Két szempontból is elgondolkodtató a HVG cikke saját munkatársuk előállításáról. Az egyik mozzanat elég könnyen elintézhető — noha a problémát nem szeretném bagatellizálni — felháborító, vagy mondjuk inkább vérlázító, ha valakit egy előállítás során négy órán keresztül álldogáltatnak és még vizet sem adnak neki. Én mindenesetre remélem, hogy a kolléga panaszt tesz a rendőrség eljárása ellen.

Hanem a sztori érdemi fele, miszerint Barcs Miklós újságíróként “csak a munkáját végezte”, engem sokkal inkább felháborít. Itt szeretném leszögezni: mindenki újságíró, aki az akar lenni. Magyarországon sajtószabadság van, ami többek között azt is jelenti, hogy nincs újságírókaszt, akiknek alanyi többletjogaik vannak. Ha valaki lapot akar alapítani, azt megteheti. Bemegy az ezért felelős minisztériumba, kap egy adatlapot, befizeti az illetéket és ha a lap megalapítása nem törvényellenes célok érdekében történik, a lap működhet. Kizárólag az alapítók fanatizmusán és a piacon múlik, hogy mi lesz az újsággal. Éppen ezért az újságírót alapesetben az égvilágon semmi nem különbözteti meg az átlagembertől. Nincs kötelező tagság sehol, nem kell hozzá vállalkozást sem alapítani. Innentől kezdve van saját lapunk, azt közlünk le benne, amit akarunk, attól, akitől akarjuk — ha akarjuk, saját magunktól is. Minden ellenkező állítás a sajtószabadság lényegét kérdőjelezi meg. Erre a frenetikus erőfeszítésre persze csak akkor van szükségünk, ha nem akarunk azzal szarakodni, hogy más lapokhoz küldözgetjük az írásainkat. Mert ugye van független újságíró is, aki abból él, hogy máshová ír.

Ugyanakkor természetesen vannak helyzetek, amikor egy adott rendezvény nyilvánosságát ilyen vagy olyan okoknál fogva korlátozzák, vagy amikor önként plusz jogokat adnak az újságírónak. Egy sajtóvetítésre, például, azok ülhetnek be, akiket az adott forgalmazó beenged. Bizonyos rendezvényekre előzetes akkreditáció szükséges, és nyilván itt sem az érkezési sorrend, hanem a szervező mérlegelése dönt. Ilyenkor lehet villogni azzal, hogy a HVG munkatársa vagyok, vagy itt a szerkesztőségi megbízólevelem ettől meg ettől. Estébé.

Fatális félreértés azonban azt gondolni, hogy attól, hogy valaki újságíró, ignorálhatja a rendőrségi felhívást. Ha a rendőr azt mondja, na, kérem, most már mindenki hagyja el a helyszínt, akkor mindenki hagyja el a helyszínt. Az újságírók is. Jobb ehhez hozzászokni, mielőtt azon kapjuk magunkat, hogy a nácik alapítanak egy lapot, bejegyeztetik, terjesztik egy példányban, viszont alkalmaznak hatezer tudósítót, akik persze kötelességüknek érzik, hogy valamennyien tudósítsanak valamennyi illegális demonstrációról. Ugyanis, ha a rendőr elkezdene az alapján válogatni, hogy te a HVG, te az Index tudósítója vagy, te maradhatsz, te pedig a Szittya Nép nevű szennylap kis zugfirkásza, úgyhogy téged előállítunk, akkor a sajtószabadságnak úgy nagyjából-egészében lőttek is.

Barcs Miklósnak legközelebb talán ezt is érdemes mérlegelnie.