A forrás ezúttal igen kevéssé nevezhető konvencionálisnak, de a helyzet az, hogy az ELTE TTK kari tanácsán történtekről hitelesebb írásos forrásból tájékozódni, ilyen részletességel, egyszerűen lehetetlen. A cikk viszont minden elfogultsága mellett tökéletesen használható — ráadásul a sztori igen tanulságos is, remek példája a magyar felsőoktatás működésének.

A szóban forgó Tudományelmélet és Tudományfilozófia Tanszékről mindenképpen érdemes tudni pár dolgot. Egyrészt két éve majdnem megszüntették, amikor a TTK-ról el kellett bocsátani egy rakás oktatót. Pontosabban dehogyis. Nem szüntették meg, ez ellen a TTK dékánja tiltakozott a legerőteljesebben az egyetem legfelsőbb döntéshozó testületében. Egyszerűen csak az összes oktatót rátették az elbocsátási listára. Az ötlet egyetemi, de még nemzetközi szinten is óriási felzúdulást váltott ki (még a BTK filozófusait is innen oktatják tudományfilozófiára), így végül a TTK visszakozott, a tanszék létszáma csökkent ugyan, de megmaradt.

Érdemes tudni amúgy, hogy a tanszék döbbenetes mennyiségű hallgatót oktat, a meghirdetett kurzusok kvázi teltházasak. Mindenféle szabályozások előírják ugyanis, hogy egy TTK-s hallgatónak hallgatnia kell társadalomtudományi tárgyakat is. Persze egy magamfajta bölcsésznek ez óriási elégtétel — egy átlagos tétékás ugyanis szimplán meghalna egy átlagos bölcsésszeminárium átlagos olvasmánylistájáról is. Okos gyerekek ezek, de a tömény szöveget kevesen emésztik zökkenő- és fájdalommentesen. Ha cél, hogy egy TTK-s olyasmit tanuljon, aminek van is értelme, és ne mondjuk egy lazább esztétika szemináriumra üljön be a Bölcsészkaron, akkor egyedül a szóban forgó tanszék nyújt nekik megfelelő szolgáltatást (tanegységeket). Ezek nem csak emészthetőbbek, de témaválasztásukban is közelebb állna a természettudományos lelkülethez. Azzal tehát nincs probléma, hogy a tanszéknek nincs megfelelő mennyiségű hallgatója; érdemes megjegyezni azt is, hogy a tanszék vezetője egy pár évvel ezelőtti háttérbeszélgetésben külön kiemelte, hogy a tanszék igen szép mennyiségű pályázati bevételt termel be.

Nem arról van szó tehát, hogy Tudománytörténeti és Tudományfilozófia Tanszék a szó klasszikus, teljesítményelvű értelmében felesleges lenne. A TTK működésének jellegzetessége azonban, hogy ha gáz van, akkor a leggyengébbeket dobálják ki elsőként a léghajóról — így például a TTK-n most már szaknyelvi oktatás sincsen, mert az is megszűnt nem olyan régen, teljesen analóg okokból. A természettudományos oktatást folytató intézetek saját személyi állományukat megbonthatatlannak, szentnek és sérhetetlennek tartják. Hogy mégsem törvényszerűen azok, arra a Biológiai Intézet a legjobb példa: ennek vezetője általában hat lépéssel jár a felsőoktatási reform előtt — a már említett leépítéseket ő rezzenéstelen arccal végrehajtotta, hozzátéve, hogy ha kell, ő többet is le tudna építeni, csak akkor hadd fiatalíthasson a személyi állományon.

A helyzet tehát adott, a tanszék ebben próbálkozott meg egy mesterszak beadásával. A mesterszakokról érdemes tudni, hogy az ELTE-hez hasonló, nagy tudományegyetemeknek várhatóan a mesterszakok lesznek majd az igazi ütőkártyáik. Alapképzés mindenhol van, ráadásul csak olyan alapsazkot lehet indítatni, amit a vonatkozó rendelet eleve rögzít. Akármilyen profin oktatnak egy alapszakot, az csak alapszak marad, nincs benne sok pénz, hiszen (mennyiségi értelemben) a verseny is óriási. Mesterszakot viszont kvázi szabadon lehet alapítani, csak megfelelő oktatók kellenek hozzá, megfelelő szakmaisággal alátámasztott törzsanyag, oszt mehet a cucc a Magyar Akkreditációs Bizottság elé — ha ott is átmegy, lehet fogadni a hallgatókat. Ha az egyetem jól csinálja, jelentkeznek majd rá akkor is, ha az állam nem finanszírozza államilag az adott szakot; de állami finanszírozást is miniszteri elbírálás alapján szerezhet az egyetem a szakjára. Cool mesterszakok indítása tehát az egyetemnek kifejezett létérdeke.

Lenne. Ha nem kellene itt egy sor presztízsszempontot is lenyelni, amelyek persze ismét karöltve jelentkeznek az anyagi megfontolásokkal. A cikk alapjául választott beszámolóból ugyanis felsejlik: a TTK persze támogatná az amúgy megvetett filozófiai képzést — ha cserébe az oda jelentkező hallgatókat oktathatnák a TTK-s oktatók is. A felvetésben nyilván ott van a TTK szakmai sovinizmusa is — na nehogy már jó legyen valamire az alapképzés, amikor eddig öt évig lehetett önteni az emberek fejébe a természettudományt, hogy papír legyen belőle. (Érdemes módon a Biológiai Intézet, amely még jóval bolognán innen képes volt értelmes szakképzéseket indítani, ismét kivétel.) De ott van az oktatott krdetiek mögötti suska csábító ígérete is.

Hogy pedig (jogtechnikai okokból) ne MSc, csak MA fokozatot lehessen szerezni, olyan igény, amit másként, mint röhejesként aposztrofálni, közel lehetetlen. Nyilván kevés munkáltató van, amely elveszíti a józan eszét, ha meglátja a az “M” “S” “c” betűsort — a diplomának meg van egy tartalmi része is, amit jobb helyeken általában azért megnéznek. Nem igazán látszik kérdésesnek, érdemes-e ezért meggátolni, hogy az egyetem egy országos szinten is unikális képzést biztosíthasson. Ráadásul olyan területről van szó, amelynek eredményei például a közoktatást, vagy a tágabb értelemben vett közgondolkodást is sikerrel formázhatná: ma Magyarországon nagyon kevés embernek van koherens és egyszersmint helyes képe a természettudományokról, a természettudományos elméletek és eredmények szerepéről és jelentőségéről.

Kár lenne amúgy a sztori kapcsán izomból leírni az ELTE-t. Rengetegen vannak (jelen sorok írója a szóban forgó szervezeti egység munkatársait is olyannak tartja), akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy az ELTE-ből valami modernet és áramvonalasat csináljanak. Csak hát sokan a magyar felsőoktatásban még most a pattintott kőbaltánál tartanak, már ami az áramvonalasságot illeti. Eltart még egy darabig, mire beérik azokat, akik inkább távirányítású, lopakodó vadászgépekkel harcolnának.