A Kuncze-szindróma

Valahol mélységesen jellemző az SZDSZ-re az az aláírásgyűjtés, amit Kuncze Gábor visszatérése ügyében rendeztek; egy kóros tünetegyüttes legjellemzőbb tünete. Az ötlet puszta felvetődése is erősíti a gyanút: ez a párt tényleg képtelen átlépni önmagán. A “megújulást” soha nem tudja semmi más jelenteni, mint valamelyik régi tag előtérbe kerülése. Persze, ha Kuncze a sok könyörgés hatására esetleg mégis kötélnek áll, akkor magából is egy röhejes kis hurkanudlit csinál majd. Mert hát ugye ki bizonygatta itt még tegnap, hogy ő hú de kiszállt már ebből az egész cécóból?

Más szempontból is minősíti a pártot Kuncze esetleges újraválasztásának felvetése. Az SZDSZ képtelen felfogni, hogy annak a pártnak, amelyet eddig SZDSZ-nek hívtak, igen nagy valószínűséggel kampó. Kész, vége, game over. A kormánypártok jelenlegi népszerűségi mutatói — és persze nem utolsósorban a népszerűség mögött álló okok — miatt most mind a két pártnak fel kell tudnia mutatnia, hogy a róluk alkotott kép nem helyes. Ehhez mindenképpen villantani kell valamit. Kuncze soha nem volt egy villantóember.

Na és persze a Kunczézés azt is jelenti, hogy az SZDSZ nem csak megújulni nem tud, de valójában fingja sincs arról, valójában mi is akar lenni. “Liberális párt”, na persze. Számomra, mint liberális érzelmű állampolgárnak azon a bizonyos bűvös most vasárnapon sokkal értékközelibb választás lenne a Gyurcsány vezette MSZP (kapaszkodjanak meg: még Karsai Józseffel együtt is), mint az általam liberálisnak soha nem tekintett, és azóta is rendszeresen balfaszkodó Kóka, az elveit többször is, egyre mélyebben feladó Fodor, vagy a levitézlett gyászhuszár Kuncze vezette SZDSZ. (Szenti-Iványi Istvánról már elég régóta nem jut eszembe semmi — talán ez még rosszabb.) A liberalizmusnak jelenleg nincs olyan aspektusa, amire az SZDSZ rámutathatna: látjátok, ezt mi képviseljük a leghitelesebben. A pártból jelenleg számomra semmi más nem látszik, mint egy szépen elmaszatolt hátterű kilépés a koalícióért és a marakodás a maradék koncokért.

8 Responses to A Kuncze-szindróma

  1. Carmilla szerint:

    Egyetértek azzal, amit az SZDSZ-ről írt. Egy rendszerváltó párt és mi lett belőle?

    Apropó rendszerváltás! Ismeri ezt a weboldalt: http://www.kibulizottország.net? Érdekes tanulmányt olvastam ott a rendszerváltás körülményeiről. Szerintem nagyon jó, mégis valahogy még nem fedezték fel.

  2. urbangeri szerint:

    Szerintem furcsa.

    ha Fodoról elvei feladását kéred számon, akkor mi a helyzet veled? Liberálisnak vallod magad és egy 10%-os hiányt összehozó, sújtósan állami elosztás-párti társaságot jelölsz meg preferáltadként. És még lehetne folytatni a sort…

    Mondjuk vélhetően nem vagy egyedül.

  3. Trychydts szerint:

    Na hadd röhögjem szarrá magam.

    Ha liberálisnak vallom magam, azzal vállaltam, hogy az SZDSZ-re szavazok, akármekkora szutykot is csinálnak maguk körül? El kéne hinnem, hogy egy olyan párt majd eligazgatja az országot, amelyik még elnököt sem képes választani magának? Ettől a fatális félreértéstől tart ott az SZDSZ, ahol. És akkor most Budapestről nem is beszélek.

    Netán úgy értetted, hogy liberális ember csak egyféleképpen gondolkodhat mondjuk az állami újraelosztás mértékéről? Csak egyféle liberalizmus van, árnyalatok nélkül? Még a napi realitásokat sem kell figyelembe vennem? Nem mint pártpolitikusnak: mint választópolgárnak.

    A tíz százalék felhozása pedig inkább csak szánalmas és röhejes, mint komolyan vehető kifogás. Gondolom, ha átnéznénk a jegyőkönyveket, kiderülne: az ide vezető törvények közül az összeset megszavazta az SZDSZ, és még a parlamenti vitákban sem emelték fel a szavukat ellene.

    Nem nekem elvi kötelességem rátok szavazni, fiacskám. Épp ellenkezőleg: mérhetetlenül szánalmasnak és felháborítónak tartom, amikor az SZDSZ — jelen esetben te — kikérdezik a választópolgárokat liberalizmusból. Politikai kötelezettsége ugyanis nem a választópolgárnak van egyes szavakat rendszeresen használó politikusok irányába; a magukat liberálisnak/szociáldemokratának/konzevatívnak stb. valló politikusoknak lenne kőkemény erkölcsi kötelezettsége az őket megválasztó liberális/szociáldemokrata/konzevatív választópolgárok irányába. Aki meg szavaz arra, aki azt érzi, hogy legalább partikulárisan képviseli az érdekeit. Ez az SZDSZ-re nem igaz. Miért is kéne rájuk szavaznom?

