A Da Vinci kód filmváltozata is körömlerágósan izgalmas krimi — kár, hogy a készítők kötelességüknek érezték, hogy pár püspöki ruhába bújtatott gennyládát is belecsempésszenek a könyvhöz képest. Megbocsátanivaló is van bőven.

Oké, elnézem, hogy a film végén nincs meg a Dan-Brown féle kötelező kettyintés; kimarad a sok, más idősíkokon bonyolódó mellkészál, semmi gond. Bekerül pár szájbarágós és megaratyi történelmifilm-jelenet (Constantin császár csak a halálos ágyán keresztelkedett meg — mondja egy szereplő, és lám, tényleg látunk egy jelenetet, ahogy Constantint a halálos ágyán megkeresztelik); ezt még elnézem. A nehézfogású IQ-bajnokság helyenként nettó akcióvá silányul — sebaj. Azt viszont, hogy a pengeagyú, tévedhetetlen, mereven törvénytisztelő de brutálisan kemény, modern kori lovag Fache kapitányt egy verekedős, tompaagyú, befolyásolható zsernyákká silányítják, nem nézem el.

Végül is nagy gáz így sincs, Tom Hanks odarakja magát — elvben utálom, de itt most elképzelni sem tudnék jobb rondán is sármos szimbólumkutatót. Audrey Tautou elszántan bájos, bájosan elszánt, ha van született Louvre-kurátor unoka, hát ő az. Megrendezték, leforgatták, nem faragtak le semmilyen fontos részletet, van a végén minikatarzis — innentől már meg lehet nézni.

Hogy a katolikus egyház meg az Opus Dei agyvérzést kapott, az nem csodálom, de hát állítólag Isten nem ver bottal.