Tárgyalásra ítélve
Népszabadság, Czene Gábor, 2007. július 23.
Ami engem illet, sosem lelkesedtem túlzottan az egyházak állami támogatásáért, és a vatikáni szerződést sem rámáztattam még be, hogy legyen mit az íróasztalom fölé tenni. Azt gondolom, hogy amit az egyházak kaptak a második világháború előtt, azt egy igazságtalan, vallási intoleranciával áthatott, ma már messze túlhaladott szemléletű világtól kapták. Ma, lassan két évtizeddel a rendszerváltás után már végképp nem látom, mi indokolja, hogy az állam szeneslapáttal hordja a pénzt a történelmi egyházaknak.
Azt persze elfogadhatónak tartom, hogy ha az egyház közfeladatot lát el, akkor pontosan annyi pénzt fizessünk nekik, mintha azt az Előre a Kékhajú Vizitündérekért Alapítvány (EKVA) csinálná. Ha az EKVA iskolát nyit, ahová gyerekek kezdenek el járni, akkor oda jár állami normatíva — nem látom, miért kellene ezt a támogatást a Piarista Gimnáziumtól megtagadni. Ugyanakkor viszont baromira nem értem, miért kell az államnak játszania a fenntartót a katolikus egyház helyett, és fizetni a fenntartói hozzájárulást is. Miért nem azok fizetnek, akik katolikus nevelésre vágynak, vagy miért nem fizet helyettük egy katolikus értelmiségiek által pénzelt alapítvány? Azt sem értem, miért kell az államnak finanszíroznia a keresztény hívők hitéletét. Finanszírozzák azok, akik ezt a hitet gyakorolják, de ne az iszlám, zsidó vagy buddhista vallású magyar állampolgárok (az ateistákról már nem is beszélve).
Talán, esetleg, a rendszerváltáskor szükség lehetett valamiféle átmenetre; de az azóta eltelt évek alatt az egyházaknak, ha ténylegesen van társadalmi támogatottság a hátuk mögött, akkor igazán megteremthették volna maguknak az anyagi hátteret, hogy ne az állam vérét kelljen szívniuk. Ha nincs, akkor meg mire fel markolják fel a lóvét? A magam részéről nem tudok eltekinteni attól sem, hogy az az egyház ragaszkodik foggal-körömmel az adóforintjaihoz, amely saját maga durván és direktben befolyásolni igyekszik az aktuálpolitikát. Visszás. Egy közpénzen fenntartott társaságnak kellene magára erőltetnie legalább valami közszolgálati mázt. Nem úgy kellene ennek működnie, hogy az állam tömi a pénzt a papok zsebébe, akik aztán ezen a pénzen jó sok Negro cukorkát vesznek, hogy ércesebb hangon érvelhessenek a szocialisták és az SZDSZ ellen, és a Fidesz és a KDNP ellen (vagy akár fordítva).
Mindezek fényében persze abszolút támogatom, hogy a közpénzek elosztása átláthatóbb és versenyszemléletűbb legyen: legyenek az egyházak ugyanolyan civil szervezetek, mint mondjuk az EKVA, versengjenek ugyanazokért az adóforintokért, és ha kiderül, hogy a t. adófizető állampolgárok nem szeretik őket eléggé, akkor ne kezdjék el jobb híján állambácsi vérét szivornyázni.
Amúgy meg rutinszerűen borzadok el, akárhányszor csak eszembe jut, hogy pártállástól függetlenül, minden kormány rutinszerűen túlteljesíti a vatikáni szerződést. Ez már nem korrektség: ez már a gyávaságból elkövetett seggnyalás minősített esete. (Baloldali-liberális kormány esetén. Jobboldali esetén szimpla adásvétel.)