A Fidesz természetesen nem kap szót a köztévében hat percre — fellélegezhetünk, a tévé sebtében felöklendezett válasza szerint ez a lehetőség a közjogi méltóságoknak jár, az ellenzéknek nem. Persze mindig is sejtettük, az Éjjeli menedék vagy a Nap-kelte műsorba engedése óta pedig tudhattuk is, hogy a köztévé a szenzációs médiatörvénynek köszönhetően gyakorlatilag képtelen közfeladatainak ellátására.
Persze, ha a metrót elárasztják ideggázzal, a Duna kiönti a Kékestetőt, vagy ha Albánia, felismerve a katonai potenciálkülönbségben rejtőzködő lehetőséget, és villámháborúval lerohan minket, akkor nyilván kurva indokolt, hogy a miniszterelnök szóljon, és köztévé-igazgatóként nem lenne az a magasságos atyaúristen, hogy ezért az ellenzék vezérét is képernyőre engedném. Nyilván akkor is igaz lehet mindez, ha ezek bármelyike fenyeget.
Békeidőben viszont nincs szocialistagyurcsány és közjogi méltósággyurcsány. Gyurcsány Ferenc van, a szocialista-szabad demokrata kormány miniszterelnöke — miniszterelnöki tevékenysége elválaszthatatlan pártkötődésétől, erkölcsi kötelessége és a konstruktív bizalmatlansági indítványnak köszönhetően elemi érdeke is, hogy a szavazók akaratának megfelelően ezen pártok programját hajtsa végre. A tévében tartott beszéde egy szarabb kampánybeszéd volt — a társadalmi vitára való felszólításnak az eddigi évek tapasztalatai szerint sokkal hatékonyabb módja, ha minden érintett hozzáférhet a teljes, írásba foglalt koncepciókhoz és egy jól működő fórumon elmondhatja a véleményét. Ehelyett minden sötét zugokban dől el — mire megtudunk valamit, már Parlament előtt van a törvénymódosítás; a végrehajtási rendeletek meg nyilván a Magyar Közlönyben lesznek először hozzáférhetők. Gyurcsány beszéde a népszerűsége után kaparó államférfi szánalmas próbálkozása volt, nem pedig a közt tájékoztatni igyekvő legfőbb közszolga kötelességteljesítse.
A magam részéről azért fellélegeztem, hogy Orbán nem szabadulhatott a képernyő elé — viszont nagyon sajnálom, hogy ez pusztán Rudi Zoltán tévéelnök mocskos, seggnyaló attitűdjeinek köszönhető, nem pedig egy, a pártatlanságot és a közszolgálatiságot megkerülni képtelen, kompetens és kőkemény médiaszakember megingathatatlan konokságának.