Indiánpassió a javából, legalábbis a film elején mást sem láthatunk, mint ahogyan a “civilizált” maja harcosok által rabul ejtett vadon született maja benszülötteket, ahogy a hátukon viszik a keresztfájukat fel, egészen a piramisgolgotára, ahol olyan buzgó ájtatosság folyik, hogy csak úgy röpködnek az áldozati emberfejek.
Igen, a filmben nagyon sok levágott fej van, de találhatunk vért spriccelő agyat, hullarakást, zsigerelést, arcletépést, mindent, ami szem-szájnak ingere. Csak úgy hemzseg ez a “mély mondanivalójú” film a horroros ijesztgetéstől, igazából nem is értem, hogy miért az akció-thriller zsánerét bélyegezték rá, amikor a hangsúly nem is a pörgős jeleneteken, hanem a vérgőzön van.
Persze Mel Gibson már korábban is közelebbi kapcsolatba került a vérrel, ha korábban nem is, a Rettenthetetlenben mindenképpen (van is egy finom utalás: itt a rabokat kék festékkel jelölik meg), vagyis erre nem lehet panasz. Az igazi problémát az jelenti, hogy annyira hűde hiteles filmről van szó, hogy a fülem ketté áll: eredeti helyszíneken, eredeti piramisokkal, eredeti fegyverekkel, eredeti indiánpírszingekkel, és teljesen eredeti majákkal (bizony, a mind egy szálig kihalt törzs tagjaival) forgatták le a filmet, mindezt maja nyelven. Először az merült fel bennem, hogy mennyivel lesz hitelesebb a film, ha rémes akcentussal makogva próbálják utánozni a maja nyelvet annál, mintha esetleg netalán teljesen folyékony angolsággal beszélnének a főhősök. (Szerintem például szines kamera sem volt a maják idejében, aztán mégis azzal vették fel a filmet.)
De tovább görgetem a kérdést: ha olyan kurva hiteles ez a film, akkor hogyan lehetséges, hogy egy napfogyatkozás nem tart tovább egy percnél? Arról nem is beszélve, hogy 1-2 nappal később éjszaka már fennen ragyog a telihold. (1. Napfogyatkozás táján újhold van, 2. napfogyatkozás táján a nappali égbolton van fenn a hold.) Persze mindezt meg lehet — és remélhetőleg meg is kell — magyarázni azzal, hogy az egész történet a maja kultúra jelképes története, hiszen három különböző maja kultúra is létezett, és amikor a piramisok már évszázadok óta álltak, feltehetően a vidéki maják is tudtak róla.
Viszont ha ekként tekintünk a filmre, akkor minden szögletében szimbolikát, jelentéstartalmat kell keresni. Persze a hiánya nem jelent semmi rosszat: A Gyűrűk Urába se mondott bele Tolkien semmit, viszont abban a történeteknek olyan a felépítése, hogy könnyedén belelátni nagyon sok mindent. Ez nem mondható el az Apocalyptóról: a legszembeötlőbb a film derekán elhangzó jóslat, aminek aztán valóban teljesül is minden egyes pontja — mint akciójelenet. Ám sajnos egyes akciójelenetek még így is ismerősek lesznek más filmekből. (Bullshit-játék leendő nézőknek: aki felismeri film alatt a Predator koppintást, hangosan üvöltsön “PREDÁTOR”-t!) Jelentéstartalmat pedig akárhogyan is kerestem, emögött semmit nem találtam, csak az amúgy is igen erőteljes háttértörténet büszkélkedhet elsöprő, mindenki fejét lerobbantó rousseaui töltettel.
Ami pedig a legszomorúbb az egész filmben az, hogy egy nagyon jó ötlet lett elrontva. Az ötletet Warren Ellis — áldassék a neve — már egyetlen képregényoldalba sűrítve előadta a témául szolgáló filmnél milliószor erőteljesebben és töményebben, a film reklámszlogenje a nyomába sem érhet. Ja, és ott is röpködtek véres fejek. Szóval ezt a viszonylag jó ötletet olyan kivitelezésben kell elképzelni, hogy a filmnek az a csúcsa, amikor egy terhes nő fél kézzel egy cseppkőbe kapaszkodva, nehogy elsüllyedjen az emelkedő vízben, másik kezével a gyerekét a feje fölött tartva babázik le. Ha ez nem röhejes, akkor nem tudom, mi az. Azt javaslom, inkább vegyük ki a tékából a Mad Max első részét és borzongjuk végig! Aki mégis megnézné, hát jó mulatást, a szórakozás garantált: vértócsában elcsúszó indiánok, röpködő holttestek, és az elmaradhatatlan vért spriccelő agyak. Mi kell még egy jópofa kis börleszkhez?