Írtam bőven eleget a melegfelvonulásról előtte — utána nem nagyon van mit írni. Érvényesült a papírforma. Sajnos arra sem látok esélyt, hogy azok, akik megakadályozták, hogy a melegfelvonulás normálisan mehessen végbe, azt a büntetést kapják, amit megérdemelnének. A leírások alapján a felét sem kapták el a rendőröket bántalmazó, autókat szétverő csürhének — akik pedig innentől egyértelműen bűnözők, mégpedig a nehézsúlyú fajtából. Valahogy arra sem számítok, hogy a hatóságok képesek lesznek megfelelő sebességgel, megfelelően szigorú (elrettentő súlyú) ítéletekkel pontot tenni az ügy végére. Nem így szokás.

Ami idén engem meglepett, az álszentségbe csomagolt gyűlölet hihetetlen koncentrációja volt. A felvonulás előtt sokan mantraként ismételgették — utoljára talán az utcai harcokról már elegánsan nem tudósító Heti Válasz — hogy itt csak a provokatív fellépéssel van a gond. Ami a hétvégi harcokat látva nyilvánvaló vadbaromság.

Alapvető és fundamentális gond itt azzal van, hogy a szabadság biztosítása még mindig nem elsődleges prioritás a számunkra. Aki megszólalt ebben a témában, az sokszor nem azt tartotta a legfontosabbnak, hogy egy törvényes rendezvény gond nélkül lemehessen már egyszer végre. Hanem annak hangsúlyozását, hogy itt micsoda normatörés megy végbe. Hogy tulajdonképpen jobb is lenne, ha nem lenne melegfelvonulás, mellesleg akkor nem is lenne mit szétverni. És ez — akár akarja valaki, akár nem, akár elhiszi, akár nem — legitimálja az erőszakot. A randalírozó rohadékoknak így van mire visszamutogatniuk: lám, a többségi társadalom, de maguk a melegek sem helyeslik ezt a felvonulást. Akik mégis helyeslik, azok nyilván egy deviáns kisebbséghez tartoznak. Akiket nem is olyan nagy bűn szétverni.

Amikor rádobták a Molotov-koktélokat a melegbárokra, megfogalmaztam azt is: most már minden normális embernek a melegtüntetés mellett kellene állnia. Most, hogy már magára a menetre dobálták a Molotov-koktélokat, végképp azt gondolom, nincs többé mellébeszélés, nincs városilegendázás, hogy az ismerősöm látott valakit, aki már beszélt olyannal, aki hallotta, hogy Észak-Borsodban rádobtak egy lejárt kukoricakonzervet egy sarki kocsmára, pedig annak sem volt köze a melegfelvonuláshoz. Aki megszólal és demokrata, annak ki kell nyilvánítania, hogy megveti a randalírozókat és hogy kiáll a melegek menete mellett. Nem a célja: a lehetősége mellett. Itt ugyanis már szó sincs a melegek társadalmi elfogadottságáról, és ebben a dimenzióban az is mindegy, hogy mi mellett volnulnak. Itt már arról van szó, előírhatja-e egy maroknyi magyarellenes terrorista, hogy ki vonulhat és ki nem.

Sólyom László, aki oly szívesen nyilvánítja hangját erkölcsi kérdésekben, hallgat. A KDNP — soraiban az emberi jogi bizottság elnökével — hallgat. Hallgatnak azok is, akik nem is olyan régen még a normatörést kérték számon pár, extrémen öltözött melegen. Törni-zúzni nyilván nem normatörő, a törés-zúzás nyilván nem veszélyezteti olyan mértékben gyermekeink egészséges fejlődését, mint egy békésen megtartott felvonulás. Volt, aki amiatt aggódott, hogy milyen kompromittáló lesz már, ha valakiről fotók jelennek meg, amint éppen jól érzi magát a melegek között. Ma azok, akik a hétvégén randalíroztak, ma bemennek dolgozni, bemennek az egyetemre, utána elmennek sörözni a haverjaikkal. És senki nem fogja nekik azt mondani: sorry, haver, láttalak a tévében. Mostantól te egy mocskos állat vagy, akivel nem óhajtok többet érintkezni. És ez már a mi szégyenünk; ez már minket kompromittál.