Sose értettem a Fidesznek ezt a nagy petíciógörcsét; elérni még sose tudtak vele semmit, még a nagy dufla népszavazási kezdeményezés is durva kudarcba fulladt: mondhatnánk ez az egész cucc lejárt lemez már, az ember lassan azt sem tudja számon tartani, melyik petíciót írta már alá, melyiket nem. A Polgárok Háza Fidesz-shopjának árukínálatában maholnap megjelenik a "minden napra egy petíció" seggtörlőpapír, Orbán pedig még mindig nem tud leállni. A nagy szekértábor minden tagja demonstratívan és külön írja alá az ívet, mintha valami komoly dologról van szó, ami komoly előzetes megfontolást igényel: hát nem is tudtam, mikor vizeljem össze magam a meglepetéskor, amikor Semjén bajtárs csatlakozott a nagy kezdeményezéshez, vagy amikor a Fidelitas döntött úgy, hogy a kormány a fiatalokat is becsapta.

Nota bene: sose hittem igazán a közvetlen hatalomgyakorlásban, abban meg aztán végképp nem, amikor egy hangos kisebbség próbál meg a csendes többség pofájára ülni. Ugyebár baromi jól hangzik, hogy "egymillió ember akaratát nem lehet semmibe venni"; minden tiszteletem azoké, akik nem sajnálják az időt, fáradságot és energiát arra, hogy kitöltsenek egy papírt, amit Orbán sameszei az orruk alá nyomnak — hanem hát mégis ott van az a másik néhány millió állampolgár, amelyik magasról és folyékonyan fosik aláírni ezeket az íveket. Legalább egy szolid kis többség legyen, ha már olyan büszkék vagyunk rá, hogy minden háztartásban ott lesznek ezek az ívek; aztán majd lehet szájat jártatni.

Vagyis dehogy lehet. Mindentől teljesen függetlenül vérlázító ugyanis, hogy az a banda, amelyik, amíg hatalmon volt, ott baszta arcon a nyilvánosságot, ahol csak tudta, az égvilágon minden titkos és államtitok volt, a kormány se tudott úgy összeülni, hogy az emlékeztetőket ne titkosították volna hetedíziglen; rohadtul nem érdekelt semmit, hogy a nép, az istenadta nép mire kíváncsi. Most bezzeg Orbán Viktor hirtelen átvedlett a minisztereit is vigyázzállásba parancsoló istencsászárból a népakaratban úgyszólván naponta megmerítkező néptribunussá; semmi sem érdekli jobban, csak hogy a nép mit akar.

Nyilvánvaló persze, hogy ez az egész vircsaft persze nem azért van, mert Orbán papa azt képzeli, hogy majd ha összeszed egymillió aláírást, akkor majd a kormány összeijedi magát. Egyben akarja tartani a jó öreg szekértábort, új ötlete meg nincs, előveszi hát a jó öreg petíciósdit, hátha ezzel legalább a törzsszavazói réteg összetartható; nyilván abban bízik, hogy ősszel majd elég lesz ez is.

Persze, ahogy a kormánypártok kezelik választóikat — és most elsősorban a társadalmi párbeszédnek csúfolt arrogáns kioktatásra gondolok –, lehet, hogy nem is bizakodik alaptalanul.