Igen, Pistikém, a világos és áttekinthető vízió, az az, amit én a kormányváltás után már elég sokkal kurvára hiányolok. Víziót és nem hagymázas miniszteri ambíciókat a tandíj és az egészségügyi reform mögé: lehetőleg olyan koncepciókat, amelyeket nem lőnek szitává öt perc alatt összerántott tanmesékkel mindenféle laikusok. (Hagyom a picsába a saját remek sztorimat a másodévben lábatörött zsenigyerekkel, aki kiesik az államilag finanszírozott képzésből még akkor is, ha ugyanott tart kreditszámilag, mint a vele együtt járó, bukdácsoló, kettőnullás kis pernahajder; olvassátok inkább Isolde nyavalygását Katika néniről.) Kurva nagy baj van azzal a reformmal, amin ekkora sebekből zubog ki Niagaraként a vér.

Hogy a fehér köpenyben pózoló bohóc ne egy huszonhét oldalas firkálmányt basszon oda reform helyett a kormány asztalára; ilyen szakértői anyagokat én is tudok gyártani. A miniszteri állás nem nagykisfiúk homokozója, a minisztériumi apparátus pedig nem azért van, hogy legyen mivel felvágnunk a miniszterelnöki hivatal büféjében — persze ahhoz, hogy komoly munkát végezzenek, ahhoz végre dolgozni kellene, nem egy helyben állni is a farkunkat vakargatni. Felelősséget vállalni, asztalra csapni elvégre nektek, kedves Kuncze barátom, négy évetek volt agyalni rajta, hogy mi a francot akartok kezdeni az egészségüggyel, ha eljön az ideje annak, hogy a 2002-es választási ígéreteket is teljesítse valaki.

Ami a legjobban bassza a csőrömet, hogy a kormány mintha reformjainak szociális dimenzióját szarná le a legnagyobb ívben. Hogy mintha mindig azok csesznének rá még jobban, akiknek nincs. A magam részéről, noha nem vagyok egy Rockefeller, de a vizitdíjat azért mellényzsebből fizetném még akkor is, ha érdekelne, hogy magas a vérnyomásom — viszont már én is ismerek olyanokat, akiknek kábé egynapi kajaadagja az, ha el kell totyorogni az orvosig, és ott fizetni kell. Holott azt gondolom, hogy a szolidaritás még véletlenül sem azt jelenti, hogy jelentéktelen kellemetlenséget okozunk a teherbíró rétegnek és pokollá tesszük a már eleve nyomor szélén élők napjait.

Magyarázom ezt a Szocialista Pártnak. TGM, hogy dögölnél meg, lehet, hogy mégiscsak igazad van. (Szavaztam volna a Fideszre? Meg az azért nem vesztem.)