Kaján vigyorral üldögélek a Kék Yuk nagyobbik termének szélén az egyik lerongyolódott bőrülésén, és azt mondom magamban: na, Mr. Varázsló, most majd megmutathatod, hogyan is megy ez a “kapcsolat a közönséggel” bűvészmutatvány a gyakorlatban. Innnen szép nyerni, fűzöm tovább a kajánkodást magamban, mert egy árva lélek sem táncol. Odakint, a némileg kényelmesebb kanapén egy kupac apatikus fazon üldögél. A kisteremben semmi, beszélgetni húzódunk vissza páran.

Előírásszerű pontossággal érkezünk pedig, nem akarunk lemaradni a buli elejéről sem, meg egyéb üzleti ügyeink is ide parancsoltak Befelé menet Sis húz el mellettünk, ezüstös csíkot húzva maga után. Nem értjük, mi ez a pánikszerű menekülés — aztán benn látjuk, hogy a hely csurig van metálosokkal plusz valami kemény kis metálbandával, amelyik éppen a levegőt alakítja át valami aránylag nehezen beszippantható granulátummá. Bízunk a jelenség ideiglenes jellegében, amikor fél tizenkettőkor bejelentik, hogy ez az utolsó szám, akkor már én is lelkesen üvöltök. Sajnos hiába, mert még ráadást is játszanak, úgyhogy végül bő egyórás csúszással kezdődik a Sleepwalkerz buli. Úgy egy fél szemes pillantás erejéig azt látjuk, hogy viszonylag lightosan. A metálos arcok kevéssé fékezett szájhabzást kapnak az első elektronikus hangok hallatán, akik a bulira jöttek, azok mintha éledeznének, de aztán vár a meló egy aránylag csöndes hátsó helységben realizálódó interjú formájában.

Mire kiérünk, lumi setje és a már említett hullaszag fogad, egyik másik heverőn dagonyázó, zombizöld arcot szívesen megböknék, nem esik-e szét véletlenül. Senki, senki, senki nem mutatja még az árnyékát sem a lelkesedésnek, egyesek férehúzódnak mindenféle sötét sarkokba dumálgatni; a rendezvény, ahogy azt mondani szokás, nem csak hogy megdöglött, de már oszlásnak is indult. Na jó, akkor itt az ideje, hogy megkapjam szokásos alvásadagomat, gondolom, és hátradobom a fejem egy kellemesen puha párnára. Nem baj, a diktafonomra gyűjtött anyag ezerszeresen kárpótol ezért az elcseszett estéért.

Ninth és Sis back to backjére ébresztenek, és lőn, basszus, a varázslat tényleg működik, emberek táncolnak, egészen lelkesen, egy félmeztelen srác annyira lelkesen, hogy még pár megfelelően megválasztott ütem, és a népesedési helyzet megoldásába is rögvest belekezdene a barátnőjével. Két fekete csipkébe öltözött kiscsaj kezd fékeveszett smárolásba a színpad előtt; először kicsit bizonytalanul, aztán mindenféle bizonytalankodást tökéletesen mellőzve.

Laikus szemmel nehéz megmondani, hogyan lehet egy bulit ilyen szintre felhozni; a kezdeti rothadás ellenére a csúcspont bőven fölötte vab a múlt heti, lényegesen olajozottabban induló hardcore banzájénak. Finom, profi, jól összehangolt kommunikáció a két DJ között, valamilyen sajátos dídzsé-nyelven, a keverőpult csúszkáin keresztül, és kifinomult, elegáns kapcsolat a közönséggel. Nem viccelt.