  4. urbangeri szerint:

    Hát ez is egy vélemény. Nem hinném, hogy kioktatlak és nem is célom, hogy kioktassalak. Szerintem egy kicsit túlreagáltad a dolgot, de hogy ne én legyek a hunyó rögzíteném, hogy csak vitatkozunk, ami nem abból áll, hogy megmondom mit kell gondolnod, hanem elmondom, hogy szerintem miért így vagy úgy van. Talán még érdekel is, hogy mit gondolsz. Bár kioktatás fronton téged sem kell félteni.

    A 10% számomra nagyon fontos, mert közgazdász vagyok, és kulcskérdésnek tartom. A PM, Veres János mai napig sokat tesz azért, hogy a költségvetés ne legyen transzparens, ezért könnyen be tudja húzni a koala partnert is, aki alaptalan bizalmában jócskán meglepődött, amikor kezdtek érkezni a valós adatok, 7 helyett 11%-ról (2006 ápr-máj). De én is azt mondom, hogy a valaki olyan überokos, mint Horngabcsi&co, az vállalja a felelőséget. De akkor éppen saját fényes kampányteljesítmányát ünnepelte Gabika, és örülni képtelen károgó volt, aki felvetette, hogy ilyen áron, talán nem éri meg.

    Én nem egyetérteni vagyok benn, hanem küzdeni. Ez az SZDSZ belső kultúrájából fakad, hogy aki nem a fősodort dícséri, azt hamar megvádolják azzal, hogy nem lojális, szétveri a pártot, stb. Szóval egész pikáns a helyzetem, amikor az SZDSZ olyan dolgait kéred rajtam számon, amiért én is bírálom a párt vezetőit.

    Úgy gondolom, hogy erkölcseim és állampolgári hozzáállásom megfelel az általad elvártaknak. Beléptem (2002), hogy részt vegyek Orbán megállításában. Aztán láttam, hogyan működik a párt és a partvonalról fikagombócok gurigatása helyett/mellett belül szervezkedni kezdtem (2005-), hogy megváltozzon, mert úgy gondolom, hogy sóhajtozástól nem lesz jobb. Azóta komoly mennyiségű időt cseszek el arra, hogy a párt megjavuljon, hogy közelítsen az általam ideálisnak tartott nyugati mintákhoz, ne ilyen informálisan uralt, arrogáns fickók által vezetet posztkádári, posztkomcsi katyvasz legyen, ahol a hangsúly nem a poszt részen van.

    http://ujgen.blog.hu/2008/03/29/tul_a_horn_fokon

  5. Trychydts szerint:

    Sok mindenre reagálhatnék, elsősorban most mégis arra, hogy én “túlreagáltam” volna ezt a dolgot. Te _nem_ a pártpreferenciámról kezdtél velem vitatkozni, hanem az elveim feladásával vádoltál! Azt gondolom, elvtelennek nevezni valakit egy vitában eleve illegitimnek nyilvánítja a másikat, mint vitapartnert. Ez rohadt nagy különbség ám, és olyasmi, amit tőlem soha nem olvashattál. Nem a véleményemet kirtizáltad, hanem engem, és abszolút igazsággá nyilvánítottad, hogy az MSZP-re nem szavazhat liberális (vagyis indirekten azt állítottad, hogy liberális polgár csak az SZDSZ-re szavazhat, ami ebben a formában a röhejesség csimborasszója).

    Sajnos soha nem tudtam megenni, hogy miközben az összes független elemző tisztában volt a költségvetési helyzet lényegi elemeivel, addig az SZDSZ, a koalíciós partner, parlamenti képviselettel meg minden, nem.

    Az én számomra indifferens, hogy te belső ellenzék vagy-e vagy sem. Vállalhatónak tartod a párttagságot _és_ elvtelennek neveztél azért, mert “most vasárnap” az MSZP-t favorizálnám az SZDSZ helyett. Mi több: azt a jogomat is kétségbe vontad, hogy Fodor Gáboron számon kérjem a saját szavait.

    Szóval, mit is reagáltam túl?

  6. urbangeri szerint:

    Érzésem szerint még így is túlreagálás – csökkenő amplitúdóval -, egy kérdés még nem a te elveid megkérdőjelezése. Kissé túlzás, vagy rendkívüli érzékenység, hogy ettől egyből elvtelennek minősítve érzed magad. Azt gondolom, hogy normális alapállás, a másikat magunkhoz hasonló beszélgetőpartnernak elfogadva első körben nem feltételezzük, hogy egy kérdés, az egyből alázási kísérlet a személyesen vallott elvek diszkreditálására.

