Most, hogy már másodszor voltam Bristolban fotózni, így mondhatom, hogy járok, gondoltam, írok egy kicsit arról is, hol szoktam lakni ilyenkor. Na nem mintha ez úgy önmagában egy olyan baromi fontos információ lenne; de a hely maga, a Bristol Backpackers mégis elég érdekes.

Turistaszálló, de nem azon a gennyes, mocskos módon, ahogy ezt sokan megszokhattuk: ami belefér abba a nem túl sok fontba, az mind benne van. Egy kissé már rogyadozó, zegzugos, de azért otthonos és nagyon feelinges (tölgyfa lépcsőkorlát, hah), két lépcsőházas épület a belváros kellős közepén. Normálisan felszerelt, és bekamerázott konyha, így nem lopják el a reggeli kukoricapelyhünket; két nagyképernyős tévé, ingyen dévédézési lehetőséggel; tisztaság, hetente friss — és tésztaszűrnőnek használhatatlan — ágynemű, és vaskézzel betartatott civilizáció. Hogy egy aprósággal érzékeltessem ezt kulturális sokkot: a konyhában soha nem fogy ki az ingyen mosogatószer, és a szivacsot két-három naponta cserélik.

A hely maga persze gyűjtőhelye mindenféle érdekes alakoknak: tipikusan a turistáknak és a Bristolban állomásozó szerencsevadászoknak, akik abban bíznak, hogy majd itt kapnak munkát. Két magyar furapók, akik csak a “nyelv miatt” jöttek ki; hogy akkor miért nem kerestek munkát már idehaza, az rejtély. Ja, és az egyik kifejezetten építkezéseken szeret dolgozni, ami nyilván kifejezetten olyan meló, ami nagyon segít ám, hogy rágyúrjunk a szókincsünkre.

A litván srác, aki decemberben csontsoványra fogyva, négy hiányzó foggal jojózó szemekkel fogadta el a neki felkínált narancsot és kamillateát — “hát ha neked nem kell”, rebegte, és simán felszippanatotta. Épp hazafelé készült, tele volt a fasza a közeli raktárban való, éhbérért folyó robotolásból. Most három hónap szünet után, vadiúj fogakkal, tizenöt kilóval nehezebben és jólfésülten jött vissza egy kis plusz sikerélményért.

Have you just been to Tesco’s, kérdezi a hely szelleméhez képest döbbenetesen csinos, nyugat-európai kis csajszibarack, aki barátnőjével épp az előző esti, az alagsori házban megrendezett kis buliról beszélget fekete barátnőjével, aki szintén elsüthetné magát akármilyen jobb szórakozóhelyen is. A DVD-ző szobában egymás ölébe gabalyodott, melegítős kis párocska — kíváncsi lennék, hányan pasiztak/csajoztak be itt a hosszú távon is itt élők között. Nyilván nem kevesen, mert folyton hemzseg valaki az ember körül, egyedül csak kora reggel és késő este van az ember.

Irritált, idegbeteg nyanyóca az internet-társalgóban (jó kis olcsó netecskével), aki egy óra tíz percet ordít a mobiljába, mert nem volt képes normálisan elrendezni a lánya foglalását és most a légitársaságnál az esti portástól kezdve a vezérigazgatóig mindenki hibás. Kurva nehéz volt I hate it here-t írni mellette.

Az már nyilván nem csak a Backpackers, hanem egész Bristol specialitása, hogy reggelenként a sirályok vijjogására ébred az ember.