Életveszélyben az oknyomozó újságíró
Index, 2007. június 23.
Ötmilliós vérdíj Kármán-ügyben
Index, 2007. június 25.
Kármán Irén nem kér a Fidesz és az MDF álszent szolidaritásából
Index, 2007. június 25.
Belső vérzés
Népszabadság, Tamás Ervin, 2007. június 25.
Kármán megerősítette: gyengéd szálak fűzik Portik Tamáshoz
Népszabadság Online, 2007. június 27.
Már Papa sem a régi
Népszabadság, Fekete Gy. Attila, 2007. június 27.
Kármán Irén felépüléséig nem reagál semmilyen gyanúsítgatásra
Népszabadság Online, 2007. június 27.
Kármán Irén tovább blogol: civileket a titkosítást feloldó bizottságba
Népszabadság Online, 2007. június 28.
Feltörték-e az újságíró autóját?
Népszabadság, Fekete Gy. Attila, 2007. június 28.
Megyünk tényfeltárni
Élet és Irodalom, Megyesi Gusztáv, 2007. június 29.
Olajmunkások
Élet és Irodalom, Kovács Zoltán, 2007. június 29.
Egy megveretés anatómiája
Népszabadság, Bartus László, 2007. június 30.
A cikk elején szereplő “irodalomjegyzék” demonstrációs célzattal ilyen hosszú és messze nem teljes. Csak azt igyekeztem összeválogatni, ami úgy kábé érzékelteti: mi az az információs káosz, amiben egy érdeklődő polgárnak meg kellene próbálnia eltájékozódnia. Holott valójában, és azt gondolom, az egyetlen valamirevaló tanulság ez, rohadtul nem tudunk semmit erről az egész ügyről.
Kármán Irént súlyosan bántalmazták. Ez tény. Megverése köztörvényes bűncselekmény, ez esetben hivatalból is üldözendő; egy másik személy testi integritásának önös érdekből történő megsértése pedig erkölcsileg is igazolhatatlan. Ez is tény. Tudunk bármi mást? Nem. Beszélünk róla, mi több: fossuk róla a szót szakadatlan? Igen. Nyilván azért, hogy ne nőjön be a szánk.
Antik szkeptikusok lenyűgöző trükkje volt az, amit ők az ítélet felfüggesztésének neveztek: ez lényegében és nagyon leegyszerűsítve azt jelentette, hogy mivel úgy tapasztalták, hogy a világ dolgairól ellentétes benyomásokat szereznek, ezért lemondtak a véleményalkotásról. Sajnos manapság nem nagyon van kereslet erre a mentalitásra, tudni akarjuk a tutit akkor is, ha ezt nem lehet tudni. Egyszerűen megveszünk a sémákért, az egyszerűsített helyzetekért, imádjuk az olyan hatalmas frázisokat, miszerint “mostantól kezdve kiemelten kezeljük az olajügyeket”; “Kármán Irén nemes áldozatvállalása”, “támadás a szabad sajtó intézménye ellen”, satöbbi. Holott ebben az ügyben igazából csak kérdések vannak.
Kik verték meg? Pontosan miért? Miért pont most? Mi törte meg hirtelen az évek óta tartó csendet? Kinek állt ez az incidens érdekében? Azok, akik most öklükkel, habzó szájjal verik az asztalt, hol voltak eddig? Kinek higgyünk: Kármán Irénnek vagy kritikusainak? Hitelesebbé teszi Kármán Irént, hogy megverték? Hitelesebbek azok, akiket nem vertek meg? (Bartus László, a maffiózók között állítólag zavartalanul szambázó, szigorú etikai normái miatt golyó- verés- és megtorlás-álló tényfeltáró a mai Népszabadságban lényegében ezt állítja.) Egyáltalán, hogyan képzelhető el egy ilyen ügyben a hiteles újságírói tényfeltárás? Elképzelhető? Elkerülhette volna Kármán Irén az őt ért atrocitást a szakmai normák betartása mellett? Hogyan? Ha igen, miért nem tette, ha nem, tényleg muszáj volt ezt is bevállalnia? Befolyásolja-e Kármán Irén hitelességét Portik Tamáshoz, az olajügyek egyik kulcsfigurájához fűződő gyengéd kapcsolata? Ha igen, miért nem?
Spekulálni persze lehet, a Zsanett-ügy kapcsán is látszott, én magam is tapasztaltam már, hogy a közvélemény egyszerűen imád detektívesdit játszani, imádja a történeteket megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal rekonstruálni — nem utolsósorban azért, mert hozzászoktunk, hogy végül úgysem derül ki semmi. Pontosan ez történt az olajüggyel is. Ha Kármán Irén megverésével is ez történik majd, hosszú távon az sem zavar majd igazából senkit. A lényeg a szenzáció, meg hogy legyen min csámcsogni vacsora közben. Pedig ha valamikor, most aztán végképp indokolt lenne némi antik értelemben vett szkepticizmus.