    Persze a topic, nyilván az, hogy miben is állnának ezek a liberális elvek. Engem itt, most ez érdekelne. Megnyugtatlak, nem gondolom, hogy csak az lehet liberális, aki az SZDSZ-re szavaz, de azt se gondolom, hogy szégyenkeznie kéne, aki ezt teszi.

    Én is hallgattam elemzőket, 7,8% körül volt az elemzői konszenzus, és talán egy távoli vélemény mondott 10% felettit, amit károgásnak minősítettem. Tanulság; legközelebb jobban odafigyelek a pesszimista jóslatokra. Az elemzői konszenzus hiába volt kisebb, mint ami lett, de európai összhasonlításban megdöbbentő.

  7. Trychydts szerint:

    Ha úgy érzed, csökkent az amplitúdó, az legyen az én hibám. Fogalmazzak erősebben? Ezt mondtad:

    Szerintem furcsa. ha Fodoról elvei feladását kéred számon, akkor mi a helyzet veled? Liberálisnak vallod magad és egy 10%-os hiányt összehozó, sújtósan állami elosztás-párti társaságot jelölsz meg preferáltadként.

    Szerinted ez:

    1. Nem kérdőjelezi meg az én elvszerűségemet.

    A magyar beszéd szabályai szerint pontosan azt állítod a “mi a helyzet veled?” kérdéssel, hogy ugyanolyan mértékben feladtam az elveimet, mint Fodor. Sőt, még jobban: hiszen a következő mondat szerint egy olyan “társaságra” szavaznék, amilyenre. A “társaság” szó ilyen használata egyértelműen pejoratív.

    2. Nem minősül kioktésnak.

    “Liberálisnak vallom magam” és képes vagyok egy ilyen “társaságot” preferálni. Főleg, hogy ugye felveted, “mi a helyzet velem”. Ergo: egyértelműen arra utalsz, hogy liberális nem szavaz erre a “társaságra”; vagy ha mégis, akkor nincs erkölcsi alapja Fodor Gábort elvei feladásával vádolni. (Aki meg ugye a Fidesszel működne együtt — korábbi, tökéletesen ellenkező értelmű állításaival ellentétben.)

    3. Szerinted ez csak egy kérdés.

    Mit kéne válaszolnom erre a kérdésre? Én igenis elvszerű vagyok, mert Gyurcsányra szavazni ezért meg ezért nem elvfeladás? Miközben szerinted a Fidesszel együttműködni — ahogy azt máshol írod szerinted természetes, hogy egy kispártnak kompromisszumokat kell kötnie.

    Tehát ha én az MSZP-t preferálom, akkor adjak számot az erkölcseimről, de legalábbis ne kérjem számon Fodor Gáboron elvei feladását, de amit Fodor csinál, az merő kompromisszumkeresés.

    Ez mindeddig nem más, csak amit te mondtál, szerintem ezzel kapcsolatban felesleges Veres Jánossal meg az elemzői százalékokkal maszatolni. Ezt mondtad, és kész, és nem én reagáltam túl, amit mondtál, az ezt jelenti.

    Mindeközben tettem hozzá, hogy teszed azt úgy, hogy vállaltan SZDSZ-es párttagként politikusként vagy itt jelen. Tehát úgy kérdezel rá arra, “mi a helyzet” az én erkölcseimmel, hogy tagja vagy annak a pártnak, amelyet éppen szidtam. Az csak a magánvélemnényem, hogy ez nem különösebben szép, de az amplitúdó kedvéért most ráerősítek: gyomorforgatóan gusztustalan. Ha nem az alternatív SZDSZ-es blogod szerzőjeként lennél jelen, akkor talán nem is zavarna annyira ez a fröcsögés, akkor csak egy sima faszságnak tartanám, hogy valaki Fodor Gábor és közém akar analógiát húzni, miközben én nem vagyok pártpolitikus, nyíltan vállalt és következményeket maga után vonó kijelentésekkel, ő meg az.

  8. urbangeri szerint:

    Mea culpa, mea maxima culpa!

    1) Ha annyira attad fel az elveidet, mint Fodor, akkor nálam még lehetsz jó.

    2) Valóban szerintem liberális nem szavaz MSZP-re. Vagy ha igen nem értem miért, ergo kérdezek. De oké ne ez legyen a liberalizmus fő kritériuma, szerintem józan ember nem szavaz az MSZP-re, mert hát ki a felelős azért ami van. De mi is van? Totyogó gazdasági növekedés, kelet-európai kliensrendszerek csapolják meg a közpénzeket. (Kettes számú felelős a Fidesz, csak ők annyira agyzsibbasztó stílusban politizálnak, h akkor inkább a békés, de tehetetlen MSZP)

    3) Fröcsögés?! 🙂 Azért láthattál már ennél durvábbat is.

    De miért abba a két mondatba kapaszkodsz, miért nem lépsz tovább? Hisz akár meg is nyugodthattál volna, mikor a bővebb magyarázatból kiderült, mik is a kérdéssel a szándékaim.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.