Nem jött be

Sólyom László új jelöltre tesz javaslatot

Népszabadság Online, 2006. július 3.

Sólyom László elég alaposan eltaktikázta magát: kevésbé eufémisztikusan azt is mondhatjuk, hogy a legfőbb ügyész jelölését elég alaposan elbaszta.

Fura, mert az államfő több dologra is emlékezhetne. Emlékezhetne arra, hogy milyen fontos az egyeztetés egy-egy fontosabb poszt ügyében: ha másért nem, hát azért, mert ő meg az MSZP világraszóló arroganciája mián lehetett elnök. Emlékezhetne arra is, hogy sokak szemében ő bizony a Fidesz delegáltja a köztársasági elnöki székbe: amikor tehát ívben szarik az egyeztetésekre, akkor sokan kombinálhatnának úgy, hogy valójában csak az MSZP-t szarja le, a Fidesszel neki egyeztetnie sem kell.

Persze jelen sorok írója nem olyan paranoid fasz, hogy ezt gondolja: az elnök egyszerűen csak túlpörgette magát és egy kissé elfelhősítette agyát saját fontosságának tudata. A Nép nem feltétlenül attól hiszi el, hogy ő pártatlan, hogy csak és kizárólag a Magyar Nemzeti Bank lepecsételt páncélterméből hajlandó elfaxolni jelölését a parlamenti titkárságra; emögött állhatna saját tekintélye, vagy a jelölt maga is örvendhetne valamiféle köztiszteletnek. Amit megerősíthetne mondjuk az, hogy a jelöltet a parlamenti képviselők meggyőző többséget támogatja.

Az önnön fontosságától elszállt államfő tehát lehet, hogy leereszkedhetne a földre — mondjuk eszébe juthatna, ő milyen lelkesedéssel verte a seggét a földhöz, amikor látta, hogy a kormány mennyire kezeli érdeminek a vele való egyeztetést az augusztus 20-i kitüntetésési listák kapcsán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.