Na most már tényleg tele van a tököm ezzel a népszavazásos vircsafttal. A baloldalinak nevezett értelmiség nyavalygása az utóbbi időben egy dolog köré koncentrálódik: jajjistenem, jajjistenem, mostantól kezdve a segghülye szavazópolgárok dönthetnek majd arról, akarnak-e ezt vagy azt fizetni. Márpedig ezeket a sötét, rövidlátó, baromarcú idiótákat egyszerűen lehetetlen meggyőzni arról, hogy bizonyos intézkedéseket egyszerűen muszáj meglépni. A politikának pedig csak egy választása maradt: a választópolgárokat lehetőség szerint jól be kell csapni, aztán majd a tévedhetetlen, kormánytöbbséggel rendelkező hölgyek és urak majd eldöntik, hogy mi helyes és mi nem. Jajjistenem, jajjistenem, a cúf, gonosz Alkotmánybíróság most kivette ezt a remek eszközt a kezükből, most mi lesz?

Ehhez képest én azt gondolom, nagy biztonsággal kijelenthetjük, a kormánytöbbségben ülő hölgyek és urak lényegében bármit megszavaznak, gondolkodás nélkül, amit eléjük tolnak — a lényeg az, hogy a kormány tolja, oszt az biztos jó. Esetleg még némi párton belüli lobbizgatásnak van helye, légyszi, Ferikém, hadd férjen bele még az én választókörzetem is a zsákba, azt jól van, lehet szavazni.

Ha egy népszavazási kérdés alkotmányellenes, a OVB-nek nem kellett volna azt hitelesítenie. Véleményem szerint azonban a rendszer ezúttal jól vizsgázott: az OVB megfogalmazta az alkotmányos aggályait, az Alkotmánybíróság minden alkalommal döntött a kérdésben. Mind az OVB-t, mint az Alkotmánybíróságot politikai alkuk határozták meg, az OVB pedig végül átengedte a kérdéseke. A törvény betűje szerint tehát alkotmányosnak kell azokat tekinteni. (Nb. ezügyben meg a jobboldali, seggnyaló értelmiség rendezett toporzékolós, nyálfröcsögtetős műbalhét, jó előre mocskolva a dolgát végző Országos Választási bizottságot, a jelek szerint totálisan megalapozatlanul.) Végül is mégiscsak vérciki lenne, ha mondjuk a kormányülés dönthetne arról, egy népszavazási kezdeményezés alkotmányellenes-e vagy sem.

A másik hisztit, miszerint majd mostantól minden ellenzék jól megtorpedózhatja majd a kormány munkáját, végképp nem értem. A kormány legitimációja is a választópolgároktól ered. A népszavazás, ha úgy tetszik, nem más, mint egy lehetőség a kontrollra: egy adott kérdésben a kormány tényleg rendelkezik-e azzal a legitimációjával (vagy meg tudja-e azt szerezni), ami egy döntés meghozatalához szükséges. Ehhez persze nyilván a kormánypártoknak is fel kell kötniük majd a gatyát. Most nem elég a négy éves biankó csekkre hivatkozni: érveket és ellenérveket kell majd felsorokoztatniuk, élniük kell a politikai kommunikációs eszköztár összes lehetőségével: más szóval, működtetniük kell a demokráciát. A reformintézkedéseket eddig amúgy sem abban a klasszikusan demokrata mentalitás jegyében hozták.

A népszavazás puszta kiírása csak egy felszólítás ennek a folyamatnak a megkezdésére. Ahogy a választási kampányban sem mindig az nyer, aki a legnagyobbat ígéri, egy népszavás esetén sem kellene eleve adottnak venni, hogy majd az aljas ösztönök diadalmaskodnak a választópolgárok (egyesek szerint ugye csak nyálkás, kocsonyás agyú, a pénztárcájukon túl nem látó barmok) fejében. De ha mégis, az sem lesz olyan nagy baj. A játék ugyanis, népszavazással vagy anélkül, de mindenképpen a mi bőrünkre megy.