Határozottan mindig, esetleg soha

A Magyar Gárda nyilatkozata
Magyargarda.hu, 2007. október 16.

Alapító nyilatkozat módosítása
Magyargarda.hu, 2007. október 16.

Nagy bajban van, aki a Magyar Gárda körül tisztán szeretne látni. A Magyar Gárda Egyesület ugyanis nem azonos a Magyar Gárdával, mondhatni az utóbbi tagjainak, már ha jön az ügyész, semmi közük a Magyar Gárda Egyesülethez. Illetve csak annyi, hogy ezeknek az egyformán öltözött magánemereknek az Egyesület szervez ezt-azt, na de hogy mit csinálnak ezek a magánemberek a szabadidejükben, az már igazán az ő magánügyük. (Tagdíjat azért fizetnek.)

No, mindenesetre most jött az ügyészség, és úgy látta, hogy a Magyar Gárda Egyesület olyan célokat is kitűzött maga elé, amelyek valamilyen furcsa véletlen folytán nem szerepelnek az alapszabályban. (Az én magánvéleményem szerint persze nyilván azért, mert akkor rögtön nem ment volna ennyire flottul és jól zsírozottan az egyesület bejegyzése.) Az ügyészség felkérte a Magyar Gárda Egyesületet, hogy ugyan, fejezze már be a jogtiprást, mert baj lesz. Hogy mit nyilatkozott erre az egyesület, az már egy kicsit nyakatekertebb. Nézzük az október 16-án a honlapra felkerülteket.

A Fővárosi Főügyészség felszólamlására a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjai a Magyar Gárda alábbi feladatait felfüggesztették:

  • Aktívan vegyen részt katasztrófa-elhárításban, rend- és polgárvédelmi feladatokban.
  • Karitatív és szociális missziók támogatása és szervezése.
  • Rendkívüli helyzetben a nemzeti önvédelem erősítése.
  • Része vagy gerince kíván lenni a majdan felállítandó Nemzetőrségnek.

Az Egyesület kéri a Magyar Gárda tagjait, hogy az esetlegesen szükségessé váló katasztrófa-elhárító, polgárvédelmi, karitatív, szociális és az egyéb itt felsorolt tevékenységeket csak magánemberként végezzék. A felfüggesztés addig marad hatályban, ameddig a Bíróság az Egyesület módosított alapszabályát jogerősen bejegyzi. (…)

[…]

1. A Magyar Gárda Egyesület a kifogásolt tevékenységekkel kapcsolatban már számtalan nyilatkozatot tett. A Gárda tagjait, szimpatizánsait mindig mint magánszemélyeket kértük arra, hogy indokolt esetben segítsenek a hatóságoknak. Szerencsére eddig nem került sor olyan katasztrófahelyzetre, amely ezt szükségessé tette volna.

2. A mai napon a honlapon található, félreérthető nyilatkozatból az ügyészség által kifogásolt részt ideiglenesen – a jogi helyzet rendezéséig – töröltük.

3. A Magyar Gárda Egyesület nem kíván lemondani a fenti tevékenységek ellátásáról, de azt kizárólag törvényes keretek között kívánja folytatni. Ezért az Egyesület alapszabály-módosítást tesz, hogy az ügyészség által jogsértőnek tartott helyzetre törvényes megoldást találjon.

Tehát, a Magyar Gárda Egyesület (aminek alapszabálya is van), mindig is feladatának tekintette a hon-, rend- és katasztrófavédelmi feladatok ellátását. Ugyanakkor ilyen tervei természetesen soha nem voltak, a Magyar Gárda Egyesülethez soha nem csatlakozó, de nekik tagdíjat fizető nemtagokat csak magánemberként kérték fel ezeknek a feladatoknak az ellátására. Viszont biztos, ami biztos alapon az alapszabályban is rendezik majd ezt a helyzetet, bár az egyesület ilyet soha és mindig is tervezett. Az viszont tény, hogy az 1.0-s alapszabályba mindez nem fért bele.

Bencsik András alapító persze nagyon ki van akadva ezen a méltatlan helyzeten, és rögtön áradó Tiszát vízionál, ahol majd a Magyar Gárda hatáskör hiányában soha nem menthet. Igaz, ilyet nem is terveztek, csak magánszemélyként kérték fel a gárdistákat ilyesmire. És a hangsúly ettől a perctől kezdve rögtön át is tolódik a katasztrófavédelemre, mintha a honvédelem soha nem is került volna szóba. Pedig még nincs is olyan régen, hogy Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke még tök magabiztosan jelentette ki: a honvédelemhez nem kell engedély. A jelek szerint mégis kell. Vagy nem, mivel az egész cécóban csak a Magyar Gárda Egyesület eskütételén részt vevő, tagdíjfizető, nem-egyesületi tag magánszemélyek vettek volna részt. A törvényes helyzet rendezésére mindenesetre ígéretet tettek, mert törvényesen működni muszáj. Vagy máshogy nem lehet. Vagy valami.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.