Stílusgyakorlat

Kondor Vilmos: Budapest noir
Agave kiadó, 2008.

Amit a címben ígér, azt az író száz százalékig teljesíti is. Ha a film noir-ok jellegzetes hangulatára vágyunk egy magyar krimiben, hát most itt az alkalom. A probléma csak ott van, hogy a regény semmivel sem nyújt többet, mint egy film noir.

Ami ugyanis Humphrey Bogartnak, illetve egy-egy általa megtestesített kemény fazonnak még jól állhatott a negyvenes években, az ma már, 2008-ban egy kicsit zsenáns. A Máltai Sólymot vagy a Casablancát szívesen nézi meg az ember a maga bumfordi, helyenként szinte már-már komikusan mesterkélt fordulataival együtt: mivel tudjuk hogy kik és mikor csinálták, még jót is tesz a patinájának az ilyesmi. Ma már alighanem nem ártana egy pár dologra odafigyelni még akkor sem, ha próbáljuk magunkat tartani a műfaji keretekhez.

Gordon Zsigmond bűnügyi hírlapíró egy rejtélyes prostituált halálának ügyében nyomoz. Magányosan és keményen, tényleg bogartosan keményfiús mentalitással, ezzel semmi probléma nincsen. A sztori fogja az embert végig, vannak jó kis rejtélyek, titkozatos ellenfelek, még femme fatale is van, bár szerencsére ezúttal a jó oldalon, a főhős mellett. Van karakteres, sok humor forrásául szolgáló, öreg mester, aki kihúzza a forrófejű főhőst a bajból, és vannak nagy hatalmú, arctalan ellenfelek.

Érthetetlen viszont, miért érzi Kondor Vilmos szükségszerűnek, hogy a főhős mindvégig nyílegyenesen haladhasson célja felé. Mindig van kéznél még egy kontakt, aki gond nélkül fecsegi ki a kulcsfontosságú, de annál bizalmasabb információt; mindig van egy újabb figura, aki pont tartozik a hősnek egy szívességgel, amelyet az szemrebbenés nélkül igénybe is vesz valami hajmeresztő feladatra. Idegesítő és érthetetlen stilisztikai elem, hogy a főhős állandóan az óráját nézi, így akarva-akaratlanul a pontos idővel is állandóan tisztában vagyunk anélkül, hogy ennek akár a legcsekélyebb dramaturgiai jelentősége lenne. Nem hiszem, hogy ezen hibák korrigálása sokat rontott volna a stíluson vagy az összképen.

A befejezés is abszolút méltó a műfajhoz, semmi túlzás, semmi történelmi jelentőség, semmi bennfenteskedő bepillantás a közelgő sötét jövőbe (1936-ot írunk). A főszereplő puszta talpon maradása a tét, a játszma pedig egy szépen lekerekített, klasszikus megoldással zárul le.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.