamvába hol, vagy abszolút felkészülten találja a célpontot. Előbb vagy utóbb mindenki Joker hatása alá vagy manipulációi áldozatául esik és onnantól kezdve, akarva vagy akaratlanul, de neki dolgozik. Ki naivitásból, ki hiszékenységből, ki félelemből, ki azért, mert azt gondolja, képes lesz irányítani ezt az eszelőst. Aztán persze ráfarag. Joker számára ugyanis az alvilág sem végállomás; totális pusztulást akar, semmi mást.

A fentebb említett, önbíráskodás-dilemma tehát sokkal kínzóbb lesz. Batman nem egy gyorsított megoldás egy olyan problémra, amit a társadalom, előbb vagy utóbb, de maga is megoldhatna. Batman az egyetlen, aki tenni tud valamit, pontosan azért, mert a társadalom tehetetlen. Joker ellen csak egy egyén léphet fel: méghozzá egy kivételes képességű, és a társadalmon kívül álló egyén. Kissé sarkosan fogalmazva: Bruce Wayne-nek valódi bűnözővé kell válnia ahhoz, hogy betölthesse a neki jutó szerepet. Ezzel viszont még keményebb döntési helyzetbe és még erősebb társadalmi nyomás elé helyezi azokat, akikben megbízott. Így persze még jobban elszigeteli magát a társadalomtól. Immáron nem csak a kötelesség szava akadályozza meg abban, hogy személyes kapcsolatai legyenek — mostantól kezdve mindenki, aki kapcsolatba lép vele, az egésze egzisztenciáját teszi kockára. Ráadásul, ha belegondolunk, ez a veszély Batman oldaláról is folyamatosan ott van: ha egyszer történetesen nála szakad el a cérna, akkor nyilván azokat likvidálja majd először, akikkel a legközelebbi kapcsolatban állt.

A film egy hihetetlenül érdekes és filozófiailag is értékes trükkje, ahogy végül mégis megteremti a morális felhatalmazást Bruce Wayne számára. Mind Wayne, mind Gotham City civil lakossága bizonyítja ugyanis: vannak olyan alapértékek, van az emberi méltóságnak egy olyan szintje, amelyet semmiképpen, még az életük árán sem hajlandóak feladni. Bruce Wayne leleplezni is hajlandó magát, ha ezzel szolgálhatná a közjót. Egy másik szituációban a városlakók bizonyítják be, hogy egy bizonyos határon túl már a kisember sem zsarolható. Ez pedig kulcsfontosságú mozzanat ahhoz, hogy Batman megmaradhasson a demokrácia hősének (ennek fontosságát több szereplő is aláhúzza): ha ugyanis a nép úgy döntene, hogy márpedig neki a saját élete fontosabb, mint a béke és az igazság, akkor nincs az a lángpallosú igazságosztó, aki legitim módon oszthatná a pofonokat. (Hogy hős csak az lehet, akinek az önérdeke másodlagos, az teljesen nyilvánvaló.) Így, bár végül a film összes hőse kudarcot szenved, legalább a további harchoz megteremtődik a stabil hátország.

Nagy kár, hogy a film egésze nem mindig nő fel ehhez a hihetetlenül igényes és sokszínű mondanivalóhoz. Egészen biztos például, hogy túlságosan hosszú. Miközben a Batman-Joker párbaj drámaisága kellene, hogy fogva tartson bennünket, a készítők elképesztően sok időt fecsérelnek arra, hogy Gotham maffiafőnökeit újra és újra felvonultassák. Legalább négy-öt szereplő van, aki alig mutatkozik a vásznon, viszont egyszerűen muszáj lenne arcról is fejben tartani. Néhol ugyancsak lehetne vágni a jelenetekből, mindenféle értékvesztés nélkül, néha nem ártana sokkal kevesebbet pepecselni mindenféle aprósággal. Piti utcai verekdésből, bandaháborúból például messze több van a kelleténél. Persze ez nem árt egy sima Batman-moziban — csakhogy most egy olyan elementáris erejű, morális és fizikai küzdelemnek lehetünk szemtanúi, amely mellett minden ilyen hülyéskedés felesleges. Koncentrált cselekményre lenne szükség.

Mellékszereplő mivoltukhoz képest is indokolatlanul el lett hanyagolva a Lucius Fox és Alfred alakja. Holott ők hagyományosan a tradíciót, a józan észt és a megingathatatlan erkölcsiséget képviselik — nagyon jót tett volna a filmnek, ha az általuk képvselt ellenpont egy kicsit hangsúlyosabb, karakteresebb és emlékezetesebb lehetett volna. Michael Caine és Morgan Freeman amúgy is olyan színészek, akiknek az epizódalakításai bármilyen alkotást könnyebben befogadhatóvá tesznek… és ez bizony ugyancsak ráfért volna a Sötét Lovagra.

Amit azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni: Christopher Nolan kifejezetten törekedett arra, hogy filmje egyedi legyen a Batman-témában. Gotham Cityben többet süt a nap, mint eddig bármikor. A karakterek ugyanúgy elevenebbek, valóságosabbnak tűnnek, mint ahogy már a Batman: Kezdődik is elrugaszkodott az eddigi feldolgozások “képregény-szerű” koncepciójáról. A lezárás pedig, miközben nagyon katartikus, már előrevetíti a folytatások ígéretét. Érdekes lesz látni, azok képesek lesznek-e megugrani az ezen, második epizód által igen magasra feltett lécet.

4 Responses to Egy nagyon sötét lovag

  1. Real Trebitsch szerint:

    Huhh.
    Ez nagyon jó.

    Még a Burton-Nolan összehasonlításba sem tudok belekötni, pedig erről más a véleményem – de a fentiek fényében úgy látom, ez csak “ízlések és pofonok” alapú.

    És az is igaz lehet, hogy túl hosszú – bár én nem örülnék, ha rövidebb lenne, de valszeg ez zavart engem is.

  2. […] eléggé el voltam kényeztetve: kijött a Dark Knight, ami sokkal jobb volt a “csak” szórakoztató első résznél, egyszerűen imádtam, […]

  3. Angelus szerint:

    Tim Burton első filmje igazából nem hátráltatta, hanem segített Nolan a TDK elkészítésénél: a stúdió, a stáb és a statiszták minden tagja rá volt kényszerítve, hogy a filmből a lehetséges maximumot hozzák ki. Batman filmes “karrierjét” nézve + az átlagos filmbemutatókhoz viszonyítva szerintem nem túlzás a TDK premierjét úgy értékelni, mint Hiroshimát.

  4. Angelus szerint:

    Túl hosszú? Ez semmiképp sem hiba, max. egyéni élményérzet. Szétesőnek viszont nem lehet mondani a történetet, mert igaz, hogy több szálon futó, de a játszma minden szereplőjének világos a szerepe és tisztázódik a sorsa a végén. Kivéve Jokert, de az volna logikus, ha egy állami fegyház kódzáras szobájába zárnák be.

    Fox alakja sincs elhanyagolva: technikai eszközök beszerzésén kívül, képviseli a Wayne vállalatot, óvja Wayne presztizsét és ő segíti Batmant a végső ütközetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.