Tegnap meghozta a postás az Amazontól rendelt példányomat: így pont volt időm átolvasni előzetesen az ötödik és a hatodik részt, és elmélkedni egy sort azon, mire is számítsak. A sorozat végén ugyanis nem csak a konkrét kötettel, de az egész történettel is számot kell vetnünk.

A hetedik rész messze nem a legjobb. Most nem elsősorban arra gondolok, hogy a cselekmény egy polgárháború alatt játszódik, ezért szükségképpen sötétebb, mint az előzmények. Sokkal inkább probléma, hogy Rowling a legtöbb patronját már ellőtte, sok fordulatot már nem tudunk komolyan venni; többször ül le a cselekmény, mint eddig bármikor, és sok “meglepetés” abszolút kiszámítható. Ha nem lehet humoros, akkor az utolsó epizódnak illett volna megrázónak vagy elmélyültnek lennie — ehhez képest folyamatosan azzal kell birkóznunk, a szerző állandóan belegabalyodik az eddig elvarratlanul hagyott szálakba. Nagy pozitívum viszont, hogy a végén aligha érezhetjük magunkat cserben hagyva: a könyv végigolvasása után nincsenek megválaszolatlan kérdések, mindenre magyarázatot kaphatunk. Egyetlen házi teória-gyáros sem marad bizonytalanságban, le lehet zárni az évek óta kígyózó vitákat a fórumokon — és meglepő módon még az is kiderült, hogy nem volt lehetetlen az előző epizódok alapján kitalálni ezt-azt.

A háborús hangulatot, a szorongást, a bizonytalanságot, az egyre növekvő veszélyérzetet így is átadja a könyv — lezárult az a korszak, amikor a nap végén vissza lehet menni valami biztonságos menedékhelyre, a szülők/tanárok védőszárnyai alá. A szereplők most már nagykorúak, és nagyon hamar felnőtté is kell válniuk — ezt a traumatikus helyzetet is jól érzékelteti a szerző.

Hatalmas probléma viszont, hogy ez a drámai felállás minden bizonnyal meghaladja Rowling írói kvalitásait. Jó előre beharangozta, hogy fontos szereplők fognak meghalni, de a haláluk a lehető legritkább esetben élhető át tragédiaként. Ezek az epizódok egyszerűen nem kapnak kellő súlyt a cselekményben. Ellentétben az előző rész veszteségeivel, most mindig van más, amire inkább kíváncsiak vagyunk, túl hamar történik valami sokkal fontosabb ahhoz, hogy fennakadjunk ezeken az amúgy szomorúnak szánt eseményeken.

Összességében szemlélve az egész sorozatot, maradnak azért fájó pontok az igényesebb olvasóban. Először is, így, hogy egyben látjuk a hogyanokat és a miérteket, be kell látnunk, hogy ez a cselekmény, így, ebben a formában baromság. Ha Harry szüleinek halála napján Dumledore professzor behívja az irodájába McGonagall és Flitwick professzort, felvázolja nekik a helyzetet, a segítségüket kérve a probléma rendezéséhez, akkor a cselekmény nagyobbik része meg sem történik. Nincs rá magyarázat, hogy erre a beszélgetésre miért nem került sor, hacsak az nem, hogy Rowling arra gondolt, úgyis mindenkit csak a szori érdekel, senkit nem fog zavarni, mennyire mesterkélt és erőltetett az általa kitalált magyarázat.

Egy másik hatalmas probléma, hogy a világ maga nem koherens. Egyszer már kifejtettem, mennyire nevetségesen primitív és demagóg a sorozat társadalomképe. Akkor még sokan mondták, hogy “ez csak egy gyerekkönyv, ebben nem ezt kell nézni” — most viszont a sorozat elején még gyerek olvasók már mind felnőttek, ráadásul az utolsó kötet eseményeinek legfontosabb tartópillére éppen ez a társadalomkép. Elmúltak már azok az idők, amikor a palota elfogalása egyben a királyságot is jelentette — ma már a hatalom a az emberek kezében van, így aki uralkodni akar, azoknak elsősorban őket kell megtörnie. Rowling ismeretei egy diktatúra működéséről nevetségesen hiányosak.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy sokan fognak csalódni a könyvben — nagy kérdés azonban, hogy a sorozat mennyire lesz időtálló. Jelenleg az eladási statisztikákat az turbózta fel, hogy sokan szerették volna tudni, mi fog történni Harryvel, Ronnal és Hermionéval. Mostantól az számít, hányan érezték, kaptak valami pluszt a Harry Pottertől az izgalmas történeten kívül is. Tényleg nyitott kérdés, hogy a könyv olcsó, vásári moralizálása, inkoherens világképe mennyire gátolja meg vagy teszi lehetővé, hogy ez a sorozat mondjuk a Gyűrűk Urával éljen együtt az eljövendő, olvasni szerető generációk emlékezetében.