Engedjen a mikrofonhoz, tévéigazgató elvtárs!

"Rendkívüli a helyzet"

MNO, 2006. július 27.

Bassza meg, nem hiszem el. A miniszterelnök arra kérte a tévétársaságokat, hadd mondja már a véleményét hat percben a reformokról. A Magyar közszolgálati televízió pedig nem ír egy "lfs" tartalmú sms-t a miniszterelnöknek, hanem rögzíti azt és ingyen mások rendelkezésére bocsátja.

Baszta a csőrömet az is, amikor Orbán szerdánként nyalatta fehérre a seggét a rádióban; szervilis, szar interjúk voltak azok, de legalább jelen volt egy újságíró. A kormánynak kábé semmi köze a közszolgálati televízióhoz — ha jól sejtem, az egy független és pártatlan médium. Nincs háború, nem állunk a gazdasági összeomlás szélén — mi a franc indokolja akkor vajon, hogy Gyurcsány ilyen kivételes elbánásban részesüljön? Vagy bármelyik politikus betelefonálhat hatperces idősávokért a köztévébe? Nb. ha igen, annál rosszabb.

A magam részéről ezt kétféleképpen tudnám elképzelni. Ha a tévé is úgy gondolja, a miniszterelnök úr befáradhat a stúdióba, ahol egy riporter azt kérdez tőle, amit akar, ő meg válaszol — arra válaszol, amiről kérdezik, aztán szépen visszahúzza a belit a miniszterelnöki hivatalba. Vagy: kibérel egy stúdiót, felveteti a sameszaival ahogy löki a sódert, oszt vásárol magának szépen hirdetési felületet a miniszterelnöki hivatal kommunikációs keretéből. De betelefonálni, hogy igazgató elvtárs, hadd szóljak egy kicsit a néphez — hát menten komcsizni kezdek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.