Nem kell politikai elemzőnek lenni, hogy tudjuk, súlyos helyzetben van a koalíció. Gyurcsány hétvégén elmondott beszéde sem egy habkönnyű szöveg, ráadásul a pontos következményeket illetően csak találgathatunk.

Amit — anélkül, hogy feltétel nélküli rajongójává esküdnénk a jelenlegi kormánynak — mindenképpen Gyurcsány javára írhatunk, hogy ez a kormány minden eddiginél jobban elkötelezte magát a strukturális átalakítások mellett. Akármit is mondjanak az MSZP periférikus hangjai, ennek a pártnak, ennek a koalíciónak nincs hová hátrálnia. Nincs ugyanis mögöttük más, csak a Fidesz gátlástalan, demagóg populizmusa, és az a játszótér már foglalt. Oda már nem lehet visszamenni hangoskodni. A kormányzás felfüggesztése, az észrvétlen pepecselgetés a választásokig szintén nem opció, hiszen a kormány népszerűsége a gödörben van. Csak előre lehet menni, csak abban lehet bízni, hogy megtalálható az a politikai út, amellyel szerezhető társadalmi támogatás ezen új típusú kormányzás mellé.

A kormányfő ilyen szempontból, azt gondolom, sikeresen nyitott tiszta lapot. Megválaszolta az összes kételyt és kérdést, amely a minden várakozást felülmúló népszavazási vereség óta felvetődött az MSZP-s politikusokban, egyértelművé tette a kormányfő prioritásait és elvárásait. Úgy tűnik, az MSZP is látja: jelen helyzetben Gyurcsánynak nincs alternatívája. Nincs most olyan alakja a szocialista pártnak, akit előtérbe tolva sikerrel lehetne nagy hirtelenjében egy újfajta image-t generálni. Ha Gyurcsány nem jön be, akkor senki.

Persze ahhoz, hogy tovább lehessen lépni, tovább kell kormányozni, és a továbbkormányzáshoz koalíciós partner is kell. Horváth Ágnes érdemi egyeztetés nélküli leváltása márpedig minden bizonnyal súlyos feszültségek forrása lesz majd a közeljövőben, minden bizonnyal már holnap. A szakítás persze nyilvánvalóan nem érdeke egyik félnek sem. Az SZDSZ helyzete egyenesen kritikus: jelenleg annyira alatta van a bejutási küszöbnek, hogy egy látványos gesztus aligha lendíti át őket a lécen. Ráadásul Horváth Ágnes most — függetlenül szakmai teljesítményétől — nyilvánvalóan nem az a politikus, amely mögé felsorakozva szavazatok millióit lehet kaszálni.

Az egészségügyi miniszter “beáldozása” persze nyilvánvalóan egy szimbolikus gesztus lenne. Ahhoz hasonló, például, mint amikor Fodor Gábor pöccintette arrébb a kurrens környezetvédelmi minisztert, hogy az SZDSZ-ben elfoglalt súlyához méltó pozícióhoz juthasson. Persányi Miklós visszaült az Állatkertbe, különösebben hangosan senki nem tiltakozott. A tiltakozás oka most sem elsősorban a leváltás ténye, a vita nem Horváth Ágnes teljesítményén van — hanem hogy a miniszter felmenthet-e valakit egy olyan posztról, amelyre a koalíciós megállapodás szerint az SZDSZ jelöli ki a megfelelőnek ítélt személyt. A kormányzás felelőssége viszont — közjogilag — Gyurcsányé.

A labda jelenleg tehát a ráadásul még belső identitásválsággal is küzdő SZDSZ térfelén van. Lenyelik a békát és új minisztert jelölnek, kitalálnak egy konstruktív választ Gyurcsány “javaslatára”, vagy borítják a koalíciót. Utóbbi esetben a kormánynak valószínűleg annyi, Orbán Viktor pedig elhíresztelheti: ha hatezerháromszáz-tizenegyedik kísérletre is, de mégiscsak sikerült kikényszerítenie az előrehozott választásokat. Ebben az esetben viszont vége az SZDSZ közeljövőbeli parlamenti szereplésének is. Nagy meglepetés lenne, ha a liberális virtus ennyire erősnek bizonyulna.