Pünkösdöt Prágában töltöttem. A városnak egy elenyészően kis részét láttam — a szállodánk az egyik lakókerületben volt, és jó turistához illően az óvárosban, illetve a várhegyen kódorogtunk minden szabadidőnkben. Meggyőződésem, hogy jobban éreztük magunkat, mint az átlagos budapesti turista.

Szeretném előrebocsátani: az alábbiak egy felszínes, felületes, szubjektív álláspontot tükröznek. Abszolút nem célom ezzel a cikkel, hogy általános érvényű igazságokat fektessek le. Csak az élményt szeretném megosztani másokkal, amolyan felütés jelleggel.

Prága mintha többet tenne azért, hogy a turista jól érezze magát. A tömegközlekedés nem csak olcsóbb: színvonalában is jobb, mint a BKV. A napijegy idehaza pl. másfélszer ilyen drága, holott a prágai jegy tényleg mindenre jó: nemcsak az éjszakai járatokra, de például a siklóra is (ugyanaz, mint idehaza a Budavári Sikló, csak nem két, hanem három állomása van.) A városi közlekedésbe integrált vasútvonalakra is. A járművek tisztábbak, halkabbak. Van jegy egy, kettő, három, négy stb. megállóra is. Hogy a külső megállóban csak érmés automatából lehet jegyet venni, érmét meg nem lehet váltani, csak szívességi alapon vagy vásárlással a megálló mögötti pizzásnál, mondjuk már nem tetszett annyira; az viszont igen, hogy a napijegy nem naptári napra, hanem a kezeléstől számított 24 óráig érvényes. Viszont a metrók például éjfélig közlekednek, ami óriási jópont a szememben.

Határozottan tetszett az is, hogy Prágában éjjel is van mit csinálni. Igaz, az óvárosban szemlátomást annyira nem élnek, csak dolgoznak vagy szórakoznak a prágaiak, és az autók is ki vannak tiltva, így némileg könnyebb mindezt megvalósítani. Ennek ellenére én azt sem látom, hogy Budapest egyáltalán törekedne arra, hogy a turista este jól érezze magát a városban. Van élet, emberek között lehet lenni, százezerféle hely van, ahová be lehet ülni még egészen későn is.

Az is tetszett, hogy a Belvárosnak van egyféle rendezettsége. Ha az ember be akar kapni valamit az utcán mászkálva, akkor Prága egész Belvárosa tele van normális, kulturált kinézetű utcai büfékkel, egészen normális árakon és normális kajákkal. Aztán vannak mindenféle vendéglők is, egészen benn nyilván ultra drágák, kicsit kijjebb egészen elfogadható árakkal.

Nyilván sok múlik a városi méretein is (meg azon is, hogy Prágát sosem bombázták le), de nem nyilván nem csak azon múlik minden. A Dunán például soha nem lehet csónakázó és vizibicikliző embereket látni a hidak között, mondjuk a Margitszigetnél (ezt amúgy, ha jól értelmeztem, valamiféle folyószabályozási trükkel oldották meg). A Várhegyről visszasétálva meg egyik percről a másikra egyszer csak egy kis gyümülcsösben találtuk magunkat, holott nem a város szélén voltunk, hanem a Belvárosban két perc sétára az egészen normális utcáktól. És persze befelé- illetve kifelé utazva láttunk egészen jellegtelen városrészeket, meglehetősen nagy forgalommal. Annál nagyobb volt a kontraszt a belváros emberarcú, emberi léptékű megjelenésével — és annál nyilvánvalóbb lett számomra, hogy mennyire hiányzik ez a mentalitás Budapesten.

A középkorba visszatérni nyilván nem lehet. Prága azonban példa arra: létezhet egymáson egy modern nagyváros, és egy turisták számára is vonzó, kikapcsolódásra is alkalmas, otthonos “óváros” — mindez normális, színvonalas, jól menedzselt és megfizethető közlekedési infrastruktúrával kiegészítve és összekapcsolva. Kár, hogy Budapest mintha nem erre haladna.