A villanymenedzser agrárálmai

Orbán Viktor beszéde a Kisgazda Polgári Szövetség zászlóbontó nagygyűlésén

A magyar agrárgazdaság jelene és kilátásai.
Budapest, MTA, 1997.

Elvi síkon persze mindig szórakoztat az a torz valóságkép, amit Orbán Viktor mutat beszédjei hallgatóságának. Nem egyszerűen arról van szó, hogy egy kicsit csúsztat vagy túloz, ahogy az politikusberkekben szokás. Egy alternatív valóságot vázol fel, amely nem létezik ugyan, viszont ha elég sokat és elég hangosan propagáljuk, akkor lassanként teljesen értelmetlenné válik a párbeszéd az adott területen.

Most például alternatív hazánkban mikrochipekre kötött villanymenedzserek (és akkor itt Orbán technikai analfabétizmusát is regisztrálhatjuk), plázafüggő, idióta, önmagukban életképtelen városlakók állnak szemben a két keze munkájával a jég hátán is túlélő, szívós magyar parasztsággal. Még véletlenül sem arról van szó, hogy a mezőgazdaság a tönk szélén áll, részben azért, mert gyönyörűen belesimulva az EU-trendbe, többen és többet termelnek, mint amit a piac visszaigazolna. Nem az állami támogatásoktól betegesen függő, minden innovációt és piaci érzéket nélkülöző agrárszektorunk van, amiben azért öntjük bele a pénzt számolatlanul, hogy aztán ne kelljen egy nagy rakás munkanélküli sorsán törni a fejünket. Nem a városiak adója tartja el a vidéki önkormányzatokat, és szolgál fedezetül a magyar agráriumnak nyújtott, iszonyatos mértékű támogatásoknak.

Sajnálatos persze, hogy most már tizenöt éve képtelenek vagyunk mit kezdeni az agrárvízfejjel, nem tudunk egy koherens és normális stratégiát odatenni, mondjuk (alkalmazkodva az MTA stratégiai tanulmányaihoz) átalakítva a termelési struktúrát, koncentrálva arra, ami nálunk a legjobb. El lehetne gondolkodni azon is, hány őstermelőre van valódi kereslet — mert valamennyire nyilván van igény. Ki lehetne találni, mit kellene kezdeni a többiekkel. Persze az ilyen gigantikus strukturális támogatásokhoz pénz kellene — és Orbánnak nagyon nagy szerepe van abban, hogy nem költöttünk többet a mezőgazdaság érdemi fejlesztésére. Saját, privát kis hízódisznajának, Torgyán Józsefnek a pofáját ugyanis épp az agráriumért felelős minisztériummal tömte be. Amíg Torgyánnak volt súlya a magyar politikában, addig Orbán nemes villanymenedzseri mentalitásában egyszerűen leszarta, mire ver el a koalíciós partner százmilliárdokat. Hadd játsszon a szenilis vénember, oszt ha majd pár év múlva ellenzékben leszünk, legalább lesz egy tönk szélén levő agrárium, akinek lehet frankó beszédeket tartani.

Érdemes regisztrálni ezt a finom, elegáns, kifejezetten keresztapás, mézesmázos fenyegetőzést is a pártalapító rendezvényen. Nem bánom, Luigi, ha saját területet akarsz magadnak, de azért ne feledd el fiam, ki juttatott be a Parlamentbe, és ki az, aki irgalmatlanul meg fog baszni, ha vetélkedni mersz vele a szavazatokért. De persze sok sikert, örülök, hogy ilyen nagy és önálló keresztfiam van, bátor és szép vállalkozás ez.

Luigi, vagyis Turi-Kovács Béla persze már a következő Torgyán szerepében látja magát, aki majd fél kézzel vezényli a mezőgazdaságból élő vidéki szavazókat és komoly alkupozícióban van Orbánnal szemben. Azért nem kellene elfelejtenie, hogy azt a másik disznót már nem csak megcsinálták kolbásznak és felfüstölték, de már az emlékét is elfelejtették réges-régen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.