Technokrata a ringben

Noha a laikusok számára Simor András neve aligha mond igazán sokat, mindenképpen kijelenthetjük: hivatalba lépésével új korszak kezdődik a Jegybank életében. Járai Zsigmond ugyanis leginkább arra volt példa: hogyan ne nevezzünk ki jegybank-elnököt.

Nem arról van szó persze, hogy Járai eleve alkalmatlan lenne erre a posztra: mire odakerült, alighanem neki is sikerült annyi tapasztalatot összelapátolnia, amennyi kell ahhoz, hogy az ember ne csak pizzát tudjon rendelni magának. Hanem hát közvetlen szakmai előélete több volt, mint gáz: Orbán Viktor saját pénzügyminiszterét ültetette hat évre utódjai nyakába. Nem mintha nem lett volna ez jellemző az Orbán-féle káderpolitikára, de attól még nem volt kevésbé arcpirító. Mert hát ki volt az a hülye, aki elhitte, hogy a “polgári” kormány fő gazdasági tótumfaktuma képes egyik másodpercről a másikra a monetáris egyensúly pártatlan őrévé transzformálódni?

Szögezzük le gyorsan: nem volt képes. Járai — amelynek exfőnöke oly szívesen és oly irrátáló gyakorisággal rohan ki a nagytőke ellen — mintha kifejezetten örömét lelte volna abban, hogy újra meg újra a magyar gazdaságot ócsárolja, sokszor kifejezetten a nagytőke reprezentánsai előtt. Szó se róla, az utóbbi évtized gazdaságpolitikájára bizony ugyancsak ráfért a kritika. Az ember azonban pont a jegybankelnöktől egy kicsivel diszkrétebb és csendesebb megközelítést vár. Hiszen neki nem a kormány ellendrukkerének kell lennie: a Jegybank az állam bankja, elnökének feladata a kormánnyal való szoros együttműködés. Még akkor is, ha ehhez széleskörű autonómia is jár.

Járai kinevezésének körülményei persze azt is megnehezítették — ha nem tették éppen lehetetlenné — hogy hibáit kizárólag szakmai szempontból értékeljék. A jobboldal szívesen volt elnéző vele, hiszen Orbán kifejezett bizalmasaként került pozíciójába; a balliberális oldal ugyanakkor soha nem mulasztott el rámutatni: lám, a politikai töltetű kinevezésért súlyos árat kell fizetni.

Gyurcsány Ferenc nem Medgyessy Pétert nevezte ki; Simor András még a Magyar Nemzet is pártokhoz nem köthető technokrataként tartja számon. Tényleg ránk fért már a változatosság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.