Elolvasva székházostromról készült bizottsági jelentést, engem csak egyetlen dolog lepett meg. Pontosan tisztában voltam vele, hogy rendőrség pitiáner, inkompetens és beszari módon viselkedett — az azonban nem volt világos számomra, hogy ahhoz, hogy ez így legyen, konkrét és explicit szabályok tömegét kellett megszegni.
A jelentés összegzése is kitér arra, ami kétségkívül igaz, hogy rengeteg problémát jelentett, hogy a megfelelő felszerelés sem állt rendelkezésre; ugyanakkor a konklúziók között kevésbé hangsúlyosan van jelen az a mozzanat, hogy a rendőrségnek kábé fingja sem volt arról, hogy mit kell csinálni.
Nehéz például mit kezdeni egy olyan helyzettel, amikor egy magas rangú rendőrtiszt otthon épp a Hír TV-t nézi, látja, hogy a rendőrök már nyakig pancsikolnak a szarban, próbál telefonálni vagy valamilyen más módon intézkedni az ügyben; azonban még ő is képtelen érdemi kapcsolatba lépni saját szervetével. Vagy amikor a vízágyús autó vezetője rezzenéstelen arccal belehajt a sárba, mivel úgy tudja, hogy a teret kő borítja. Hogy mit lát, az indifferens.
Tulajdonképpen azt sem értem, mi a francnak kell itt jelentésekkel faszkodni. Azt képzelném, hogy egy normális országban azok a rendőrparancsnokok, akik hagyták a rendszert ilyen mértékig szétesni, már másnap és maguktól jönnek rá, hogy tökéletesen pályát tévesztettek, és elmennek tornatanárnak, kőfaragónak és balett-táncosnak. De ha mást nem, akkor már a feletteseik picsán rúgják őket, de úgy, hogy füstöl.
Vigasztaló körülmény, hogy utóbbi tekintetben még nem késő.