Magyarországon az érzelemdús nosztalgia mindig bőségesen elegendő magyarázat mindenre. Kétségkívül egyszerűbb így érvelni, mintha mondjuk a gazdasági racionalitást, a folyamatosan változó világ egyre megkerülhetetlenebb követelményeit is számon kellene tartani. Éljenek a kisiskolák! Ha Móra Ferencnek jó volt, jó lesz a mi gyerekeinkek is.

Most mégis, térden állva könyörgöm, próbáljunk meg elképzelni egy falusi kisikolát, de nem úgy, ahogy az a Hetvenhét magyar népmesében, hanem a valóságban van. Vegyük mondjuk Kárászt (merő elfogultságból; sok izgalmas emlék köt ide), innen 1996 óta, minő borzalom, iskolabusz szállítja a gyerekeket. Képzeljük el a magyar álmot, és tegyük fel, hogy nem ez a helyzet, hanem van itt is egy igazi, telivér falusi kisiskola.

Kárásznak 2004-ben 384 lakosa volt, ebből 37 volt általános iskolás korú. Az Élőlánc a kisikolákért kezdeményezés kreálói bizony jól teszik, ha szeretik a kiscsoportot, mert ez 5 fős átlagosztálylétszámot eredményez. Már abban az esetben, ha feltételezzük, hogy a sors kifürkészhetetlen szeszélye folytán tökéletesen egyenletes a tanulók megoszlása. Tényleg állati hatékony lehet, de jó is ha az; mert ez így háromszor annyiba kerül, mintha egy tizenötfős osztályban oktatnánk. Ha ragaszkodunk a nyolc évfolyamhoz, akkor ugye legalább nyolc tanárt is fel kell tartani, és akkor az iskolának még nincs igazgatója, igazgatóhelyettese, de csak a bérköltség már 24 millió forint körül van évente. Az iskolának ugye rezsit is kell fizetni, ha tönkremegy a vécé, leomlik a fal, akkor a fajlagos fenntartási költségek is a sokszorosai egy normál létszámú iskoláénak.

És akkor még csak a négy fal között magyarázunk, téglával a falra karcolgatva. Tábla kell, számítógépek, gépterem, könyvtár, tornaterem, biológiaszertár, kémiaszertár, fizikaszertár — nem rosszabbul felszerelt, tehát nem is olcsóbb, mint egy városi iskolában — , DVD-lejátszó, projektor. És ne feledjük: mivel kevesebb a gyerek, sokkal kevesebb pénzből kell kigazdálkodni — kvázi ugyanazt.

Vagyis persze egy frászkarikát ugyanazt. Az évfolyamokat összevonják, lepukkant infrasturktúrájú környzeteben tanítanak valamit, de semmi esetre sem azt és főleg nem azon a szinten, amit és ahogy majd a középiskolában kérnek számon a nebulón. Nyilván nem az a minőségű emberanyag tanít itt, mint egy kisiskolában. Már ha egyáltalán van tanár, mert ha nincs, akkor mehet a gyerek úgy középiskolába, hogy soha nem tanult kémiát, például. Korszerű eszközöket, modern pedagógia módszereket a gyerek pedig még távolról sem lát, igen nagy valószínűséggel digitális írástudatlansághoz közeli állapotban vág majd neki a gimnáziumnak. Persze, legalább nem a számítógép előtt ülve rongálja az életét — mondhatják az ultrakonzervatívok. Na ja, de aztán ha gimnáziumba kerül a gyerek, nem fog tudni eligazodni még a könyvtárban sem, hiszen már ott is számítógépes katalógus van; az interneten való tájékozódásról már nem is beszélve. Nem fog tudni olyan szinten kiselőadást tartani, de ha már itt tartunk, OKTV-zni sem.

Tartok tőle, hogy azok, akik féltik a gyereket az iskolabusztól, azok valójában saját maguk szenvednek enyhe változásundorban. Rettegnek a status quo bármilyen irányú változásától. Ha valahol a szocializmusban iskola volt, akkor ott legyen 2008-ban is iskola, akkor is, ha nincs hozzá elég gyerek, és ha Amerikában is gazdaságosabb buszra költeni, mint külön iskolát felhúzni minden tanyához. Ha valahol vasút van, ott legyen is vasút, még ha utas már nincs rajta, és ha százmilliárdokba kerülne a rekonstrukciója. Mindent lehet, csak ésszerűsíteni nem. Azt utáljuk, és különben is: miért a szomszéd településnek legyen jobb?

Amúgy nem árt tisztában lenni azzal is, hogy a kisiskolákért való kezdeményezés az “aggyá’ pénct” kiszólás némileg szofisztikáltabb megfogalmazása. Az “állam” ugyanis egyetlen iskolát sem tart fenn, csak az önkormányzatok; ha egy kisiskola bezár, azt az önkormányzat zárja be. Egyszerűen azért, mert egy bizonyos méret alatt képtelenség kijönni a rendelkezésre álló forrásokból. Tulajdonképpen elég lenne csak ennyit megérteni.