Pumukli, a zombi és az utolsó esély

Kuncze után, de nem szabadon
Hvg.hu, 2007. január 19.

Fodor véget vetne a kiszorítás politikájának
Index.hu, 2007. január 19.

Zsigeri alapon nyilván Fodor Gáborra szavaznék, ha lehetne: szinte közmondásosan hasonlít Pumuklira, ami nálam azért nem rossz ajánlólevél. Kóka János meg leginkább az Alone in the dark horrorjáték zombijára emlékeztet.

Persze túl ezeken a gyermekkorból származó beidegződéseken: szegény Fodornak, ha meg is választják, nem sok esélye lesz arra, hogy valós fordulatot hajtson végre. Fodor egy igazi, meggyőződéses, régimódi liberális; csakhogy sajna az SZDSZ ügyeletes lúzere is egyben, és ez aligha jó kezdőpozíció egy leendő vezető számára. Évek óta módszeresen háttérbe szorított figurából nem lesz egyik pillanatról a másikra korlátokat lerúgó, karizmatikus vezető.

Annál kevésbé, mivel — ahogy azt maga is látja — pártja az utóbbi években elég jól belemerevedett egy pózba. Pragmatikusan félreteszik céljaikat, ha arról van szó, hogy hatalmon kell maradni, időnként pedig egy-egy hatásos tökönrúgással emlékeztetik nagydarab, IQ-hiányos koalíciós partnerüket arra, hogy nélkülük minden látszat ellenére sincs többségük. Így igen látványosan porba lehet alázni az MSZP-t, anélkül, hogy komoly politikai eredményeket kellene felmutatni. Szili Katalin kiszabotálása a köztársasági elnöki székből persze alighanem az évezred jócselekedete volt; mégsem nevezhető olyasminek, ami az embereket a liberális értékekre emlékeztetné vagy amit hatásos megmozdulásként lehetne lobogtatni. Ebből az alapállásból kellene áttérni egy konstruktív, udvarias, de határozott, saját, önálló arculattal rendelkező kispárti pozícióba, ahol az előre meghirdetett stratégiai pontokról akkor sincs visszavonulás, ha Gyurcsány Ferenc vagy Hiller István összehúzza a szemöldökét. Nehéz lesz.

Kóka János megválasztása sokkal jobban illene az SZDSZ jelenlegi politikai arculatába. Se konkrét víziója, se bosszantóan határozott elvei nincsenek, a politikába viszonylag frissen érkezettek pancserségével tör-zúz, ha arra éppen alkalom adódik. Ehhez persze megbocsátó partnerek kellenek, akik adott esetben segítenek is neki fontos pozícióban maradni. Megválasztása esetén (ami minden bizonnyal be is fog következni, hacsak az SZDSZ tagsága nem akar tényleg nagyon markáns változásokat) a párt alighanem még mélyebben bújik majd az MSZP seggébe, és még kevesebb bosszúságot okoz majd. Ezzel egyben arra is jó esélyt szerez majd, hogy ő legyen a parlamenti párt SZDSZ utolsó elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.