Egy vérig sértett (ál)szent

Így akartok békét…
Népszabadság, Balog Zoltán, 2007. január 17.

Kormányzati következtetések október 23-áról: szándékos tévút
Fidesz.hu, 2007. január 13.

Előtérben az emberi jogok
Szőnyi Szilárd, 2007. 01. 11

A Parlament emberi jogi bizottságának elnöke, Balog Zoltán újabban meglehetősen gyakran szerepelt a nyilvánosság előtt. Még arra is elszánta magát, hogy az ellene intézett “támadásokra” a Népszabadságban reagáljon.

A probléma Balog Zoltán szemlátomást erősen megtépázott egójával (“Az első hónapokban erősen kételkedtem, hogy itt a helyem, a parlamenti lét ugyanis csalódást okozott. Az Országgyűlés rendszere úgy lett kiépítve, hogy ott nemigen történhet semmi érdemleges” — mondja a Heti Válaszban) elsősorban az, hogy nem igazán tud mit kezdeni skizofrén állapotával. Úgy az emberi jogi bizottság elnöke, hogy mindeközben fideszes képviselő — egy nála harcedzettebb embernek sem semmi megpróbáltatás ez.

A Fidesz ugyanis úgy nagy összességében fosik az emberi jogokra. Nem egyszerűen leszarja azokat: adott esetben tenni is hajlandó azért, hogy mások emberi jogai csorbuljanak, ha az útjukban állnak az illetők. Egy ilyen gesztus például az évek óta tartó masszív összekapaszkodás a nem is enyhén nácoid, homo- xeno- meg mindenféle fób Demokratával és a mögüle éppen csak hajszállal lemaradó Magyar Nemzettel. A Fidesz prominens politikusai rendszeresen adnak interjút ezeknek a lapoknak, Orbán történetesen aláírt levélben fel is szólított az előfizetésükre. Ez már jóval túl van azon, amit akár a szólás- és sajtószabadság akár legvéresebb fanatikusának is meg kellene tennie.

Ha Balog Zoltán sírva kérdezne, miért nem öleli kedvére az úgynevezett baloldal, lenne tippem, miközben a buksi fejét simogatom. A randalírozó, negatív IQ-jú csőcselék mellett kiáll ugyan (nagyon helyesen — az alapvető emberi jogok ugyanis a fenti társaságnak is járnak, mégpedig elidegeníthetetlenül), de nem érzi ugyanilyen fontosnak, hogy mondjuk Semlyén Zsolt homofób kirohanásaival szemben verje az asztalt. Nem horgad fel benne a harci düh akkor sem, amikor a cigánybűnözés rasszista szlogenjét emeli zászlóra valamelyik párt vagy médium. Balog Zoltán még arra sem talált módot, hogy a Magyarországon meglehetősen masszív antiszemitizmustól elhatárolja magát. Nem: Balog Zoltán szerint az emberi jogok egyedüli lábbal tiprói a kormány és a rendőrség.

Sajtótájékoztatóján még azt a hazugságot is képes volt elsütni, hogy a kormány próbál “félelmet kelteni” március 15 kapcsán. Holott aki olvasott újságot annak idején, netalán mostanában benéz a kuruc.info-ra, az alighanem Gyurcsány Ferenc nélkül is talál némi alapot a félelemre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.