Barmok pénteke

Jól nevelt magyar állampolgár ma már nem lepődik meg azon, hogyha a párszáz unalomig ismert baromállatnak egy kis szórakozásra szottyan kedve, akkor ott bizony szórakozva lesz. Legyen szó hídblokádról, autók felborogatásáról vagy kukagyújtogatásról, a dolog meg fog történni. A magyarellenes csürhe nem tűr maga fölött kontrollt.

A rendőrséget már lényegesen kevésbé értem. Valahogy úgy képzelem, ha én hetekkel el re tudom, hogy valakik balhét szerveznek október 26-ra, akkor a rendőrségnek még amerikai jogsegélyszolgálatra sincs szüksége ahhoz, hogy felderítse: pontosan kikről is van szó. Persze, kényelmesebb lenne a dolog, ha a kuruc.info magyar szerverről futna, de hát lehallgatni, házkutatni, megfigyelni azért így is lehetne. Lévén szó ma reggel bevallottan, mi több, büszkén felvállaltan törvényellenes kezdeményezésről, nem hiszem, hogy a bírói jóváhagyással gond lett volna. Éppen ezért nem tudom sikernek tekinteni, hogy a rendőrség gyorsan számolta fel a tüntetést. Annak örültem volna, ha a várható hangadók meg sem jelennek a helyszínen, mert az összegyűjtött bizonyítékok alapján már előzetes letartóztatásban várják ítéletüket.

És persze kurvára, rohadtul, kegyetlenül nem értem azt a barmot sem az MSZP honlapjának szerkesztőségében sem, aki agyba-főbe vert tüntetőket szeretne látni. A szerkesztőség mosakodása legalább ennyire elfogdhatatlan. Vezettem már nem egy szerkesztőséget, pontosan tudom, hogy ilyen vélemények csak akkor kerülnek nyilvánosság elé, ha a felelős ezt direkt hagyja — vagy felelőtlenül megengedő.

A magyarellenes csürhe tombolását ugyanis addig és csak addig van jogunk morálisan elítélni, ami mi magunk tartjuk magunkat ugyanazon erkölcsi normákhoz. Jogállamban nem-jogállami eszközökért kiáltani elfogadhatatlan. Nem a tüntetők fejének jogellenes beverésétől kellene várni a megváltást. Azt kellene követelni, hogy a Magyar Köztársaság törvényének betűjét és szellemét az erre hivatott hatóságok maradéktalanul tartassák be. Ne pótcselekedjenek, ne tömegoszlatási gyakorlatokat tartsanak a mi pénzünkön: kutassák fel és a törvény előtt ítéljék el a felelősöket. Lehetőleg gyorsan, mert itt a bűnisméltés veszélye nem hogy fennáll, de kvázi biztosra is vehető.

1Most és a jövőben is magyarellenesnek fogok nevezeni minden olyan csoportosulást vagy személyt, amely nyíltan, tudatosan, előre megfontoltolt szándékkal a Magyar Köztársaság vagy a magyar állampolgárok elsöprő többségének érdekei ellen tevékenykedik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.