Bágyadt kurjongatás, antiszemita ordítozás

Két antiszemita provokátor hőzöng a Liberális sátorban — ordítva fejtegetik, hogy a zsidó a tolvaj és a gazember a szinonímája a közéletben; sérelmezik azt is, hogy zsidó párt lehet SZDSZ néven, ugyanakkor más vallási pártok nem alakulnak, például református párt sincs. Elegük van abból, hogy rabszolgaként dolgoznak a saját hazájukban, természetesen szintén a zsidóknak köszönhetően. Amúgy magukat is zsidóknak definiálják, a nagyobb ideológiai zavarosság jegyében, egyikük, biztos, ami biztos, héberül is üvölt valamit. Egy kis balhé is volt nem sokkal azelőtt, némi verekedés a liberális ideológia nagyobb dicsőségére, de akkor én éppen Fodor Gábor fotózására tanítgattam a divatfotós kolléganőt. Most már csak teli torokból ordítás van, és a békésen intézkedni próbáló biztonsági szolgálat baszogatása. Nem távoznak, amíg egyenruhás rendőr nem jön — jön az egyenruhás rendőr, el is mennek, egyetlen további szó nélkül.

Amúgy elég bágyadt a hangulat, a közönség igyekszik örülni mindennek, aminek csak lehet, a múltkor Vásárosnamény megnyerését fogadták egetverő éljenzéssel a jelenlevő szimpatizánsok. Pedig alighanem Demszky Gábor lesz az egyetlen, akinek igazán örülni lehet majd ezen az estén — amúgy a vereség férfias beismerése van, a heroikus, tisztáldozattól sem visszarettenő hős póza. Páran azon spekulálnak, vajon milyen lesz az esetleges egy fős többséggel irányítani a fővárosi közgyűlést. A tévéadást időnként a Liberális sátor egy herélt hangú műsorvezetője szakítja félbe, bevetítve valamilyen SZDSZ számára nyerő eredményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.