Alkotmányossági banánhéj

Sólyom László visszapölckölte a felsőoktatási törvény módosítását, mert alkotmányellenesnek érzi a gazdasági tanácsok jogosítványainak bővítgetését.

Mindenesetre ez határozottan érdekessé teszi a játszmát még akkor is, ha az elnöknek nem ez volt a célja. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a gazdasági tanácsokkal kapcsolatos rendelkezések már megint alkotmányellenesek, akkor gyakorlatilag teljes bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy az Oktatási Minisztériumnak fingja nincs arról, hogy a felsőoktatás intézményirányítási reformját hogyan lehet szakszerűen és alkotmányosan lebonyolítani.

A játszma meg persze azért lett vicces, mert Hiller első lendületre mégse tudta átdobni a szart a palánkon: akármennyire is akarta, hogy a tandíj már az elfogadott törvények között legyen és így ülhessen le fecsegni a szeptemberben összeülő felsőoktatási fórummal, ez nem jött össze. Nincs érvényes törvény, újra le kell ülni szépen és újra be kell terjeszteni az egésszel — és az a meglepetésszerű, egész pályás letámadás, amit véghez akart vinni, már egészen biztosan nem fog sikerülni. Az ELTE rektora már nyílt levélben tudatta a minisztériummal, hogy a tandíj jelen formájában történő bevezetését egyáltalán nem tartja célszerűnek — úgyhogy Hiller haver, akármennyire is azt képzelte, hogy arroganciája révén neki majd nem kell végigcsinálnia Magyar Bálint vesszőfutásait, most arccal előre toccsant a kakiba. Ha lesz HÖOK-demonstráció, akkor úgy lesz, hogy nem lesz elfogadott törvényszöveg — és még könnyen előfordulhat akár az is, hogy az oktatási miniszter még saját pártjával is szembetalálja magát. Addigra ugyanis már egészen tuti kurva sok népszerűségvesztés kumulálódik majd, az önkormányzati választás pedig tuti ott lesz a nyakukon. Sokkal nagyobb súlya lesz például annak, ha Pokorni Zoltán szomorú hangján ismét bejelentheti, hogy mekkora pluszterheket jelent a családokra a tandíj. Például.

Mindebből persze az a tanulság, hogy ha két hét alatt akarunk törvénymódosítást előhúzni a cilinderből, ne rakjunk túl sok feladatot az apparátus nyakába. Mert bizony tuti lesz valaki, és aki egy kicsit túlpörgeti magát, és megpróbál valamit visszacsempészni a nagy előd reformkísérleteiből.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.