A rendőrség nem engedélyezi az LMBT felvonulást

Azt gondolom, amióta Orbán Viktor az Astorián tarthatott naggyűlést, azóta nincs olyan, hogy egy rendezvény a forgalom akadályozása miatt nem tartható meg. Nyilván most sem erről van szó. A rendőrség beszart, ennyi az egész.

Mennyivel egyszerűbb egy álló rendezvényt biztosítani — arról már nem is beszélve, hogy mennyivel kevesebb ellentüntetőt vonzana így az esemény. Hiszen a menet puszta elmaradása is győzelem lenne sokak szemében, lévén a céljuk eleve az volt, hogy a buzik ne vonulgathassanak kedvük szerint a városban. Ha körbekerítik magukat egy kordonnal, és meglapulnak a rendőrségi védőgyűrű mögött, akkor akár buzik is lehetnek. A hatóság meg kiadhat egy tökös sajtóközleményt, hogy lám, mennyivel szakszerűbb volt ez így, mint tavaly. Hogy a rendezvény eredeti célja így nulla százalékban valósulhat meg, azt meg mindenki leszarja: ez ugyanis nem valami politikai happening, ahol egymás akolmelegében akarják magukat érezni a résztvevők: kifelé akarják demonstrálni, hogy ők is vannak, léteznek, és követelik, hogy ugyanúgy kezeljék őket, mint a többieket.

Ráadásul ami a rendőrség részéről csak némi bürökratikus köntösbe burkolt gyávaság, az a homofób söpredék oldaláról vagány összekacsintás. Igen fiúk, mi is utáljuk a buzikat, de nekünk nem kell sörösüvegeket dobálnunk, egyszerűen csak ideütjük ezt a pecsétet, és ha valaki mégis vonulni merészel, azt jól lefújjuk könnygázzal. Nekünk ugyanis szabad.

Én meg egyszerűen nem értem, hogy a rendőrségnek miért jó társadalmilag veszélyes csoportok felé folyton azt bizonygatnia, hogy ő mennyire szervilis és inkompetens.

2 Responses to A rendőrség nem engedélyezi az LMBT felvonulást

  1. drc szerint:

    te Trychydts! lehet, hogy ezek már az új hatalomra várnak?!

  2. […] lehet persze (drc már tegnap felvetette, hogy a rendőrségből nem is annyira a gyávaság, mint inkább rájuk nem kevésbé jellemző […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.