Orbán Viktor megint egy lapra tesz fel mindent. Aminek persze kétségkívül megvan az az előnye, hogy amennyiben 2010-ben is veszít, akkor megint nem kell sokat tökölnie az utódlással: még mindig egy végletesen megosztott politikai erőtérben lesz vezető, akivel szemben az illojalitás árulással lesz egyenértékű. A jelenlegi Fideszben, a jelenlegi háborús viszonyok közepette egyszerűen nincsenek olyan mechanizmusok, amelyek révén a Fidesz elnöke leváltható lenne.

Kissé leegyszerűsítve a dolgokat a legnagyobb ellenzéki pártban momentán van a Nagy, Spirituális, Össznépi Vezető és vannak a jelentéktelen macskajancsik. Utóbbiakból nem is szükségszerűen a kvalitás, hanem a lehetőség hiányzik. Mind a pártban, mind a szavazótáborban egyszerűen értelmezhetetlenek az olyan kifejezések, mint pl. “Kósa Lajos pártelnök”. Megpróbálni persze meg lehetne, csak akkor elég sokan azok közül, akik eddig emberi méltóságuk látszatát megőrizve próbáltak minél kevésbé feltűnően kushadni a Nagy Vezér lábainál, azt mondanák, hogy “ja, akkor én is”, és vinnék magukkal a pártnak azt a részét, amelyik hajlandó velük menni. A Szíjjártó-féle senkiházik meg nagy hirtelen eltűnnének valami szűk és büdös süllyesztőben, mert hát őszintén, vajon hány, az évek folytán kissé pár összeszáradt Szíjjártócska várhatja, hogy végre ők is mondhassanak baromságokat a kamerák legendás kereszttüzében?

Orbán beszéde most már vegytiszta hazugság, ami meg nem, az szimpla blabla. Nicholas Sarkozy, akire újabban oly bőszen hivatkozik, legutóbbi találkozásukkor még az előre megbeszélt időkeretet sem bírta ki a magyar pártelnök társaságában, arcrezzenés nélkül hagyta ott állítólagos elvtársát jóval a protokollban rögzített idő előtt. Ez persze csak egy kisebb füllentés, viszont remekül jelzi, mennyire igaz az, hogy amit Orbán böfög idehaza, az valójában az Új, Nagy Európai Passzátszél értékes, mi több, nélkülözhetetlen alkotóeleme. Orbán a legtöbbet a pénzről hazudta, ami most, hogy mindenki a pénzről beszél, politikai kommunikációs szempontból legalábbis rossz húzás.

Fel kéne ismerni, hogy a “Hol van a pénz?” kérdése addig volt értelmesen feltehető, amíg az emberek többségének valóban nem volt fingja sem arról, hogy mire mennek el a befizetett adóforintok. Azt gondolom, ma már csak a fanatikus rajongótábor hiszi el, hogy amit mi befieztünk, az arra megy el, hogy Gyurcsánynak, Kókának és az új arisztokrácia többi tagjának legyen mint a zsebébe tömködnie. Egyre kevesebben szopják be, hogy a csak és kizárólag szigorú elszámolással, a teljesítés után kifizetett uniós pénzek csak úgy elpárologhatnak a semmibe; kevesen tartják elképzelhetőnek, hogy a kormány egyetlen egy munkahelyet sem létesített, sehol az országban; nyilván az is sokaknak feltűnik, hogy szemben az Orbán-kormánnyal, most valahogy azért csak épülnek az autópályák is. És alighanem egyre többen jönnek majd rá, hogy egy dolog az, hogy valaki ellenzékben van, meg egy másik, hogy valaki csak és kizárólag falomlasztó hülyeségeket képes beszélni, lehetőleg csak és kizárólag barátainak és üzletfeleinek ölmeleg környezetében.

Mert hát Nagy N. Péter a Népszabadságban alighanem helytállóan mutat rá arra is, hogy elég sokan lehetnek azok is, akik utálják a kormányt, de most már Orbánon is átlátnak. Nem lehet 72 órás ultimátumot adni a kormánynak úgy, hogy aztán, amikor jön a hideg, a beígért folyamatos utcai jelenlét helyett visszabújunk a Parlamentbe, kivonulóst játszani. Az ember nem lehet egyszerre kordonbontó forradalmár és az alkotmányos eszközökhöz szigorúan ragaszkodó, körmönfontan ravasz politikai stratéga. Nem lehet az embereket egyszerre hülyíteni azonnali kormány(fő)váltással és évekig húzódó népszavazási hacacáréval.

Mindez persze remekül alkalmas arra, hogy a pártelnök az egyszer nagy nehezen összekotort, többséget nem jelentő, de azért elfogadható kényelmet biztosító szavazótömeget egyben tartsa; a mozgástér azonban egyre szűkül körülötte. Erről a vágányról 2010-ig már aligha van letérés; ha a fene fenét eszik is, a kormánynak most már akkor is a vérivó karvalytőke új arisztokráciájának kell maradnia. Hogy mi lesz akkor, ha 2010-ben történetesen emelkednek az átlagbérek, a reformoknak már látszik valamiféle kézzel fogható eredménye, ha van tutibiztos euróövezet-csatlakozási dátum, mindez kiegészítve némi, a megszokottnál egy fokkal azért nyilván óvatosabb, de azért várható választás előtti osztogatással, arra nem igazán van forgatókönvy.

Orbánnak nincs is szüksége rá; a jó pozícióban levő macskajancsik is beérik majd azzal, ami eddig jutott neki. Hogy az országot immár az ő megfogalmazásuk szerint is nyíltan szétverő luxuskormány hogy kerülhetett már megint hatalomra, azt meg majd ráérnek akkor megmagyarázni.