Szép hosszú vita folyik a Magyar Nemzet Vélemény rovatában a Fidesz választási vereségének okairól. Szinte hátborzongató: ezúttal még a Fideszt is lehet kritizálni. Első körben persze tök örvendetesnek látszik, mennyire önálló, független értelmiségiek lettek hirtelen az eddigi szervilis seggnyalók; valójában persze business as usual.

Az egész beszélgetés színvonala ugyanis nem sokkal ugyan, de azért alatta marad egy leánykollégium büféjében Torres Dani kiszavazása után rendezett siránkozásnak. Persze mindenki arról vitatkozik, amiről akar — ám bennem azért van valami alapvető viszolygás az iránt, ha valakik még júniusban sem képesek abbafejezni egy politikai párt vereségének agyonanalizálgatását. Pláne, ha az kimerül “A Fidesz vesztett — nem, a szocik nyertek — nem, a fidesz vesztett” mantra darálásában.

Egyrészt azt gondolom, hogy ez a szintű pártkötődés már egészségtelen. A Magyar Nemzet persze leplezetlen pártlap — a lap vezércikkeit a Fidesz.hu is veszi át izomból –, ám ugyanakkor úgy tesz, mintha markáns ellenzéki sajtó is lenne. Ezért az, hogy most tüntetően le engedik írni, hogy a választási vereség oka Orbán Viktor, akinek vissza kéne vonulnia a tűzvonalból, kábé azzal analóg, mint amikor a vacsoraasztalnál a hároméves kissrác elkezdi mondogatni: “Kaki! Kaki!”. Ezek a véleményformáló értelmiségiek — és én nem tudom, hogy csak ezeket engedik-e be, vagy mások nem is ragadnak tollat — egy párt, és nem valamilyen nézetrendszer iránt éreznek feudális hűséget. Taktikázás az egész vita. A választópolgárokról, vagy a nekik szánt koherens, elfogadható egységes politikai vízió hiányáról még egyetlen kurva szót sem ejtett senki. A Fidesznek a józan racionalitás szabályai szerint nyernie kellett volna — néhol kimondásra is kerül, hogy a választópolgárok nem voltak elég érettek. A jobboldal esetleges modernizálódásának igénye nem vetődik fel — nem is csoda, hiszen a Fidesz programja spirituális tartalom is egyben.

Az istencsászárság bevezetése egyelőre azért még nem került szóba.