Fasza dolog egy cégeladás, én mondom nektek, ezentúl mindig ezzel fogok foglalkozni. Persze csak Magyarországon.

Az eladni kívánt cég történetesen egy bété — nem az enyim, egy Amerikában élő ismerős hatalmaz fel, hogy szabaduljak meg a nevében a vállalkozásától. Küld is meghatalmazást postán, teljes bizonyító erejű okirat, vagy mi a lószösz. A leendő tulaj jól oda is füttyent az Europarkba, hogy lecsekkolja, megfelel-e ez neki.

Hatalmas késéssel érkezik, Üzlettárs Egy társaságában; elveszi a papírt, aztán puszi-puszi; viszlát az ügyvédnél, ha az rábólintott a papírunkra. Ennyi erővel persze postán is feladhattam volna a levelet, de mindegy. Mit meg nem tesz az ember egy barátért.

Jön is a telefon — legyek x időpontban Buda tetején, egy kis társasáházban, egy lakásból átalakított irodában, Leendő Tulajjal plusz Üzlettárs Egyel. Vagyok. Két apróság derül ki:

1. Bétét nem lehet eladni, az nem vagyonok, hanem emberek közössége, max ki- és beszállni lehet, de ha beltagként szállunk be egy ismeretlen társaságba, akkor teljes vagyonommal felelek annak eltitkolt, Nyugat-Ugandai határidős drogügyleteiért is.

2. A meghatalmazás az ügyvédnek nem szimpatikus — jogszabály ugyan nem igényli, de azért csak szerezzünk egy hitelesített meghatalmazást az amcsi konzulátuson.

Leendő partnereim amúgy zsír amatőrök, kitálalják nekem legintimebb üzleti titkaikat is — na jó nem nekem, hanem a full görény ügyvédnek, de annyi udvariasság (vagy legalább életösztön) nincs bennük, hogy ezt akkor tegyék, ha már velem végeztek.

Futjuk a köröket a meghatalmazással, megbeszéljük, hogy mennyi lesz az a lovetta, amit majd odacsúsztatnak nekünk egy juhszőr zsákban a pult alatt. Végül minden frankó és kóser, a haver könyvelője szemberebbenés nélkül szolgáltatja ki az üzleti titkainkat a leendő tulajnak, így legalább mindketten tudjuk, hogy mennyit kell még az APEH folyton éhes szájába lapátolnunk, hogy tiszta legyen a vállalkozás. Én befizetem, szerzek igazolást, újabb találka az ügyvédnél.

Nb. egy, azaz egy nap van még a régi társasági törvényből, onnantól kezdve az ügyvéd bevallottan inkompetensnek minősül. Megjelenik Leendő Tulaj plusz Üzlettárs Kettő, aki a legmaffiásabb minden eddigi fazon közül. Aláírunk mindent, megkapom a susnyát, már kurvára semmi közünk egymáshoz, amikor merő szánalomból odacsúsztatom nekik a papírt az utalásokról. Boldogan dobbantok, és még boldogabb vagyok a tudattól, hogy miközben én odahaza játszadozom majd, Tulaj a közjegyzőnél majd a cégbíróságon fog izzadni.

Itt akár véget is érhetne a fabula — amennyiben Tulaj nem akarna úgy dönteni, hogy visszakéri a vételár hatvan százalékát. Különösebben nem indokol vagy ilyesmi, egyszerűen ír nekem egy mailt, amiben tudatja, hogy ugye, ugye, ugye majd visszaadom neki a manit. Gyorsan visszaadom a gyeplőt az amerikai kapcsolatnak, akivel szintén közli, hogy a méltányos alighanem az lenne, ha most, hogy már övé a cég, visszaadnánk azt a potom hatvan százalékot.

Jelentkezzen, aki szerint fizettünk. A Hárs-hegyen.